Újabb területen diadalmaskodik a mesterséges intelligencia az emberek felett

2022 / 11 / 27 / Bobák Áron
Újabb területen diadalmaskodik a mesterséges intelligencia az emberek felett
A Meta mesterséges intelligenciája hazudozás nélkül is az emberek 90%-át megverte egy hazudozásra épülő társasjátékban.

Bár Mark Zuckerberg cége az elmúlt időszakban főként a metaverzummal kapcsolatos törekvései miatt került a figyelem középpontjába, azért a Metánál sem minden a virtuális valóságról szól. A vállalat mesterséges intelligenciával foglalkozó részlege például nemrég a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science-ben tett közzé egy tanulmányt, amelyben arról számoltak be, hogy a Cicero névre keresztelt MI-jük jelentősen felülmúlja az emberi játékosokat a népszerű Diplomacy nevű társasjátékban. Ez azt jelenti, hogy a Cicero a játékosok 90%-nál jobb eredményt ért el, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem hazudott egy olyan játékban, ami jelentős részben a többi játékos félrevezetésén alapul.

A Rizikóhoz hasonló társasjátékot egyszerre heten játsszák, a játékosok célja pedig az, hogy a játék végére a területek többsége a birtokukban legyen. Ennek kulcsa, hogy a résztvevők szövetségeket köthetnek egymással a többi játékos rovására, azonban semmi sem kötelezi őket arra, hogy az ígéreteiket be is tartsák. A taktikázást jelentősen megnehezíti, hogy a körökre osztott játékban minden játékos egyszerre lép, vagyis az ellenfelek nem tudhatják, hogy mire készül a másik, betartják-e a szövetségesnek tett ígéretüket vagy éppen hátba szúrják őt.


A Diplomacy táblás változata. A Meta mesterséges intelligenciája ennek az online verziójával játszott (Fotó: Tom Hilton/Flickr)

Ahogy Toby Walsh, az ausztráliai Új-dél-walesi Egyetem (UNSW Sydney) kutatója a The Conversationon megjelent cikkében írja, ez jelentősen megnehezíti a mesterséges intelligencia dolgát az olyan játékokhoz képest, mint a sakk vagy a Go. a Diplomacy esetében a kihívást nem csak az okozza, hogy az ellenfelek hazudhatnak is a szándékaikat illetően, de az egész játék az egymással való kommunikációra épül, ez pedig szintén komoly feladatot jelent az MI számára. Ahogy Walsh rámutat, a Meta mesterséges intelligenciáját emiatt nem is lenne nehéz legyőzni, hiszen a tanulmány szerint ez szinte mindig igazat mond. A kutató szerint az őszinteség meglepően kifizetődő taktika a Diplomacyban - egészen addig, amíg az ellenfelek nem tudnak erről.

Ez a mesterséges intelligencia esetében nem volt probléma, hiszen az online játékok során a többi játékos nem tudott róla, hogy egy mesterséges intelligencia ellen játszanak, így fordulhatott elő, hogy az augusztus és október között lejátszott 40 játék során az MI kétszer annyi pontot szerzett, mint az emberi játékosok átlaga, és összességében a játékosok 90%-nál jobbnak bizonyult.

Ennek egyik kulcsa a Cicero kiemelkedő kommunikációs képessége volt, hiszen ahogy azt a Meta kiemeli, az MI a játékok során mintegy kétszer annyi üzenetet küldött el, mint egy átlagos játékos. Walsh szerint ez különösen fontos a Diplomacyban, hiszen a statisztikàk szerint a profi játékosok is kétszer annyi üzenetet váltanak, mint a kezdő játékosok. "A természetes nyelvi feldolgozásnak és a stratégiai gondolkodásnak ez a kombinációja egyedülálló a játékra fejlesztett mesterséges intelligenciák esetében" - írja Walsh, aki ugyanakkor arra is rámutat, hogy nem világos, a Meta hogyan tudja majd kamatoztatni ezt a különleges képességet a gyakorlatban.

(Borítókép: Maxime Bonzi/Flickr)

Az agyunkba juttatott nanorobotokkal egyszer talán a teljes tudatunkat lementhetjük és átélhetjük mások érzéseit De előtte még gyógyíthatóvá tehetünk velük olyan súlyos betegségeket, mint az Alzheimer- és a Parkinson-kór vagy akár a poszttraumás stressz szindróma - mondja Nuno Martins, az UC Berkeley kutatója, akivel a Brain Bar konferencián beszélgettünk az agy-számítógép interfészek jövőjéről.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.