Egy friss, a Nature-ben közölt tanulmány szerint az a kisbolygó, amely a krátert létrehozta, északról érkezett – ez pedig jó hír az Artemis-program űrhajósainak.

A medence É–D irányú kiterjedése mintegy 1 930 km, K–Ny irányban 1 600 km. Körülbelül 4,3 milliárd éve keletkezett egy ütközés nyomán, amely egyébként csak súrolta a Holdat. Az ilyen becsapódások kráterei könnycsepp alakúak: a „szélirány szerinti” végén vastag, kivetett törmelék takar mindent.

Mivel az Artemis űrhajósai a Hold déli pólusának peremén terveznek landolni, pont ott léphetnek ki, ahol a mélyből kiszakadt anyag szétterül – vagyis mintha egy természetes „magfúrás” várná őket.

A kutatók a KREEP-nek nevezett anyagkeverék (kálium, ritkaföldfémek, foszfor) nyomait is vizsgálták: a nyugati oldalon sok a tórium, a keletin viszont alig találni ilyet. Ez arra utal, hogy az ütközés épp a túlsó oldali vastag kéreg és a vékonyabb, KREEP-gazdag zóna határán tépte fel a felszínt – ami segít megérteni, miért lett a közeli oldal vulkanikus, a túlsó pedig kráteres.

Ha a minták hazajutnak, végre tisztábban láthatjuk, hogyan lett a Holdból ilyen Janus-arcú világ.

(Kép: A Hold South Pole–Aitken-medencéje, forrás: Ittiz/Wikimédia Commons/CC BY-SA 3.0)