Tudás

Annyi ember él majd egyetlen felhőkarcolóban a sivatag szélén, mint Magyarország teljes lakossága

Teljesen újszerű városnak készül a Szaúd-Arábiában épülő The Line, ahol nem lesznek autók és a körülbelül kilenc milliós lakosság egy 170 kilométer hosszú, tükörfalú épületkomplexumban él majd.
Techno

Automatikusan fordul meg a tengelye körül a forgó ház

A világon elég kevés forgó ház létezik, de egyiküket most meg is lehet vásárolni.
Techno

Újra feltalálták az óriáskereket és pár év múlva fel is építik

2025-ben kezdik építeni a legnagyobb küllők nélküli óriáskereket, aminek különlegessége, hogy két sínen is futnak benne a kabinok, így egyszerre 1400 ember befogadására alkalmas.
Techno

Épphogy megépült egy 3D-nyomtatással készült ház az Egyesült Államokban, máris le kellett bontani

A 3D-nyomtatott házak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de nem mindig érik el a megfelelő minőséget.
Tudás

A Burdzs Kalifa hamarosan elveszti a világ legmagasabb épületének címét

A világ legmagasabb felhőkarcolójának szánt Jeddah Tower munkálatait 2018-ban állították le, mikor a kivitelező cég vezetőjét, Oszáma bin Láden féltestvérét letartóztatták. Az építési munkálatok újrakezdődnek és a több mint egy kilométer magas épület elkészülhet Szaúd-Arábiában.
Tudás

Száznegyvenegy éve kezdték építeni Antoni Gaudí mesterművét és a jövő temploma hamarosan elkészül

Az Antoni Gaudí nevével örökre összekapcsolódó La Sagrada Família másfél évszázados, grandiózus építészeti projektje újabb mérföldkőhöz érkezett és a tervek szerint három éven belül elkészül.
Tudás

Futurisztikus megapolisz építése zajlik Szaúd-Arábiában, bemutatták a legújabb fejleményeket

Épülnek NEOM komplexumának egységei köztük az a különleges város, ami egyetlen, 170 kilométer hosszú felhőkarcolóból áll majd, valamint a vízen lebegő Oxagon City és egy sivatagi síparadicsom is.
Tudás

Hatalmas felhőkarcolót építenek a World Trade Center helyére, ahol az egykori tragédia érintettjei élhetnek

A 5 World Trade Center lesz a helyszínen az egyetlen lakóépület és a lakások egy részét az alacsony jövedelműek és a 9/11 tragédia érintettjeinek szánják.
Techno

Negyvennégy óra alatt elkészül egy komplett ház Japánban

A 3D-nyomtatással készült ház árát méghozzá a gyártó minél alacsonyabban igyekszik tartani, így csak 13 millió forintba kerül.
Tudás

Már nem a Pentagon a világ legnagyobb irodaépülete

Nyolcvan évig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának központja volt a világ legnagyobb irodaépülete, de most épült egy még nagyobb.
Bolygó

Egy grandiózus projekt Stockholmot részben fából készült várossá alakítja

A projektért felelős vállalat megfogalmazása szerint a "világ legnagyobb fából készült városa" fog megépülni, ahol az első épületek már 2027-ben készen állnak a lakók fogadására.
Tudás

Az ember, aki egy föld alatti várost talált a pincéjében

Piactér, iskola, istállók és fürdőszobával ellátott lakhelyek - mindez 75 méter mélyen a föld alatt. Archeológusok szerint volt időszak, amikor Derinkuyu lakosságszáma a húszezret is elérte, ennek ellenére a Kappadókiában található város létezéséről hosszú évtizedekre szinte teljesen megfeledkeztek.
Bolygó

Dogen City lesz az Új Óceán első lebegő városa

Egy japán cég az "óceán SpaceX-e" akar lenni és egy vízen úszó várost is létrehoz.
Techno

Metrotopia futurisztikus épületei között a jövőbe láthatunk

A város nem valódi, de olyan épületekkel lesz tele, amelyek a vezető tervezőirodák legkülönlegesebb munkáit képviselik.
Bolygó

Homokvihar-hatástalanító felhőkarcolók és homokakkumulátorok a közel-kelet furcsa tervei között

Dubaj nem utolsósorban extrém építészeti terveiről ismert: egy újabb különös projekt keretében a tomboló homokviharokat reguláznák meg.
Bolygó

Vízen lebegő laboratóriumot és közel fél Budapest méretű mesterséges korallzátonyt építenek Dubajban

A Dubai Reef projekt keretében egy teljes, vízen lebegő városrészt hoznak létre és hatalmas mesterséges korallzátonyt, ami egymilliárd korallnak ad otthont.
Techno

Tojáshéjból is készülhetnek épületek egy speciális tégla jóvoltából

Egy mexikói vállalat véget vetne az élelmiszerhulladékok és a környezetszennyező gyártási módszerek korának.
Techno

Szaúd-Arábiában olyan felhőkarcolót építenek, amilyet még nem látott a világ

A 400 méter magas és 400 méter széles Mukaabban hússzor elférne az Empire State Building, így alapjaiban fogja meghatározni a főváros látképét.
Bolygó

Vizet állít elő a levegőből a luxusszálloda berendezése, hogy a rászorulóknak biztosítsa az ellátást

A BAOBAB szafari szálloda a vadon élő állatok feje felett elhelyezkedve biztosítana remek kilátást a természetre, miközben, önellátó módon, a vizet beépített berendezések segítségével állítaná elő. A tervek szerint a felhasználást nem csak helyben oldanák meg, hanem az aszályosabb régiókba is jutna a készletekből.
Bolygó

A csendes-óceáni szemétszigeten lebegő műanyagvárosban fenntartható módon élhetnének a lakók

Polimeropolis lebegő városa egyelőre csak a képzelet szüleménye, pedig megoldást nyújthatna egy egyre égetőbbé váló problémára.
Techno

Speciális technológiával, vízzel töltött ablaküveggel spórolhatunk a hűtési és fűtési költségeken

A WFG, water filled glass, azaz vízüveg egyszerű, de hatásos módszerrel használható a lakások hűtésére vagy fűtésére. A berendezés egy magyar szakember találmánya, a fejlesztéseket egy brit startup végzi és a prototípust már egy tajvani egyetemen is tesztelték.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.