Tényleg volt ilyen: ejtőernyős kommandósok rájuk csatolt mini atombombával

2023 / 06 / 10 / Felkai Ádám
Tényleg volt ilyen: ejtőernyős kommandósok rájuk csatolt mini atombombával
Az ejtőernyős ugrások a különleges egységek mindennapi ügymenetei közé tartoznak – az viszont már kevésbé, mikor mindezt egy lábuk közt fityegő atombombával teszik.

Emlékszik még valaki arra, amikor a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című filmben valaki cowboykalapban “lovagol” meg egy frissiben ledobott atombombát? Stanley Kubrick háborúellenes filmjének ezen jól ismert jelenete azonban más formában ugyan, de a valóságban is megvalósult. A következőkben elmondjuk, hogy miért ugráltak ki egykor a repülőkből kommandósok a lábuk között lobálozó atombombával.

Az amerikai hadsereg speciális nukleáris romboló lőszerei (Special Atomic Demolition Munitions/SADM) olyan ember által hordozható nukleáris fegyverek voltak, amelyeket „hátizsákos atomfegyvereknek” neveznek. Ezeket a kisméretű nukleáris eszközöket kifejezetten a speciális műveleti egységek számára tervezték, és taktikai célokra használták fel. A SADM-ek kifejlesztése része volt az Egyesült Államok hadseregének azon törekvésének az 1950-es és 1960-as években, amit a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos képességeinek diverzifikálására tett – írja a The War Zone.

Hirosima és Nagaszaki 1945-ös nukleáris bombázását követően az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt felismerte ugyanis az atomfegyverek stratégiai fontosságát. Az amerikai hadsereg pedig úgy vélte, hogy a korlátozott taktikai célokra szánt kisebb nukleáris fegyverek döntő fontosságúak lesznek a jövőbeni konfliktusokban, különösen a Szovjetunió ellen. Ennek eredményeként a Los Alamos és Sandia nukleáris fegyverekkel foglalkozó laboratóriumok tudósai és technikusai megkezdték az atomfegyverekben használt robbanófejek miniatürizálását.

A hadsereg különböző típusú harctéri nukleáris fegyverek kifejlesztését tűzte ki célul, beleértve a rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat és a Davy Crockett visszarúgás nélküli fegyvert. A fentebb említett nukleáris romboló lőszereket (ADM) is a nukleáris fegyverek e szélesebb körének részeként fejlesztették ki. Ezeket a lőszereket úgy tervezték, hogy a föld felszínén vagy alatta használják az ellenséges erők vonulását lassítandó. Az alapelképzelés szerint ugyanis ezen eszközökkel olyan akadályokat lehetett volna gyorsan “létrehozni”, mint például krátereket vagy lerombolni egy teljes hegyoldalt. A tervek szerint kisebb mérnökcsoportok vagy különleges műveleti erők szállították és üzemeltetették volna ezeket a “mini atombombákat”. Hasonló fegyvert egyébként a szovjetek is készítettek, és ezek egy része máig nincs meg:

A szovjet taktikai atombomba-táskákból 100 darab hiányzik Rossz kezekben a taktikai nukleáris fegyverek lehetnek a végső terrorfegyverek. A taktikai nukleáris eszköz-paletta egyik eleme az úgynevezett „hátizsák” vagy „bőrönd-bomba” - lényegében egy olyan kis méretű nukleáris eszköz, amelyet hátizsákban vagy személyi poggyászban is lehet szállítani.

Az 1960-as években a hadsereg legyártotta az ADM-ek speciális változatát – ez lett tehát az SADM, amelyek sokkal könnyebbek és hordozhatóbbak voltak, mint elődeik. Az SADM-ek körülbelül 68 kg-ot nyomtak, és ehhez jött a nagyjából 22 kg-os robbanófej. Az eszközök dimenziói sem voltak relatíve (atombombához képest) vészesek: mindössze 60 cm hosszúak és 40 cm szélesek voltak. Épp ezért az SADM-ekkel a megfelelően kiképzett különleges műveleti személyzet képes lett volna eljutni az ellenséges vonalak mögé, és ott a “hátizsákos atombombák” segítségével megsemmisíteni a megerősített építményeket, alagutakat és egyéb stratégiai célpontokat.

Az SADM-eket kétfős ejtőernyős csapatok jutatták a földre, a robbantási kódot pedig felosztották a csapat két tagja között, hogy biztosítsák, egyetlen embernek se legyen lehetősége egyedül robbantani. Ezek a kommandósok voltak az úgynevezett Green Light egységek, amelyek a hadsereg különleges erőiből, a haditengerészet SEAL egységeiből és a tengerészgyalogság elit személyzetéből lettek összeverbuválva. A jelöltek szigorú kiképzést kaptak: beszivárgási technikákat sajátítottak le, beleértve az ejtőernyős küldetéseket és a vizes fedélzetű tengeralattjárókról történő indulásokat.

Az SADM-ekkel kapcsolatos kiképzési küldetéseket szárazföldön és tengeren hajtották végre – potenciális tengerentúli robbantási forgatókönyveket szimulálva. Szerencsére azonban éles bevetés sosem történt: az SADM-eket a hidegháború alatt egyszer sem használták idegen területen.

Idővel aztán felmerült, hogy annyira talán mégsem jó ötlet embereket kidobálni repülőkből atomtöltettel a lábuk közt, hogy aztán a legjobb esetben is egy sikeres atomrobbantást hajtsanak végre a közvetlen közelükben, sőt többen egyenesen öngyilkos küldetéseket kezdtek a program kapcsán emlegetni. 1984-ben aztán az SADM-ek létezéséről a nyilvánosság is tudomást szerzett, ami végül ezen eszközök fokozatos kivonását eredményezte.

(Kép: Twitter/Atomic Archive)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
Egy autógyártó robotja önállóan liftezik és arcfelismerő technológiával cserkészi be azokat, akik kávét szeretnének inni
99,9%-os pontossággal azonosítja a robot azokat, akik a kávéjukra várnak.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.