Ez a dilemma azonban elképzelhető, hogy nem is létezik. Azokban az országokban, ahol a járvány komolyabban jelen van, eleve kérdéses, hogy a kormányzati intézkedésektől függetlenül restaurálhatóak-e a régi mindennapok. Nem biztos, hogy miközben az orvosok szörnyű döntési helyzeteiről, kevés személyzetről és lélegeztető gépről szólnak a hírnek, az emberek szívesen beülnek egy zsúfolt étterembe, vagy ellátogatnak egy koncertre, mégha ez nincs is megtiltva.

Bizonyos értelemben tehát a kormányok keze ebben az ügyben eleve meg van kötve.

Ettől függetlenül a jelenlegi gazdasági rendszert nem arra találták ki, hogy leálljon a fogyasztás. (Mivel messzire vezetne, most hadd ne menjünk bele abba, mennyire jó vagy rossz, hogy ez így van. Maradjunk annyiban, hogy jelen pillanatban talán nem is azt látjuk, hogy a járvány megbénítja a világot, hanem a rendszer kódolt gyengeségei bukkannak elő.)

A kiindulóponthoz visszatérve: a kormányok nem nagyon tudnak más döntést hozni, mint amit meghoztak, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági berendezkedés, amire a világot felépítettük, meg fog így halni.

Elsősorban pedig azért nem tudjuk biztosan, hogy miként lehet ezen úrrá lenni, mert nem ismerjük eléggé a vírust: eltűnik-e nyáron, visszatér-e ősszel – magyarán szezonális mintázatot mutat-e a terjedésének üteme? Lesz-e és mikor lesz védőoltás ellene?

Egyelőre tehát tervezni sem lehet, hónapokra sem, nemhogy évekre.

Ötletek viszont természetesen akadnak, az egyik ilyen, hogy azokra, akik átestek a betegségen, és felgyógyultak belőle, ne vonatkozzanak a korlátozó intézkedések, és ezek az emberek elkezdhessék – népszerű kifejezéssel élve – újraindítani a gazdaságot.

Az elképzelés háttere, hogy mivel a gyógyultak már immúnisak a betegségre, ezért ők nem kaphatják el és nem is terjeszthetik azt – tehát semmi ok arra, hogy az ő mozgásukat és társadalmi érintkezéseiket korlátozzuk. Ezt a megoldást fontolgatja Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország és legutóbb az Egyesült Államokban is felmerült.

Hangozzék azonban bármilyen jól, azért nem kevés bökkenő akad vele.

Például elég csak felpillantanunk a Johns Hopkins Egyetem által frissített, a járvány terjedését vizsgáló oldalra, hogy két kiábrándító számot láthassunk egymás mellett: az igazolt fertőzöttek száma a cikk írásának pillanatában 1701718, míg a hivatalosan felgyógyultaké 377434.

Természetesen mindkét szám globálisan értendő. 377434 ember pedig legfeljebb egy közepes méretű várost tudna „újraindítani” nem pedig az egész világot.

E mellé nem árt hozzáolvasni azt is, hogy eddig a koronavírus 102867 embert ölt meg, majdnem harmadannyit tehát, mint a felgyógyultak száma – mindezt ráadásul úgy, hogy egy ideje a legérintettebb területeken szigorú korlátozó intézkedéseket vezettek be. Illetve pusztán a számokból az sem derül ki, hogy a gyógyultak közül hányan szereztek maradandó, súlyosabb szövődményt.

Akad azonban reménysugár: ezek a hivatalos adatok, és a sejtések szerint rengeteg tünetmentes fertőzött is akadhat (az ő arányukat csak találgatják  – jelenleg úgy gondolják, a fertőzöttek 25-50 százaléka nem mutat szimptómát). Vagyis elképzelhető, hogy ennél a 370000-nél sokkal többen szereztek immunitást.

Ennek megállapításához viszont tesztekre van szükség, olyan tesztekre, amelyek kifejezetten a vírus elleni antitestek jelenlétét mutatják ki a szervezetben.

A NY Times nagyobb cikkben gyűjtött össze mindent, amit jelenleg ezekről a tesztekről tudunk.

