A VAK egy angol betűszó, ami a “vision” (látás), “auditory” (hallás) és a “kinesthetic” (mozgás) szavakból áll össze, utalva a különböző tanulási stílusokra. Az elmélet igazán David A. Kolb pszichológus 1984-ben kiadott könyve, a “Tapasztalati tanulás” után lett népszerű, és bár azóta számtalan, egymástól kissé eltérő modell alakult ki, a lényege mindegyiknek ugyanaz:

bizonyos emberek inkább a látottak alapján tudják elsajátítani az információkat, például képeket, grafikonokat nézegetve, mások hallás útján tudnak a leghatékonyabban tanulni, míg megint másoknak arra van szükségük, hogy megérinthessék a dolgokat és kísérletezhessenek velük.

Az elmélet olyannyira elterjedt, hogy a kanadai Laurentian Egyetem Kognitív Egészségkutató Laboratóriuma által 14 országban végzett közvéleménykutatás szerint a tanárok mintegy 90 százaléka meg van győződve róla, hogy a tanulási stílusok léteznek, és az oktatási módszereiket is ehhez igazítják. Ez nem is csoda, hiszen az interneten számtalan cikket találunk, amely a tanulási stílusokról szól, igaz, többnyire nem pszichológiai vagy oktatással kapcsolatos szaklapokban, inkább személyiségfejlesztő, életvezetési tanácsokat osztogató oldalakon bukkanhatunk ilyen írásokra.

Csakhogy az egyetem kutatója, Luc Rousseau szerint az elméletből semmi nem igaz,

vagyis pontosan olyan “neuromítosz”, mint például az, hogy az agyunknak csak a tíz százalékát használjuk, vagy hogy azok az emberek, akiknek a jobb agyféltekéjük a domináns, kreatívabbak.

A The Conversationben megjelent publikációjában Rousseau kifejti, hogy a mítosz hátterében az a nézet áll, hogy minden ember agya másképpen fejlődik, így pedig minden gyermek máshogyan is tanul. Ebből Rousseau szerint annyi igaz, hogy a nagyjából százmilliárd idegsejt valóban egyedi hálózatokat alakít ki a szinaptikus kapcsolatokból, de közel sem olyan szinten, hogy az bármilyen különbséget okozhatna a tanulási módokban. “Az emberi agyakban sokkal több a hasonlóság, mint a különbség” - írja, majd hozzáteszi, hogy mivel a látásért, a hallásért és a tapintásért felelős központ minden agyban szorosan összekapcsolódik, így amikor például hallunk valamit, nem csak a hallásért felelős terület aktivizálódik, de a másik kettő is. Szerinte ez az állítás könnyen le is ellenőrizhető, például ha mutatunk valakinek egy képet, amelyen egy emberen szúnyogok vannak, öntudatlanul is elkezdi vakargatni magát.

Rousseau szerint bár a hipotézissel számtalan tanulmány foglalkozott, egyik sem tudott tudományos bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy az embereknek létezne domináns vagy preferált tanulási stílusuk. Egy tudományos szervezet 2006-ban még pénzdíjat is kilátásba helyezett arra az esetre, ha valakinek sikerülne bebizonyítania a tanulási stílusok létezését, de hiába a felajánlott ötezer dollár, az áttörést jelentő tanulmány a mai napig várat magára.

"Bár a tanulási stílusok szakirodalma hatalmas, csak nagyon kevés tanulmánynál használtak kísérleti módszertant, ami alkalmas lett volna megállapítani a tanulási stílusok eredményességét az oktatásban. A megfelelő módszerrel elvégzett kutatások közül pedig sok olyan eredményre jutott, amely határozottan ellentmond a népszerű hipotézisnek" - állapították meg Harold Pashler, Mark McDaniel, Doug Rohrer és Robert Bjork 2009-ben közölt, "Tanulási stílusok: koncepciók és bizonyítékok" című munkájukban, amelynek már a bevezetőjében leszögezték, hogy

nem találtak bizonyítékot, amely igazolta volna a tanulási stílusok módszertanának hatékonyságát.

Ehhez hasonló eredményre jutott egy 2015-ben, a Teaching of Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány is, aminek szerzői megállapítják, hogy "A tanulási stílus elméletek nem működnek, és a mi felelősségünk biztosítani, hogy ezt a diákok is megtudják". Nem csoda, hogy neves pszichológusok, agykutatók és idegtudósok egy csoportja 2017-ben egy nyílt levelet is megjelentetett, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a tanulási stílusok alapján történő tanítás minden tudományos alapot nélkülöz. Ez a tévhit Rousseau szerint két komoly veszéllyel is járhat: ha egy gyereket a tanára besorol például az auditoriális stílusba, és eszerint kezdi el tanítani, akkor elveszítheti a lehetőségét, hogy vizuális dolgokat tanuljon, például hogy térképeket, grafikonokat nézegessen. A második probléma, hogy a tanulási stílusok elmélete miatt a valóban tudományos alapú tanítási módszerek háttérbe szorulhatnak, így fontos lenne minél előbb meggyőzni a tanárokat, hogy vessék el végre ezt a fajta oktatási metódust.

(Fotó: Jumpstory)