A hidrofon piezoelektromos kristályokat használ, amelyek a víz alatti hanghullámok által keltett nyomásváltozásokat elektromos jelekké alakítják át. Ezeket az elektromos jeleket aztán továbbítják és elemzik. Magyarán hasonlóan működik, mint a mikrofon, amely a levegőben terjedő hanghullámokat érzékeli, de a hidrofon speciálisan a víz alatti környezetre lett tervezve.

A Cardiffi Egyetem kutatása alapján pedig a hidrofonok által rögzített víz alatti jelek kulcsfontosságúak lehetnek az óceánba zuhant repülőgépek, mint amilyen például az MH370, helyének a meghatározásában – számol be róla a sajtóközlemény. A tanulmány, amelyet a Scientific Reports publikált egy évtizeddel tehát az MH370 eltűnését követően, több mint 100 órányi hidrofon adatot elemzett tíz történelmi repülőgép-balesetből és egy tengeralattjáró eltűnéséből.

A repülőgép-balesetekből származó heves óceáni becsapódások jellegzetes akusztikus jeleket generálnak, amelyek nagy távolságokat tesznek meg a víz alatt, és amelyeket a tengerfenéken lévő hidrofonok észlelnek. A hidrofonokat ugyanis általában a tengerfenéken vagy különböző mélységekben helyezik el, hogy a lehető legjobb minőségű hangfelvételeket biztosítsák. Egyes hidrofonok hajókra vagy bójákra is felszerelhetők, és ezek felhasználása jellemzően a tengeri kutatástól a környezetvédelmen át a hadászati célokig terjed.

Dr. Usama Kadri, a Cardiffi Egyetem Matematikai Iskolájának kutatója úgy nyilatkozott, hogy a korábbi repülőgép-balesetekből származó nyomásjeleket még 3000 km-nél távolabb is észlelték a hidrofonok. A tanulmány szerint tehát igencsak szükséges ezen jelek további elemzése, hogy jobban megértsük, a jelgenerálás szempontjából milyen következményekkel járhatott az MH370 eltűnése a 7. ív közelében, ahol a gép utolsó kommunikációjára az INMARSAT-tal sor került.

A kutatók a fentiek alapján azt javasolják a hatóságoknak, hogy végezzenek ellenőrzött kísérleteket, például robbanásokat a 7. ív mentén, hogy szimulálják az MH370 becsapódásához hasonló energiaszinteket. Ezeknek a kísérleteknek a nyomon követése nyomra vezethet az eltűnt repülőgép helyzetével kapcsolatban, sőt segíthet a hidroakusztikus technológia finomításában is a jövőbeli repülőgép-balesetek kivizsgálásához. Dr. Kadri arra is rámutatott, hogy hasonló technikákat alkalmaztak az ARA San Juan tengeralattjáró 2017-es felkutatása során – amikor is ez a módszer nem csak megvalósítható volt, de hatékonynak is bizonyult.

Az MH370 2014. március 8-án tűnt el, miközben Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, 239 utassal és legénységgel a fedélzetén. A nagyszabású nemzetközi keresési munkálatok ellenére a gép sorsa még mindig ismeretlen. A mostani kutatás az Indiai-óceán déli részéből, a 7. ív környékéről és a Thai-öbölből származó hidrofonadatokra összpontosított, amelyek tehát lefedik a repülő utolsó ismert helyzetét.

Dr. Kadri megjegyezte, hogy az MH370 eltűnése inspirálta ezt a kutatást, amelynek célja az óceáni repülőgép-balesetek észlelhetőségének javítása, valamint a kutatási és mentési műveletek hatékonyságának növelése a hidroakusztikus technológia segítségével. Bár sajnos konkrétan nem azonosítottak olyan meggyőző jeleket, amelyek indokolnák a kutatási műveletek újraindítását a maláj gép után, a tanulmány ajánlásainak követése tisztázhatja a megfigyelt jelek relevanciáját, és talán meghatározhatja az MH370 helyét is. Ez a módszer ugyanis jelentősen szűkítheti a keresési területet.

(Kép: a CTBTO hidroakusztikus állomásainak, a H11N és H11S helyei (fehér háromszögek); három repülőgép becsapódási helyei (sárgával jelölve): F-35a, Transair Flight 810 és Asiana Flight 991; valamint a hidroakusztikus állomásokhoz viszonyított távolságok és irányok (bíbor színnel). A ciánkék csillag az M 4.8–9 km S Yōkaichiba, Japán földrengés helyét mutatja 2014-03-07 18:34:20 (UTC) 35.611o N 140.552o E 23.9 km mélységben. Forrás: Scientific Reports (2024). DOI: 10.1038/s41598-024-60529-1)