Ultra ritka lehetőség – elnevezhetünk olyan naprendszereket, amiket a James Webb vizsgál majd meg

2022 / 08 / 16 / Felkai Ádám
Ultra ritka lehetőség – elnevezhetünk olyan naprendszereket, amiket a James Webb vizsgál majd meg
Csillagokat bárki elnevezhet online, de bolygót már nem – most erre is lehetőség nyílik, ráadásul húsz olyan, kiemelten fontos planéta, valamint a hozzájuk tartozó csillag kapcsán, amelyet a jelenlegi legmodernebb űrtávcső fog megvizsgálni az élet nyomai után kutatva.

A csillagok elnevezése relatíve könnyű, és egyszerűen megtehetjük online – más a helyzet azonban a bolygókkal, sőt egész rendszerekkel. Épp ezért megy eseményszámba a mostani kiírás: a NameExoWorlds 2022 verseny, amely keretében a különböző induló csapatok beadhatják saját ötleteiket arról, hogy miként kellene elnevezni 20 bolygót. Méghozzá nem is akármilyen bolygókat: mint a közlemény írja, ezek az exobolygók (tehát a Naprendszeren kívül található planéták) mind „speciális érdeklődésre” tarthatnak számot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezek a bolygók lesznek azok, amelyeket a James Webb Űrtávcső többféle módszerrel (elsősorban a már bevett gyakorlatnak számító tranzit megfigyeléssel, valamint direkt képalkotással) is meg fog vizsgálni a jövőben. A résztvevők ráadásul nem csak magát a bolygót nevezik el, de a csillagot is, mely körül a bolygó kering – magyarán az a ritka kiváltság lehet a győztesek osztályrésze, hogy egy teljes rendszert neveznek el.

A mostani egyébként a harmadik ilyen esemény, amit a Nemzetközi Csillagászati Unió (International Astronomical Union/IAU) szervez: korábban 2015-ben és 2019-ben nyílt ilyesmire lehetőség. Az IAU felelős azért, hogy az űrben elnevezzünk különböző dolgokat a csillagképektől kezdve az üstökösökön át egészen a Naprendszerünkön kívüli objektumokig. A mostani NameExoWorlds 2022 esemény pedig az Office for Astronomy Outreach fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. A verseny célja pedig meghívni a közösségeket szerte a világon, hogy összekapcsolják saját kultúrájukat ezekkel a távoli világokkal.

Mint látható tehát: csapatban kell dolgozni, és a bolygót nem nevezhetjük el mondjuk a nagyinkról, ahogy valószínűleg sajnos a Star Wars filmekből sem meríthetünk ihletet, ehelyett az IAU azt szeretné a közlemény szerint, hogy a „diákokból, tanárokból, a csillagászat szerelmeseiből és amatőr vagy profi csillagászokból álló csapatok összeállnának, hogy kitaláljanak egy nevet. A javasolt neveknek hosszú távú kulturális, történelmi vagy földrajzi jelentőségű dolgoknak, embereknek vagy helyeknek kell lenniük, melyek érdemesek arra, hogy egy égi objektumhoz rendeljék őket”. A csillagok és bolygók nevének pedig közös témán kell osztoznia – mondjuk tehát egy Hunyadi csillag körül keringhet egy Mátyás és egy János nevű exoplanéta.

Miután a csapatok kiötölték a neveket, ki kell dolgozniuk és le kell bonyolítaniuk egy exobolygókkal kapcsolatos tájékoztató eseményt, amely során személyesen vagy online tájékoztatják a nyilvánosságot az exobolygókról és azok jelentőségéről. A csapatoknak ezenkívül be kell nyújtaniuk javaslatukat, az említett tájékoztató eseményt és azt is, hogy miért érdemes az ő elnevezésüket választani – ez utóbbit angol nyelvű, legfeljebb 300 szavas írásos formában kell megtenni, valamint egy anyanyelvű videóban, amely legfeljebb három perces lehet.

A verseny részletes kiírása itt található, és ezen az oldalon lehet elérni a jelentkezéshez szükséges formanyomtatványt is. A verseny már elkezdődött és november 11-ig tart, a szavazás 2023. december 16. és március 16. között zajlik, a nyerteseket pedig március 20-án hirdetik ki.

Aki valami hazai ízt csempészne az űrkutatásba, annak tehát adott a lehetőség, és ki tudja, talán épp azon a bolygón fedezi fel a James Webb az élet nyomát, amit most fog valaki elnevezni.

(Kép: Pixabay/AdisResic)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.