A kegyeleti kultusz története rengeteget változott az elmúlt évszázadok során, hiszen amíg a vándorló közösségek inkább hátrahagyták szeretteiket és a természet gondjára bízták őket, addig a keresztény temetők megjelenése új fejezetet nyitott, onnantól kezdve pedig a temetkezés egy minden keresztényt érintő testvérközösségnek számított. Persze a mai világunk távolról sem hasonlít egykori önmagára, így a temetkezési szokások is átalakulóban vannak. Bár környezetkímélő temetkezési formákról talán nem csevegünk olyan természetesen, mint mondjuk a legújabb növényi alapú hamburgerről, a téma mindenképp figyelmet érdemel.

Mi a gond a klasszikus temetkezési formákkal?

Az emberek a világ számos országában évszázadokon át földbe ásott koporsókban helyezték örök nyugalomra szeretteiket, majd (leginkább anyagi vagy érzelmi megfontolásból) idővel alternatív módszerként megjelent a hamvasztás, alkalmazása pedig hamarosan túlsúlyba került a koporsós temetéssel szemben. A hamvasztások aránya az USA-ban már 2016-ban meghaladta az ötven százalékot, de az uniós országok többségében, így Magyarországon is hasonló tendencia mutatkozott; hazánkban 1996-ban huszonhét, 2006-ban harminchat százalék volt a hamvasztások aránya, ahogy 2016-ban is háromból két esetben már emellett döntöttek a hozzátartozók.

A hosszabb távú előrejelzések még látványosabban alakulnak; szintén az Egyesült Államokban a hatvanas években még csak a halottak négy százalékát hamvasztották, 2035-ben azonban ez az arány megközelíti majd a nyolcvan százalékot. Míg Japánban vallási okokból szinte már mindenkit így temetnek. A hamvasztás azonban hatalmas plusz terhet rak a bolygóra; vegyük például a régi típusú amalgámtöméseket, melyekből az eljárás során higany jut a levegőbe. Ezen kívül a hamvasztás energiaigénye sem csekély; egy holttest elhamvasztása majdnem azonos egy személy átlagos havi energiafelhasználásával.

Persze ahogy Katrina Spade, az Urban Death Project felelőse is rávilágított, a koporsós temetés sem veszélytelen a természetre nézve; az USA egymaga egy év leforgása alatt annyi fát juttat a föld alá a hagyományos koporsós temetéseknek köszönhetően, amennyiből ezernyolcszáz ember számára lakást építhetnének, és annyi fémet, amennyiből újjáépíthetnék a Golden Gate-hidat. Visszatérő problémát jelent még a temetők helyfoglalása is: a tizennyolcadik-tizenkilencedik századi városiasodás miatt a városkörnyéki temetők többsége mára teljesen megtelt, közülük ráadásul több nem bővíthető.

Nyugodjak komposztként?

A hatályos jogszabályok értelmében a holttestet hazánkban vékony hamvasztó, kezeletlen fából készült koporsóban elégetik, így a járulékosan elégő anyag minimális. Bár a koporsós temetés nem igényel energiafelhasználását, ellenben legtöbbször pácolt, lakkozott, fém fogantyúval ellátott koporsó kerül a földbe. Ennek érdekében a jogalkotók a szabályok közé vették, hogy koporsót csak vizes bázisú vegyszerrel kezelhetnek, és elméletileg a koporsóbélésnek is lebomló anyagúnak kell lennie. Ám valójában minden a gyártó lelkiismeretére van bízva, így a feltételek teljesülése nem törvényszerű. Ráadásul szinte teljesen mindegy, hogy koporsós vagy hamvasztásos szertartásról beszélünk, a költségek ma már biztosan több százezer forintra rúgnak.

Ha bármilyen okból nem szeretnénk sírhelyet bérelni, számos megoldás közül választhatunk. Bár a hamvakból készített gyémánt vagy az űrbe kilőtt urna gondolata jelenleg kissé elrugaszkodott a valóságtól, a hamvak szétszórására repülőgépről vagy az úszóurnás temetkezésre Magyarországon is egyre nagyobb a kereslet. Mindemellett arra is van már megoldás, hogy egyszerre állítsunk emléket az elhunytnak és tegyünk valamit Földünkért; léteznek ugyanis speciális,biológiai úton lebomló urnák, melyek páfrányfenő, juhar vagy magas kőris magját tartalmazzák csírázást elősegítő közegben. Az urna földbehelyezése után a mag kihajt a benne található kapszulából, idővel pedig fa lesz belőle.

