Techno

A Microsoft gyengébb konzolja lesz az új generáció szűk keresztmetszete?

Utalnak már rá jelek, hogy a Series S alacsonyabb számítási kapacitása miatt a fejlesztők kénytelenek kétszer is meggondolni, milyen technológiát használjanak a játékaikban.
Techno

Kész, vége? – A Google bezárta a Stadia belsős fejlesztőit

A Google bezáratta a Stadiára fejlesztő belsős stúdióit – extrém lépés, ami bár nem feltétlen jelenti a szolgáltatás végét, de azért akadnak vele gondok.
Techno

Mégsem hajtja végre a Microsoft az áremelést, amellyel sokakat felbőszített

A vállalat az Xbox Live éves előfizetési díját emelte volna a duplájára, ám látva a reakciókat, inkább elálltak a szándékuktól.
Techno

Adathalászok talán kiderítettek pár érdekességet a Nintendo új konzoljáról

A "Switch Pro" a jelenlegi Nintendo Switch izmosabb változata, amelyről már egyre többen pletykálnak. Most egy adathalász jóvoltából talán új részeletek is kiderültek erről a gépről.
Techno

A KFC konzolja nem csak videójátékra alkalmas, de a sült csirkét is melegen tartja

A masinát frappánsan KFConsole-nak nevezik, de ez egy nagy teljesítményű, VR-játékokra is alkalmas pécé. Amely mellesleg a csirkenasit is melegen tartja.
Tudás

Hogyan tudjuk visszaváltani a Cyberpunk 2077-et?

Sokan vakon az év játékának gondolták, végül az év csalódása lett több vásárlónak is. Kérdés, hogy ők mit kezdhetnek, hogyan kaphatják vissza a pénzüket, ha nem szeretnének hónapokat várni a javításra?
Techno

Az Egyesült Királyság betiltaná, hogy botok vásárolják fel a konzolokat és számítógépes alkatrészeket

A PlayStation 5 és az új Xbox konzolok egyaránt hiánycikkek, ahogy az új generációs videokártyák is. Ennek részben az az oka, hogy sokszor nyerészkedők algoritmusai vásárolnak fel teljes készleteket. A briteknek ebből lett elegük.
Techno

Játsszunk felhőben felhőtlenül? A cloud gaming lehetőségei Magyarországon

Magyarországon már több cloud gaminget kínáló szolgáltató közül is választhatunk. Hol tudjuk a Cyberpunk 2077-et nyomni megfelelő gép hiányában? Mutatjuk.
Techno

Elvileg lesz még idén készleten PlayStation 5 – ígéri a Sony

Érdemes figyelni az online áruházak oldalait, de nem árt, ha villámgyorsak vagyunk a rendeléskor.
Techno

Melyik konzolt válasszam? – Karácsonyi konzolvásárlási tanácsadó

Végre megjelent az új PlayStation és az Xbox – konzolt ajánlani pedig sosem volt még ennyire könnyű. És ennyire nehéz.
Techno

Kigyulladnak-e a frissen megjelent Xbox konzolok?

A héten debütált a Microsoft két új generációs gépe, és az erősebb Series X példányok kapcsán már jelentek meg aggasztó videók a közösségi médiában. A lángra kapott, füstölgő gép talán kamu, az viszont nem kizárt, hogy visszatér egy, az első Xbox kapcsán megismert technikai baki.
Techno

A Microsoft megvásárolta a Fallout és a Doom videójáték-sorozatok kiadóját

7,5 milliárdért kebelezte be a Microsoft a ZeniMax-t.
Techno

Amit mindenképp tudni kell az új PlayStationről és Xboxról

Mire képes, mennyibe kerül, mikortól lehet kapni?
Techno

Jön az új Xbox és ezt fogja tudni

A Microsoft végre elárulta a részleteket a konzolról.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.