Több sebből vérzik az első AI-szépségverseny

2024 / 07 / 15 / Pőcze Balázs
Több sebből vérzik az első AI-szépségverseny
2024-ben az már kevesek számára meglepő, hogy a közösségi platformokon valódinak tűnő, ám virtuális karakterek mutatják be képzeletbeli életüket, vagy ajánlanak valódi termékeket. Az viszont, hogy szépségversenyt rendezzenek ilyen szereplők között, újra felveti a szépségipar ezen részével kapcsolatos dilemmákat, aggályokat.

Nyolc év telt el azóta, hogy létrehozták Lil Miquelát, aki különleges válasz volt az akkoriban egyre nagyobb teret nyerő influenszer-kultúrára, vagyis arra, hogy híres és nem híres emberek népszerű közösségi profilokat építenek, majd pénzzé teszik az így megszerzett befolyásukat. Erre Miquela is képes volt, pedig valójában, fizikai értelemben nem is létezett. Őt még klasszikus számítógépes grafikával hozták létre, hiszen akkor mesterséges intelligenciáról (MI) még leginkább kutatók és sci-fi-rajongók beszélgettek egymással. Ám a valóságosnak tűnő karakter így is olyan márkákat vonzott magához és hirdetett, mint a Calvin Klein vagy a Prada. Lil Miquela még a Vogue divatlapban is megjelent. Néhány évvel később már azon sem lepődünk meg, hogy bárki pár mondat segítségével tud alkotni ilyen, akár nála is valóságosabb virtuális személyeket, így talán az sem különös,

hogy szépségversenyt hirdettek az MI-vel létrehozott "nőknek".

Ugyanakkor, ahogyan azt az Ars Technica cikke kiemeli, ezzel fellángoltak az ilyen versenyeket övező viták. Az eseményt a Fanvue nevű platform hozta létre, amely a felnőttfilmes közegben ismert Onlyfans-hez hasonlóan azt teszi lehetővé, hogy virtuális és valós karakterek tartalmait láthassuk, havi előfizetési díjakért cserébe. Az első helyezett egy "marokkói" "influenszer" lett, Kenza Layli, "aki" még köszönőbeszédet is "mondott", ami legalább annyira mély gondolatokat tartalmazott, mint bármilyen hasonló szöveg, vagyis könnyen lehet, hogy ezt is egy MI írta. A győztest négy zsűritag választotta ki: egy férfi, aki egy brit politikus PR-tanácsadója; egy nő, aki a szépségversenyek történetét kutatja; illetve két, szintén virtuális karakter, akiket nem tudjuk, kik irányítanak.

Az Ars Technicának nyilatkozó szakértők aláhúzták, amit laikusként is érzünk, ahogyan mindezt értelmezzük: hogy ügyelni kell arra, hogy fikcionális szereplőket ne kezeljünk valódiként, amint azt néhány hírportál tette; hogy az emberek tárgyiasításával kapcsolatos kérdések ezen a területen ugyanúgy érvényesek, ha nem jobban, mint a való életben; és hogy az eltúlzott szépségideálok ezekkel a technológiákkal még könnyebben népszerűsíthetőek, mint korábban.

(Fotó: Kenza.Layli/Instagram)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.