Xbox-bőrönd a Microsofttól

2021 / 07 / 31 / Perei Dóra
Xbox-bőrönd a Microsofttól
Az Xbox Australia & New Zealand, valamint a July poggyászgyártó cég kollaborációjának eredménye a legújabb Xbox Series S bőrönd, amely a Yanko Design beszámolója alapján egy az egyben úgy néz ki, mint a konzol: még az oldalán lévő fekete, kör alakú szellőzőnyílást is megkapta.  

A cégek mostanra több ausztrál influenszerhez eljuttatták az utazóeszközt, a Microsoft Flight Simulator konzoljának promóciója céljából. Emellett - szintén az ausztráloknak és új-zélandiaknak - egy Twitter-versenyt is hirdettek, melynek keretében a szerencsés nyertes egy Xbox-bőrönddel gazdagodhat. A bőröndök egyébként egy Xbox Series S-t és egy kontrollert is tartalmaznak. (A termék promóciós időszaka augusztus másodikáig tart, illetve egyelőre úgy néz ki, hogy a Series S bőrönd nem kerül kereskedelmi forgalomba. Persze ez változhat.)

Ugyanis már volt rá példa, hogy a Microsoft az egyik konzoljára formázott promóciós tárgyat készített. Emlékezzünk csak vissza a tavalyi Series X hűtőszekrényekre, amelyet elsőként szintén influenszerek, köztük a YouTuber iJustine és a rapper Snoop Dogg vehettek birtokba. A hűtőszekrény pontosan úgy működik, mint bármelyik másik, csak éppen Xbox Series X dizájnt kapott, az ajtaját kinyitva pedig felcsendül az eszköz indítózenéje.

Az Xbox hamarosan Dwayne "The Rock" Johnsonnal is szövetségre lépett, hogy egyrészt influenszereknek valódi Xbox Series X minihűtőszekrényeket küldjön, másrészt népszerűsítse a színész új energiaital-márkáját. Az Xbox eleinte nem akarta általánosan elérhetővé tenni a hűtőszekrényeket, aztán mégis meggondolta magát, miután az Xbox megnyerte a legnépszerűbb márka Twitter-szavazását.

(Fotók: Yanko Design)

További cikkek a témában:

Mostantól bárki játszhat Xbox játékokkal a számítógépe vagy telefonja böngészőjében Az iOS eszközökön is nyilvános bétába lépett a Microsoft felhőalapú játék szolgáltatása.

Százhúsz játék tűnik el végleg, ha a Sony nyáron bezárja a régebbi konzolok digitális boltjait Masszív gyomros ez a videójátékok történelmének, ugyanakkor rengeteg játék válik így egycsapásra Xbox-exkulzívvá.

A Microsoft gyengébb konzolja lesz az új generáció szűk keresztmetszete? Utalnak már rá jelek, hogy a Series S alacsonyabb számítási kapacitása miatt a fejlesztők kénytelenek kétszer is meggondolni, milyen technológiát használjanak a játékaikban.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.