Földrajzi Déli-sark

Itt találkozik a forgástengely a Föld felszínével, és itt járt először a norvég felfedező és sarkkutató, Roald Amundsen, anno 1911 decemberében. Róla kapta nevét az Amundsen-Scott kutatóbázis, majd egy cölöpöt kalapáltak a jégbe pozíciójuk pontos jelzésére. Az Antarktisz jégsapkája azonban évente tíz-tizenegy méterrel arrébb csúszik, ahogy a forgástengely sem állandó, minden évben ingadozik pár métert. Ez annyit tesz, hogy a cölöpöt folyamatosan ehhez igazítják, méghozzá mindig Újév napján.

Mágneses Déli-sark

Más néven déli pólus, ide mutat az iránytű, bár innen több mint ezer kilométerre található, a Föld forgástengelye ugyanis nem azonos a mágneses tengellyel: tizenegy fokos szöget zárnak be egymással. A déli pólusnak nincs jelzése, a tengert járva onnan lehet felismerni, hogy az iránytű cél nélkül, körbe-körbe forog. Ez a pont is mozog, hiszen követi a Föld mágneses terének változását. Utóbbi a bolygó folyékony fémből álló mag mozgásának eredménye.

Elérhetetlenség Sarka

Az Elérhetetlenség Sarka mondhatni 'fedőneve' az Antarktisz azon pontjának, ami minden irányból a legmesszebbre esik a parttól. Ezért megközelíteni is nehezebb az igazi Déli-sarkhoz képest. Így történt, hogy az oda vezető első expedíció 1958-ig váratott magára. A szovjet felfedezők akkoriban ideiglenes meteorológiai állomást építettek a helyszínre, de később lebontották, helyére pedig egy életnagyságú Lenin-szobrot emeltek. Gépek bevonása nélkül, pusztán emberi erőből 2006-ban, egy kanadai-brit kutatócsoportnak sikerült meghódítania a pontot. A kalandorok dolga azért sem egyszerű, mert

az elérhetetlenség pontjának koordinátái sosem ugyanazok: egyrészt a gleccserek mérete folyamatosan változik az Antarktisz partjainál, másrészt a jéghegyek leszakadnak, harmadrészt a partvonal szintén állandó mozgásban van.

Versenyfutás a Déli-sarkért

Ahogy említettük, Scott és Amundsen neve mára legendássá vált, hiszen ők érték el elsőként, majd róluk nevezték el a Déli-sarkon lévő kutatóállomást. Győzelmük előtt azonban szó szerint versenyt futottak az angolokkal, akik szintén maguknak akarták a felfedezés dicsőségét. De mindenekelőtt kanyarodjunk vissza a huszadik század elejére, ami számos kihívást tartogatott a sarkkutatóknak. Az angol Robert Falcon Scott és a norvég Roald Amundsen egyaránt az Északi-sark meghódítására törekedtek, Robert Edwin Peary azonban gyorsabbnak bizonyult, és 1909 tavaszán előttük felfedezte.

Búslakodásra viszont nem volt idő, hiszen az Antarktisz továbbra is meghódításra várt. 1911 őszét írtunk, amikor megkezdődött az angol-norvég versenyfutás a Déli-sark felé. Amundsen csapata tíz nap előnyben volt az angolokhoz képest, illetve más-más útvonalon indultak útnak. A norvégok négy szánkóval, negyvennyolc szánhúzó kutyával és körülbelül háromszáz kilogrammnyi csomaggal kezdték kalandjukat.

Rátermettségük, kitartásuk és felkészültségük végül meghozta gyümölcsét: Amundsen és csapata 1911. december tizennegyedikén meghódította az Antarktiszt.

Mielőtt elindultak visszafelé, pár nap szünetet tartottunk, indulásuk előtt pedig Amundsen a sátrukban hagyott pár ruhaneműt, mérőműszereket és egy levelet Scottnak. Az angolok lemaradása végül egy hónapnyi lett, ráadásul szerencséjük sem volt, hiszen megérkezésükkor a norvég zászló már rég a Déli-sarkon virított. És ha mindez nem lenne elég, Scott-ék sosem tértek haza, halálra fagytak a végtelen jégmezőkön. Holttestüket csak jóval később, 1912-ben találták meg.