Vízre bocsátották a világ első teljesen elektromos versenyhajóját

2022 / 04 / 12 / Palotai Nándor
Vízre bocsátották a világ első teljesen elektromos versenyhajóját
A RaceBird szárnyashajót kifejezetten egy új, elektromos hajókat felvonultató bajokság számára fejlesztik, mely 2023-ban fog elstartolni.

Olaszországban, a Pó folyón bocsátották vízre annak a szárnyashajónak a prototípusát, amely a 2023 tavaszán induló, elektromos versenyhajókat felvonultató bajnokság, az E1 World Electric Powerboat Series hivatalos típusa lesz – jelent meg az Electrek oldalán. Az új elektromos versenyszériát a Formula E és az oldalunkon már megjelent Extreme E bajnokságokat is létrehozó Alejandro Agag, valamint a McLaren Motorsport divíziójának volt igazgatója, a Formula 1-es tapasztalatokkal rendelkező Rodi Basso alapította 2020-ban. Az E1 ezt követően 2021 februárjában lépett partnerségre a SeaBird Technologies és a Victory Marine cégekkel, hogy közösen fejlesszék ki a versenysorozat számára a RaceBird névre keresztelt hajótípust.

A RaceBird először tavaly szeptemberben bukkant fel a nyilvánosságban, az első útjára pedig idén áprilisban került sor Olaszország északi részén, San Nazzaro közelében, a Pó folyón. A SeaBird alapítója, a norvég tervezőnő Sophi Horne által megálmodott egyszemélyes szárnyashajót a hajóversenyzés egyik ex-világbajnoka, Luca Ferrari tesztelte – derül ki a Daily Mail cikkéből.

A 800 kilogramm össztömegű RaceBird a 2 méteres szélességével, illetve a 7 méteres hosszával igen karcsú látványt nyújt, a Mercury Racing által gyártott elektromos motort egy 150Kw-os Kriesel akkumulátor látja el feszültséggel. Az erős motornak, és a hajótestet a vízből durván 40 centire kiemelő – és ezáltal a közegellenállást jelentősen csökkentő – szárnyaknak köszönhetően versenyhajó képes elérni akár a 93 km/óra sebességet is. A szárnyashajó hatótávolságát 50 tengeri mérföldre, azaz valamivel több mint 92 kilométerre becsülik. Az elkövetkezendő hetekben a RaceBird további tesztfutamokat fog teljesíteni, hogy a lehető legalaposabban feltérképezzék a prototípus viselkedését, illetve irányíthatóságát különböző körülmények között.

A tesztek során nem csak a hajót vizsgálták, hanem a különböző pályaelemek viselkedését is. Az E1 szériában ugyanis a vízben található terelőbóják és egyéb, pálya szélét jelző elemek teljesen autonóm működésűek lesznek, ami azt jelenti, hogy nem lesznek a vízfenékhez kötve, hanem műholdas helymeghatározás segítségével, automatikusan tartani fogják a pozíciójukat, egy sokkal pontosabb – és a változatlan alakja okán igazságosabb – versenypályát formálva. A szervezők a vízfenék érintetlenül hagyásával a verseny ökológiai lábnyomát is tovább csökkentik.

Az E1 a tervek szerint 2023 tavaszán fog elstartolni. A versenykupa egy évben tíz alkalommal, 15 perces futamokból fog állni, és összesen 12 csapat fog indulni a győzelemért. Jelenleg a szervezők futamonként egyszerre négy hajót engednének a pályára, a versenyzők pedig egy kieséses rendszer alapján jutnának el a döntőig. Az E1 elmondása alapján jelenleg körülbelül 70 lehetséges helyszín közül válogatnak, ezek közül több világörökségi, vagy olyan helyszín melyet erősen érint az éghajlatváltozás, jelenleg azonban még csak Monaco az egyetlen biztos helyszín. Ami a jövendőbeli versenyzőket illeti, egyelőre neveket még nem tudni, azt azonban már elárulták, hogy a 12 helyre jelenleg 36 fő pályázik, köztük több F1-es versenyző, illetve egy NBA-sztárkosaras is.

(Fotó: E1 / Lloyd Images)

Szó szerint felforr a víz a világ leggyorsabb vitorláshajói alatt Évek óta egyre szorosabb a verseny egy francia és egy svájci cég között. A céljuk, hogy megépítsék a világ leggyorsabb vitorláshajóját, amivel átléphetik a 150 km/órás álomhatárt, és egyúttal megdöntsenek egy csaknem 10 éve felállított világrekordot.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Készül az első légibusz, amivel harminc ember utazhat egyszerre
Készül az első légibusz, amivel harminc ember utazhat egyszerre
A Sora Aviation elektromos légi járművéhez már fejlesztik az akkumulátort, a jármű 2031-ben állhat szolgálatba.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.