UFO egy boton: így kapcsolódhatunk a Starlinkhez

2020 / 01 / 09 / Felkai Ádám
UFO egy boton: így kapcsolódhatunk a Starlinkhez
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a SpaceX hétfőn 60 műholdat lőtt ki, és ezzel összesen 180 szatellitjük kering a Föld körül. A hálózat már néhány száz műholddal működőképes lesz (ehhez 6-8 kilövésre lesz szükség, a globális lefedettséghez pedig 24 start kell, amire elvileg jövő év végéig sor kerülhet), ami azt jelenti, hogy ha a SpaceX tartja a kéthetes sebességet, akkor az első felhasználók még az idén rákapcsolódhatnak a Starlinkre.

Amit már tudunk

A kapcsolódást lehetővé tevő, felhasználó oldali eszköz Elon Musk egy korábbi nyilatkozata szerint egy csatlakoztatható, számítógép vezérlésű antenna lesz akkora tányérral, mint egy közepesnél kisebb pizza. Kedden a twitteren további részleteket osztott meg erről az eszközről a techguru. Eszerint maga az antenna úgy fog kinézni, mint egy botra tűzött, vékony és lapos UFO. A Starlink terminálba motorokat is építettek, hogy ezek állítsák be a megfelelő szöget, ám a használat igen egyszerű: csatlakoztassuk az eszközt és irányítsuk az ég felé az antennát – ezen műveletek sorrendje sem fontos, és csatlakoztatás semmiféle előképzettséget sem igényel.

Elon Musk on Twitter

@annerajb @waitbutwhy Looks like a thin, flat, round UFO on a stick. Starlink Terminal has motors to self-adjust optimal angle to view sky. Instructions are simply: - Plug in socket - Point at sky These instructions work in either order. No training required.

A fent említett motorok említése annyiban fontos, hogy ezek szerint – Musk korábbi nyilatkozatával ellentétben – az eszköz nem pusztán elektronikusan fog váltani a műholdak közt a kapcsolat fenntartása érdekében.

Mennyi az annyi?

A SpaceX elnöke, Gwynne Shotwell tavaly októberben úgy nyilatkozott, hogy a vásárlók kapnak egy dobozt, benne a terminállal és egy vezetékkel. Shotwell ekkor még nem tudta, hogy a csatlakozás maga miként fog megtörténni, és azt sem, hogy a terminált a lakáson belül hová lesz érdemes elhelyezni. Musk nyilatkozata tehát az előbbivel kapcsolatban jelent némi felvilágosítást – látszik, hogy a vállalat a minél egyszerűbb használatot helyezi előtérbe.


Starlink vevőantenna ideális elhelyezése a lakótérben... Vagyis festmény parkoló űrhajóról

Az októberi nyilatkozatban Shotwell úgy fogalmazott, hogy az ár kikalkulálása még zajlik, és hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a rosszabb minőségű internet havi díja 80 dollár körül mozog, de azt már nem tette hozzá, hogy ehhez képest a Starlink szolgáltatás miként fog alakulni, viszont utalt rá, hogy ez az előfizetői bázis az, akiket a cég meg akar nyerni azokkal a vidéki lakosokkal együtt, akik számára az internet egyelőre nem hozzáférhető.

Musk 2015-ben még úgy nyilatkozott, hogy a terminálok ára 100 és 300 dollár között fog mozogni. Ugyanakkor jelenleg a legolcsóbb ilyen készülékek 1000 dollárba kerülnek.

A terminálokat teljes egészében a SpaceX tervezi, és jelenleg a vállalat gyárában, a kaliforniai Hawthorne-ban készítik őket, de a tömegtermelést egy egyelőre meg nem nevezett helyre telepítik majd át. Shotwell szerint az eszköz fejlesztése nem könnyű, hiszen vezető űrtechnológiáról van szó, amit azonban kereskedelmi forgalomba szánnak.

(Kép: Pixabay)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A Rolls-Royce bemutatta a miniatűr atomreaktor prototípusát, amivel a jövőben akár egy holdbázist is üzemeltethetnek
A 3x1 méteres Space-Micro Reactort a múlt héten megrendezett UK Space Conference-en mutatták be a nyilvánosságnak, és a tervek szerint nagyjából 2030-ra készülhet el a végleges változata.
Kína valódi
Kína valódi "láthatatlanná tévő köpönyeget" fejlesztett állítólag
Olyan, mint a Harry Potterben, már ha igaz. A láthatatlanná tévő technológia viszont ennek köszönhetően nagy pillanatokat él meg, mivel egy kanadai cég is hasonló terméket fejlesztett. Csak győzze az ember szétszálazni, hogy éppen ki és miért akar láthatatlan lenni!
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.