A modern közgazdaságtan az emberi igényeket (wants) végtelennek tételezi fel, ami elgondolás a jelenkor fogyasztói társadalmának is az alapja. Egy új tanulmány szerint azonban közel sem igaz, hogy mindenki annyi vagyon szeretne összeharácsolni magának, amennyit csak bír. Ez a cáfolat pedig azért is fontos, mert nem csak a közgazdaságtan általános felfogását kérdőjelezi meg, de azokat a kormányzati politikákat is, amelyek alapján a társadalmunk felépül. Sőt magára a fogyasztásra, a reklámokra, és végső soron a bolygó esztelen kihasználására is hatással lehet.

Az egyéni vagyon folyamatos halmozása és a végtelen gazdasági növekedésre való törekvés súlyos költségekkel jár – ahogy ugyanis a vagyon nőtt, úgy nőtt az erőforrás-igény és a környezetszennyezés is. A változás azonban nehéz, ha a végtelen mohóságot az emberi természet alapjaként tételezzük fel, a kutatók pedig egészen mostanáig hiába próbálták a gazdasági növekedést és a káros gazdasági elveket egymástól elválasztani. A „mostanáig” szó az előző mondatban viszont nem volt véletlen: egy új tanulmány ugyanis, amelyet a Bath, Bath Spa és Exeter egyetemek pszichológusai vezettek, megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy az emberi természet részét képezik azon korlátlan vágyak, amelyek tehát pusztító következményekkel járhatnak a bolygóra nézve.

A kutatók hat kontinens 33 országának közel 8000 polgárának a részvételével készült tanulmányban azt vizsgálták, hogy az emberek mennyi pénzzel elégednének meg, mennyi lenne elég az „abszolút ideális élethez”. Az országok 86%-ában a többség úgy gondolta, hogy ehhez már 10 millió dollár vagy kevesebb is elég, egyes országokban pedig már 1 millió dollárral is megelégednének. Bár ezek a számok még mindig soknak tűnhetnek, ha azonban figyelembe vesszük, hogy ez egy személy ideális vagyonát jelenti az illető egész életében, akkor úgy már viszonylag mérsékelt vágynak tűnik.

Természetesen ez a relatíve szerény hozzáállás nem mindenkit jellemez, akadnak emberek, akikre igaz a végtelen igény, mint alaptézis – ezek az emberek jellemzően fiatalabbak, nagyvárosban élnek, és a sikernek, hatalomnak, valamint a függetlenségnek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a többiek. De a „végtelen mohóság” jellemzőbb volt azon országokban is, ahol az egyenlőtlenségeket inkább elfogadják és tudomásul veszik, illetve ez jellemezte az erősebben kollektivista (a csoport felelősségét hangsúlyozzák az egyén felelőssége előtt) szemléletű országokat is. Indonéziában például, ahol inkább kollektivista felfogás uralkodik, és elfogadják az egyenlőtlenségeket is, több embert jellemzett a végtelen igény, mint az individualistább és az egyenlőtlenségeket kevésbé elfogadó Egyesült Királyság polgárait. Akad kivétel is, ilyen az erősen kollektivista, valamint az egyenlőtlenségeket eléggé elfogadó Kína, ahol mégis csak relatíve kevés emberre volt igaz a „végtelen igény”.

Dr. Paul Bain, kutatásvezető az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott:

„Ha ideológiaként a korlátlan igényeket az emberi természet részeként ábrázolják, az társadalmi nyomást kelthet az emberekben, hogy többet vásároljanak, mint amennyit valójában akarnak. Ha viszont rájövünk, hogy a legtöbb ember ideális élete meglehetősen mérsékelt, az társadalmilag könnyebbé teheti az emberek számára, hogy olyan magatartást tanúsítsanak, amely jobban igazodik ahhoz, ami igazán boldoggá teszi őket, és támogassák a bolygó védelmét segítő komolyabb politikai erőfeszítéseket.”

(Kép: Pixabay/pasja1000)