Por helyett folyadék?

Adott a kérdés; létezik-e olyan eljárás, melynek során nincs szükség se koporsóra, se sírhelyre, a test lebomlása során nem kerülnek káros anyagok a környezetbe, lényegesen kevesebb energiát igényel a hamvasztásnál, nem utolsó sorban olcsóbb? A válasz a a test kémiai lebontásán alapuló rezomáció lehet, amikor is lényegében folyósítják a holttestet; a szövetek tíz bar túlnyomáson alig néhány óra alatt lebomlanak a lúgos, víz alapú oldatban, a visszamaradt puha csontokat pedig ledarálják. A rezomáció szabadalmának bejegyeztetése Amos Herbert Hobson-hoz köthető (1888), de a tudósok csak száz év múlva kezdtek foglalkozni a folyadék alapú szövetbontással. 2012-ben a Magyar Temetkezés szaklap is megemlítette, bár nem éppen pozitívumként .

"Nem többről és nem kevesebbről van szó, mint hogy az elhunytakat a „rezomáció” során speciális kemencékben szabályszerűen megfőzik 350 C° -on (180 Celsius fokon, de az eredeti források fahrenheit-ben adják meg az értéket) tömény nátrium hidroxid oldatban. Ismerve a marólúg fehérjebontó hatását, a csontvázon kívül minden eltűnik a művelet következtében, amit az előadó majd minden második mondatában „környezetbarátnak” nevezett. Idáig az eljárás hívei csak az USA-ban találtak támogatókra, és csak remélni tudjuk, hogy Sullivan úrnak jó egészséget és sok sikert kívánva a találmányát még jó darabig nem látjuk viszont Európában."

Világszinten ugyanakkor sokat változott a rezomáció megítélése a kezdeti negatív kritikákhoz képest, a Guardian egyik 2019-es életmód cikkében ugyanis már mint lehetséges zöld temetkezési alternatívaként említik. Persze továbbra is akadnak ellenlábasai, mivel többen etikailag kifogásolják, hogy szeretteinkből pár óra alatt olajszerű, sötét folyadék legyen, amit aztán egy mozdulattal leengednek a lefolyón. 2017-ben már volt példa ellenállásra, akkor egy rezomációs szolgáltatással bővült angol temetkezési vállalkozásnak a helyi csatornaművek megtagadta, hogy a hálózatba engedjék az elhunytak maradványait.

Lebomló gombaruha, mint temetkezési alternatíva

A gyászszertartás és a divat meglehetősen furán hangzik egy mondatban, de félreértés ne essék, nem valamiféle beteges viccről van szó; Jae Rhim Leet, a MIT-kutatóját ugyanis környezetvédelmi irányelvek vezérelték, amikor megalkotta Infinity Burial Suit kétrészesét, ami gombák segítségével megakadályozza, hogy az emberi testből környezetkárosító anyagok kerüljenek a talajba vagy a levegőbe.

Rhim már 2011-ben, egy TED Talk során arról beszélt, hogyan lehetne elérni, hogy a kémiai anyagokkal táplálkozó gombák lebontsák az emberi testet. Hosszas kutatómunka és fejlesztések eredményeképp végül saját cége, a Coeio megvalósította elképzelését, 2016–ban bemutatták a New York-i divathéten, azóta pedig már jó párat értékesítettek belőle. A hacuka gombák és különböző mikroorganizmusok segítségével közrejátszik az emberi test lebontásában úgy, hogy közben semlegesíti a káros anyagokat. Ha valaki mélyen a zsebébe nyúl, ezerötszáz dollárért megrendelheti magának, sőt valamivel kevesebbért házi kedvencének is. Rhim a The Creators Projectnek mesélt az Infinity Burial Suit-ról.

"Nem tartom magam olyan embernek, aki nindzsa módjára ügyet sem vet a halálra, de való igaz, a munkám olyan perspektívát nyújt, amitől kicsit kevésbé félek tőle."

Még ha a haláltól való félelem időről időre mindannyiunk gondolataiban felbukkan, valamelyest megnyugtató a tudat, hogy elmúlásunk a jövőben inkább ad a bolygónak, mintsem elvenne tőle.

(Fotó: Pixabay)