A Mars Society vezetője, Robert Zubrin egyike azoknak az embereknek, akik már nagyon régóta a Mars meghódításáról álmodoznak. A kollektív álmodozás ugyan jóval megelőzte Zubrin terveit, az Edison Vállalat által gyártott 1910-es Trip to Mars című némafilm óta pedig már nem csak a lelki szemeinkkel láthatjuk, milyen lehet az élet a titokzatos vörös bolygón, hanem vizuális ízelítőt is kaphatunk belőle.

Ami megkülönböztetni Zubrint a többi álmodozótól, az a mérnöki végzettsége és a bolygóközi missziók tervezésében szerzett tapasztalata.

A Lockheed Martinnál és a Martin Marietta Astronauticsnál dolgozott, mint az űrbeli felfedezőutak stratégiájának kidolgozásáért felelős csapat vezetője, majd 1996-ban megállapította a Pioneer Astronauticsot, mely az űrutazás egyedi lehetőségeit kutató és fejlesztő vállalat, később pedig, 1998-ban a Mars Societyt, mely “a világ legnagyobb és legbefolyásosabb űr-tanácsadó szervezete” elsősorban a Mars meghódításának szentelve.

Case for Mars című könyvében Zubrin részletesen leírja a Mars Direct fedőnevű projekttervezetét

mely szerint a vörös bolygóra való utazás legjobb módja, ha az alacsony Föld körüli pályáról kilépve egyenesen oda indulunk, a Holdon tett megálló nélkül.

A mérnök szerint a sokak által tervezett Holdbázis kialakítása ugyan elsőre pillantásra praktikus gyakorlóterepnek tűnik ahhoz, hogy tapasztalatokat szerezzünk az egyelőre még teljesen ismeretlen, soha nem látott kihívásokat tartogató földönkívüli életmód megtapasztalására, de valójában sokkal inkább idő-, és pénzpazarlás, amennyiben a végső cél a Marson való berendezkedés. Olyan, a bolygónkon való lokációk, mint az Antarktisz vagy bizonyos sivatagi területek, idealisabb közeget nyújtanak a felkészüléshez. Ugyan a könyvben, mivel tudományos munkának szánták, nem tudományos-fantasztikus regénynek, szót ejtenek az esetleges (illetve valószínű) veszélyekről is, mint a rák magasabb kockázata, vagy az izomzat leépülése, a Case for Mars elsősorban a Mars meghódítása mellett érvel. A szerző Észak-Amerika társadalmának megalapozását hozza fel analógiának, az Újvilág benépesítése szolgálhat például az új misszió megtervezésében. Ezek szerint az űrbéli közösség szerkezete háromféle irányt vehet:

• A J. F. K. modell szerint egy előrelátó egyesült államokbeli vezető nyújtja a finanszírozást és a motivációt a tervek kivitelezéséhez
• A Sagan modell szerint nemzetközi kooperációban valósul meg a projekt
• A Gingrich modell szerint a privát szektor szereplői vállalják magukra (esetleg anyagi jutalomért cserébe) a kutatási-fejlesztési feladatokat

Mára úgy tűnik, bizonyos szempontból mindhárom modell megvalósítása elindult a maga útján és maga tempójában. Donald Trump tavaly létrehozta a Space Force-t, melynek feladata ugyan egyelőre a Föld közeli műveletek irányítása, de ki tudja, a jövőben hova fejlődik a program. Az ISS-en és sok más helyen is nemzetközi együttműködéssel valósulnak meg az űrprojektek, és az elmúlt években a privát cégek is egyre nagyobb szerepet kapnak a hivatalos űrprogramok levezénylésében. A SpaceX esete az egyik legnyilvánvalóbb példája a Gingrich modellnek, méghozzá nem teljesen véletlenül. Robert Zubrin volt ugyanis az, aki még 2001-ben konzultált Elon Muskkal és elültette a fülébe a bogarat, miszerint igenis érdemes és lehetséges a Marsra indulni.

A marsi város ötlete a jelenlegi technikai feltételek mellett ugyan nem tűnik nagyon különbözőnek az előző századi filmek és könyvek álmodozásaitól, de a komolyabb fejlesztések nem egy helyen megindultak.

A Mars Society ezeket a kutatásokat szeretné segíteni a mostani programjával. A pályázat célkitűzése egy olyan, valóban felépíthető, valóban élhető település létrehozása (papíron), mely bemutatja, hogyan tud funkcionálni egy önellátó közösség a távoli bolygón. A kiinduló feltételek:

• Egymillió lakos ellátását kell megtervezni
• Helyi anyagok felhasználásával, az importot a minimálisra csökkentve
• High-tech eszközök, úgymint robotok, mesterséges intelligencia használata a munkafolyamatokban, tekintve, hogy egy egymillió ember szükségleteinek kielégítése itt a Földön is több, mint egymillió ember munkáját igényli
• Élelmiszer, szövetek, fémek, üveg, műanyag készítése, 3D nyomtatással, hogy az építkezéseket maguk által termelt/gyártott eszközökkel lehessen kivitelezni
• Exportra termelés integrálása a gyártásba, hogy az ebből, a Földön eladott termékekből származó bevételből meg lehessen alapozni a pénzügyi feltételeket, ebből lehessen finanszírozni az importot (a kiírás szerint a Földről Marsra szállítás költsége ötszáz dollár/kiló, míg visszafelé kétszáz dollár/kiló a fuvar)

A pontozás során négy szempontot vesz figyelembe a bíráló bizottság:

• 30 pont a technikai kivitelezésért: Milyen mérnöki rendszereket alkalmaztak, hogyan használták ezeket?
• 30 pont a gazdaságért: Hogyan lehet a városállamot gazdaságilag prosperálóvá tenni?
• 20 pont a társadalmi/kulturális/politikai berendezésért: Milyen lesz a marsi közösség (iskolák, művészet, sport)? Hogyan lehet jobbá tenni, mint itt a Földön?
• 20 pont az esztétikáért: Hogyan lehet vonzó hellyé varázsolni a várost a lakók számára?

A pályázatra bárki jelentkezhet a világ bármely tájáról, önállóan, vagy csapatban. A beadvány nem lépheti túl a 20 oldalas terjedelmet, a beadási határidő június 30.-a. A tíz kiválasztott az októberben, Los Angelesben megrendezésre kerülő 23. Éves Nemzetközi Mars Társaság Kongresszuson prezentálhatja az ötleteit a bírók előtt. A fődíj tízezer dollár, azaz majdnem hárommillió forint, a második helyért ötezer dollár, a harmadikért kétezerötszáz, a negyedikért ezer, végül az ötödikért ötszáz dollár jutalom jár. Ezen a linken lehet regisztrálni: citystate.marssociety.org Irány a Mars!

(Fotó: Wikimedia Commons)