Az azték halálsíp egy koponya formájú hangszer, amely félelmetes hangokat képes kiadni, a sziszegéstől egészen a vérfagyasztó sikolyokig. Ezen eszköznek egyébként nem csak a hangja, de már eleve a látványa is elég felkavaró lehet. A legújabb kutatások szerint pedig ráadásul a halálsíp által kiadott, kísérteties hangok mélyebb hatást gyakorolnak az emberi agyra, mint ahogyan azt korábban feltételezték – írja a Science Alert.

A Zürichi Egyetem és norvég intézetek tudósai agyi szkenneléssel vizsgálták, hogy ezek a hangok milyen hatással vannak az agy magasabb rendű régióira. Az eredmények szerint a halálsíp által keltett hangok a természetes és mesterséges zajok különös elegyét képezik, amely nyugtalanító és rendkívül intenzív hallási élményt eredményez.

Az aztékok valószínűleg vallási szertartásokon és áldozati rítusokon használták ezeket a sípokat. Egyes elméletek szerint a háborúban is bevethették őket az ellenség megfélemlítésére, ám ezt még mindig nem sikerült teljes bizonyossággal igazolni, mivel csatamezőkről eddig nem kerültek elő ilyen eszközök. A sípok pszichológiai és neurológiai hatásait Sascha Frühholz idegtudós és csapata vizsgálta, egy olyan kutatás keretében, amelyhez 70 európai önkéntest toboroztak. A résztvevők véletlenszerűen kiválasztott hangokat hallgattak meg, köztük a halálsíp hangjait is, majd beszámoltak élményeikről. Harminckettőjük agyi aktivitását fMRI-vel is rögzítették a kísérlet során.

A legtöbben úgy írták le, hogy a síp hangja leginkább egy sikolyra hasonlított. A tanulmány kimutatta, hogy ezek a hangok az agy alacsonyabb rendű hallórégióit aktiválják, különösen azokat a területeket, amelyek az averzív zajokra, például sikolyokra vagy csecsemősírásra érzékenyek. Ez a kezdeti reakció további feldolgozást indít el a magasabb rendű agyi régiókban, mint például az inferior frontális kéregben, amely összetett osztályozási feladatokat végez, valamint a mediális frontális kéregben is, amely pedig az asszociatív feldolgozáshoz kapcsolódik.

A síp tehát épp attól egyedi, hogy természetes és mesterséges hangösszetevőket egyaránt megszólaltat – és ez az, ami megnehezíti az agy számára a kategorizálást. Ez a jelenség tehát a leginkább az “ uncanny valley” nevű pszichológiai jelenséghez hasonlít – ez az az eset amikor valami látványában (elsősorban, de messze nem kizárólag a kifejezetten emberszerűnek szánt humanoid robotok, vagy akár a korai CGI karakterek) egyszerre tűnik természetesnek, tehát egy másik embernek, de valami mégsem stimmel vele: akad benne valami bizarr, valami mesterséges is. Ez a kettősség félelmet és egyfajta ámulatot is kivált a hallgatóból, és a síp hangját különleges kategóriába helyezi a riasztó hangok és az emberi érzelemkifejezések, például a fájdalom és a félelem között.

A régészeti leletek tanúsága szerint sok halálsíp az i. sz. 1250 és 1521 közötti időszak rituális temetkezéseivel hozható kapcsolatba. A kutatók úgy vélik, hogy ezek az eszközök az azték szélistent, Ehecatlt, vagy esetleg az azték alvilágon, a Mictlanon átfúvó szelet szimbolizálták.

(Kép: Jennysnest/Wikipedia/CC By SA 4.0)