Videón a történelmi esemény – egyszerre járt a Starship harmincegy hajtóműve

2023 / 02 / 10 / Felkai Ádám
Videón a történelmi esemény – egyszerre járt a Starship harmincegy hajtóműve
A sikeresnek tűnő „static fire” tesztet követően egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy az űrbe repüljön az emberiség eddigi legerősebb rakétája.

A Starship a SpaceX tervei szerint az emberiséget nem csak a Holdra, de idővel a Marsra is eljuttathatja akár – és ez az elképzelés egyre inkább kezd valósággá szilárdulni. A múltkor sikeresen feltöltötték a Starship űrhajó és a Super Heavy gyorsítórakéta (a mostani esetben a Ship 24 és a Booster 7 változatokat szerelték egybe) kettőséből álló járművet – erről mi is írtunk:

Először töltötték fel üzemanyaggal a Mars meghódítására tervezett Csillaghajót – Videó Ez azt jelenti, hogy már a következő hónapban sor kerülhet a Földet megkerülő próbarepülésre, addig is nézzük meg a történelmi pillanatot!

Most viszont újabb mérföldkövet sikerült elérni – a Booster 7 33 következő generációs Raptor hajtóművéből egyszerre járt 31 a tegnapi (február 9.) „static fire” teszt során a SpaceX Starbase nevű telephelyén Texasban – számol be róla a Space.com.

Ezzel tehát a Starhip még egy fontos lépést tett meg abba az irányba, hogy sor kerülhessen az első űrrepülésére akár már márciusban. Kérdés lehet, hogy a 33 Raptorból miért csak 31 működött – mint azt Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója a Twitteren írta, egy hajtóművet a csapat szándékosan leállított még a start előtt, egy pedig leállt magától, ám így is maradt elég tolóerő, amivel el lehetett volna érni a Föld körüli pályát.

A SpaceX egyébként közzétett egy videót a Twitteren, amin a teszt leglátványosabb része tekinthető meg:

A Static fire teszt 7 másodpercig tartott (ezt az időt szerette volna a SpaceX elérni az előzetes bejelentések szerint), és ami külön jó hír, hogy a Booster 7 is egyben maradt. Amúgy mind a Starship, mind pedig a Super Heavy úgy lett kialakítva, hogy többször is felhasználható legyen, és mindkettőn az említett Raptor hajtóművek találhatóak meg – a Boosteren tehát 33, míg a Starshipen 6 Raptor akad.

Érdekesség, de nem feltétlen minden Starhip lesz többször felhasználható. A Twitteren valaki már közzétette, hogy felfedezett utalást egy „expendable” (feláldozható) Starship konfigurációval kapcsolatban a SpaceX weboldalán – ez a jármű 250 tonnát lenne képes a Föld körüli pályára szállítani – ami több mint a duplája annak, amire a NASA Saturn V-je volt képes. Musk maga egyébként ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a cég még nem döntötte el, hogy tényleg fejlesztenek-e egy nem visszatérő felső fokozatot, tehát Starshipet.

Azonban már 2019-ben is szóba került egy hőpajzs, valamint a leszálláshoz használatos lábak nélküli Starship – sőt ilyen prototípusokon azóta is dolgozik a cég. Mivel azonban még a Starhip nem járt az űrben sem, így nem csoda, hogy a fejlesztések körül nagy a bizonytalanság, de az már látszik, hogy nem minden ilyen járművet terveznek jelenleg úgy, hogy többször is felhasználható legyen. Arról természetesen csak találgathatunk, hogy mi lesz a végső sorsa ezeknek a visszatérésre alkalmatlan Starshipeknek.

Akárhogy is a mostani teszt komoly eredmény – tavaly a Booster 7-nek 14 hajtóművét sikerült járatni egy hasonló teszten, az előrelépés tehát hatalmas. Amennyiben pedig sor kerülhet a jövő hónapban a tényleges kilövésre, úgy az emberiség legerősebb űrhajója emelkedne a csillagok közé – a Booster 7 33 hajtóműve ugyanis közel kétszer akkora tolóerőt fejt ki a kilövésnél, mint a NASA Space Launch Systeme, amely rakéta eddig a dobogó tetején állt.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Hamarosan indítják az űrbeli félvezetőgyárat
Hamarosan indítják az űrbeli félvezetőgyárat
Még ebben az évben pályára állhat az a gyár, amelyben mikrogravitációs körülmények között készítik a félvezetőket. A ForgeStar-1 még nem tudja a Földre visszahozni az anyagokat, de utódja már erre is képes lesz.
Mi történt eddig az OSIRIS-REx mintákkal?
Mi történt eddig az OSIRIS-REx mintákkal?
Az OSIRIS-REx mintáinak kibontása lassabban megy a tervezettnél, de jó okkal.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.