A lapnak nyilatkozó virológus szerint ezek az antitesteket kimutató tesztek inkább arra jók, hogy nagyobb létszámú csoportnál állapítsuk meg, hogy megjelent-e a szervezetükben immunválasz a koronavírusra, míg egy-egy ember esetén kevésbé megbízhatóak az eredmények. A jelentőségük tehát inkább az egyre megbízhatóbb statisztikák megszületésében áll – ami persze nem elhanyagolható szempont, hiszen életbe vágó, hogy például a fertőzés pontos halálozási arányát kiderítsük. Ahogy azt is, hogy eddig pontosan hányan fertőződtek meg, és hányan fertőzöttek ma is.

Ugyanakkor ez alapján nem lehetne „immúnis vagyok” kártyákat osztogatni az egyes állampolgároknak.

Pedig a kormányok pont ezt remélik ezektől a tesztektől.

A jelenleg fejlesztés alatt álló tesztek többségével csak arra lehet választ adni, hogy kinek a szervezetében van jelen az antitest, és ez alapján ki esett már át a fertőzésen. Ugyanakkor az antitestek jelenléte még nem szavatolja az immunitást.

A virológus magyarázata szerint az immunitás azt jelenti, hogy ha valaki ki is van téve a vírusnak, az immunrendszere még azelőtt hatástalanítja a kórokozót, hogy a fertőzés kialakulhatna. Viszont azoknak a betegeknek a szervezetében, akik tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel estek át a fertőzésen, jelen lehetnek ugyan az antitestek, de ezek lehet, hogy túl gyengék a hatásos immunitás kialakításához. Míg mások kevés antitesttel is immúnisak lehetnek.

Ennek oka, hogy az antitestek az immunválasznak csak egyik összetevőjét jelentik. Maga az immunválasz pedig komplex folyamat, és a rendszer egyes elemeinek a pontos együttműködését jelenleg nem értjük teljesen.

Akadnak azért olyan tesztek is, melyek tisztább képet adnak az immunitás meglétéről.

A jelenleg rendelkezésre álló tesztek esetén egyelőre nem tudjuk, hogy mennyire megbízhatóak. Az Egyesült Államokban a múlt héten az FDA (Food and Drug Administration) a veszélyhelyzetre való tekintettel engedélyezte egy ilyen teszt használatát. A többit azonban a kórházak és kutatási projektek használják csak.

Hasonló tesztet fejleszt az amerikai Járványügyi Központ, a CDC, illetve a WHO is minél több hasonló tesztet szeretne globálisan elvégezni. Sőt egyes országok is bevetik a saját tesztjeiket.

Ezek körül az úgynevezett a szerológiai tesztek körül azért akadnak problémák is. Az Egyesült Királyságban például sok fertőzött esetén adott negatív eredményt, vagy éppen pozitív eredményt olyan esetben, amikor az antitest valójában nem is volt a szervezetben jelen. Sok teszt nem elég specifikus a COVID-19 járványt okozó SARS-CoV-2 vírusra, hanem az egyszerű megfázást kiváltó koronavírus után maradt antitesteket is kimutatja.

A virológus szerint a legnagyobb veszélyt a hamis pozitív tesztek jelentik, hisz ezek alanyai tévesen abba a hitbe ringathatják magukat, hogy immúnisak a vírusra, és visszavehetnek a személyes védelmi intézkedéseikből.

Végül ne felejtsük el azt a szignifikáns problémát sem, hogy jelenleg arról sincs fogalmunk sem, hogy aki átesett a fertőzésen, az egyáltalán meddig marad immúnis.

Ismét az a probléma kerül tehát elő, hogy nincs elég empirikus adatunk a SARS-Cov-2 működéséről, ezért csak a többi koronavírus (SARS, MERS, az egyszerű megfázást okozó koronavírus) vizsgálata alapján saccolhatunk, ami elég tág határokat jelent, és a megszerzett immunitás ez alapján kitarthat mindössze egy-, de akár nyolc évig is.

A legmegbízhatóbb módszer tehát az empirikus adatok gyűjtése: vagyis olyan alanyokat kell követni, akikben jelen van az antitest, és olyanokat is, akikben nincs jelen, majd azt vizsgálni, hogy a két csoport mikor és milyen mértékben fertőződik meg/fertőződik újra.

Természetesen ez a kutatás sok időt vesz igénybe, gyors megoldást tehát a régi világ visszaállítására ez a módszer sem kínál.

(Kép: Flickr/Susan G./ Mark Surman/National Eye Institute, Pixabay)