Tízmilliárd forintból épül űripari központ Magyarországon

2022 / 09 / 29 / Bobák Áron
Tízmilliárd forintból épül űripari központ Magyarországon
A Remred Space Technologies 2025-re felépülő központjában kisműholdak gyártását és összeszerelését fogják végezni. A cél, hogy európai szinten is kiemelkedő szereplővé váljanak.

A hírt Dr. Sárhegyi István, a Remred igazgatóságának elnöke jelentette be a Brain Bar jövőfesztiválon, hangsúlyozva, hogy az űripar ma az egyik legdinamikusaban fejlődő terület. "A XXI. századot az űrben fogják írni" - jelentette ki előadásában Sárhegyi, aki szerint aki ma ezen a területen lemarad, az behozhatatlan hátrányba kerül.

A több mint 400 millió forintos nettó árbevételével az ország egyik legnagyobb űripari cégének számító Remred éppen ezért határozott úgy, hogy Martonvásáron egy 3200 négyzetméteres összterületű összeszerelőcsarnokot építenek fel Remtech néven 2025-ig, amelyben 100-tól 400 kilogrammig terjedő műholdak és az azokhoz szükséges alrendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.

"A jelenlegi civilizációnk nem lenne fenntartható műholdak nélkül" - fejtette ki Sárhegyi, hogy miért éppen a műholdakban látják a potenciált, majd ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a piaci helyzet több szempontból is ideális ahhoz, hogy belevágjanak egy ilyen projektbe. A piac az elmúlt időszakban a nagy, geostacionárius pályára szánt műholdaktól egyre inkább a kisebb, alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak felé fordul, amelyekből viszont minden eddiginél többet bocsátanak fel, így jelentősen megnőtt a kereslet az összeszerelési és tesztelési kapacitásra.


Dr. Sárhegyi István, a Remred igazgatóságának elnöke a Brain Bar jövőfesztiválon, 2022. szeptember 29-én (Fotó: Brain Bar)

Egy másik, egészen friss változás, hogy a geopolitikai helyzet megváltozása miatt a civil felhasználás mellett ismét előtérbe kerültek a védelmi szempontok is a technológia kapcsán, ennek eredményeképpen pedig nem csak a magánvállalatok, de az államok is egyre több pénzt fordítanak a szektorra. Sárhegyi úgy véli, hogy az orosz-ukrán háború vilagosan megmutatta, mennyire fontos szerepet játszanak a műholdak egy konfliktusban, így pedig minden ország célja az, hogy növeljék az ilyen jellegű képességeiket.

A cégvezető hozzátette, hogy a Remtech regionálisan is egyedülálló lesz a maga nemében, így Magyarország számára is lehetőséget kínál arra, hogy regionálisan meghatározó tényezővé váljunk az űripar területén. "Most abban a pillanatban vagyunk, hogy a kisebb államoknak is megéri beszállni az űriparba, és regionális vezető szerepre törhetnek" - fejtette ki Sárhegyi, aki szerint ma éppen egy új űrkorszak hajnalán járunk. Ezt a korszakot a növekvő bevételi lehetőségek és a költségek drasztikus csökkenése jellemzi, valamint az, hogy az államok mellett megjelentek a kisebb KKV-k is a piacon, Magyarországon ez a terület viszont egyelőre nem nagyon aktivizalódott. "Magyarországon nincs űripar" - fogalmazta meg sarkos véleményét, kifejtve, hogy itthon az elmúlt évtizedekben elsősorban az űrkutatás volt a húzóágazat az űriparral szemben, miközben a nemzetközi gyakorlatban ma már az ipari tevékenység nagyjából 80%-kal esik latba a szegmensben.

Pozitív fejlemények persze itthon is akadnak, amire az egyik jó példa éppen a Remred, akik az Energiatudományi Kutatóközpont spin-off vállalataként Magyarország egyik legsikeresebb űripari termékét, a Pille dózismérőt valamint a Tritel űrdozimetriai teleszkópot értékesítik a nemzetközi piacon. Sárhegyi ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Remred ma már együttműködik többek között a NASA-val és az ESA-val is, és olyan projektekben vesznek részt, mint az Artemis Hold-program keretében megvalósuló Lunar Gateway űrállomás és az európai űrügynökség robotikus Mars-küldetése, amelynek keretében marsi talajmintákat fognak visszahozni a Földre.

Az új központ létrehozásával a Remred célja, hogy az európai piac egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon a kisműhold- és rendszerintegráció területén - írja a Remred által kiadott sajtóközlemény. A tervek szerint 2025 első negyedévére megvalósuló Remtech mintegy 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és helyet kap benne egy olyan, 1500 négyzetméteres laboratóriumi terület is, amelyben az űripari szabványoknak megfelelő rezgés-, sokk-, termo-, vákuum-, anyagtechnológiai-, EMC-, és akusztikus tesztekhez szükséges eszközök is megtalálhatóak lesznek. "Hazánk űripari fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy olyan magyar űripari rendszerintegrátor cég létrehozása, mely képes összefogni a nemzeti űrszektort és versenyképes lehet az Európai Űrügynökség meglehetősen zárt piacán" - mondta el a bejelentés kapcsán Zábori Balázs, a Remred műszaki igazgatója, hozzátéve, hogy közel 50 éves űrkutatási múltuknak köszönhetően a Remredben minden szükséges tudás adott egy ilyen ambiciózus terv megvalósításához.

(Borítókép: Remred)

A magyar űripari vállalat, amire már a NASA is odafigyel A 2012-ben alapított C3S Kft. a legdinamikusabban növekvő magyar űripari vállalat, akik mostanra egy teljes műhold-termékcsaládot fejlesztettek ki, rutinszerűen működnek együtt az Európai Űrügynökséggel és megjárták a TechCrunch címoldalát is.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.