Unokáink sem fogják látni: bajban a szaúdi sci-fi város, Neom

2025 / 03 / 11 / Pőcze Balázs
Unokáink sem fogják látni: bajban a szaúdi sci-fi város, Neom
Ötszázmilliárd dollár helyett közel húszszor annyiba, kilencbillió dollárba kerülhet Szaúd-Arábia monumentális városfejlesztési projektje, miközben az építése még ötvenöt évig tarthat.

Több mint négy éve, 2021 januárjában írtunk először a szaúdi koronaherceg gigaprojektjéről, amely igazi tudományos-fantasztikus utópiának tűnt: a jövő városai Magyarország területének harmadán-negyedén, százhetven kilométer hosszú tengerparti szakasszal, szemet gyönyörködtető formatervekkel, soha nem látott megoldásokkal, ráadásul megújuló energiaforrásokkal. A városok közül az első és a legizgalmasabb a The Line, azaz "A vonal". A lélegzetelállító tervek szerint egyszer kilencmillió ember fog élni a "vízszintes felhőkarcolóban", autók nélkül, legfeljebb öt perceket sétálva, egy tükörfal mögött. Mindehhez döbbenetes mennyiségű természeti és anyagi erőforrásra lesz szükség; szivárogtak is arról hírek, hogy valójában a beruházás töredéke lesz csak megvalósítható a közeljövőben, 2030-ra másfélmillió helyett háromszázezer lakossal.

Ám most úgy tűnik, a grandiózus tervek még ennél is jobban akadoznak.

A TechCrunch arról számolt be, a The Wall Street Journalt idézve, hogy eddig ötvenmilliárd dollárt emésztett fel a projekt, de máris látszik, hogy az összköltség 8,8 billió (azaz közel kilencezer milliárd) dollárra rúghat - ez több mint hárommilliószor egymilliárd magyar forint, vagyis háromtrillió forint.

Ilyen számokat felfogni is nehéz, így talán könnyebb úgy gondolni rá, mint Szaúd-Arábia éves költségvetésének a huszonötszöröse - mintha negyed évszázadig nem költenének oktatásra, egészségügyre, kultúrára, utakra, bármire, csak erre a hatalmas projektre. És ez csak az anyagi ráfordítás, hiszen szükség van munkaerőre, nyersanyagokra, elektromosságra, és így is tovább. A legtöbben talán meg sem érjük, hogy kiderüljön, hogy a világot megváltoztató, életre kelt álom, vagy egy kínos kudarc lesz Neom történetének a vége - és ha az utóbbi, akkor ezt mikor látják be a felelősök.

(Fotó: NEOM)

Ezen adatokból jól látható, mennyire gigászi Szaúd-Arábia Line megavárosa Százezer munkás és a világ teljes acéltermelésének az ötöde – csak pár adat, ami segít kontextusba helyezni, hogy milyen gigászi projekt a Line.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Már jövőre elkészülhet az első AGI, vagyis általános mesterséges intelligencia
Már jövőre elkészülhet az első AGI, vagyis általános mesterséges intelligencia
Azért nem minden szakértő ért ezzel egyet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.