Záporozik a víz a Jupiter holdján

2019 / 11 / 19 / Felkai Ádám
Záporozik a víz a Jupiter holdján
A feltételezések szerint az Európa jeges, felső rétege alatt hatalmas, sós vizű óceán terül el. Ebből az óceánból pedig időnként a madár tollához hasonló kitörésként, gőzként jut a felszínre a víz. Erre már a NASA Hubble teleszkópja is talált indirekt nyomokat, de most először ténylegesen is sikerült megfigyelni a jelenséget.

Mindez fontos bizonyíték lenne arra, hogy a Jupiter holdján valóban található víz. Ez pedig azért jelentős, mert a víz nélkülözhetetlen az általunk ismert szerves élet kifejlődéséhez. Lucas Paganini a NASA tudósa ezt így fogalmazta meg:

„Az alapvető kémiai elemek és az energiaforrások a két követelmény az élet kialakulásához a háromból, és ezekkel tele van a naprendszer. Ám a harmadik, a víz, alig található a Földön kívül. Habár a tudósok egyelőre nem találtak folyékony vizet, ráakadtunk a következő legjobb dologra: vízgőzre.”

Paganini és a kollégái Hawaiin, a W.M. Keck Observatory-ban végezték a megfigyelést. Egyébként azért tartották ennyire szemmel az Európát, mert az, többek között a víz feltételezett jelenléte miatt, a legalkalmasabb hely az élet megjelenésére a naprendszerben.

A vízgőzt az egyik éjjel érzékelték, méghozzá a kibocsátott infravörös fénynek a vízgőzre jellemző hullámhosszaként. A mérések szerint a mennyiség sem volt kevés, valamivel több, mint 2 tonna víz jutott ilyen formában a felszínre – majdnem elég egy olimpiai medence feltöltéséhez. Épp ez a hatalmas mennyiség az ok, ami miatt a tudósok az előcsapó vízgőzre gyanakszanak, hisz mással ez nem igazán lenne magyarázható.

Az Európán viszont ez nagyon szórványosan fordul elő, ami szintén megfelel annak, hogy csak ilyen ritkán sikerül megfigyelni. Az Enceladuson, a Szaturnusz holdján például több mint 100 gejzír figyelhető meg, és ezek folyamatosan aktívak. A hasonló gejzírek mindig lázba hozzák az asztrobiológusokat, hiszen ilyenkor, a bolygó belsejéből kerülnek a felszínre dolgok, melyek nyomokat rejthetnek a benti esetleges élettel kapcsolatban. Ezeket robotszondákkal lehet aztán kutatni.

A NASA egyébként most szervezi az „Europa Clipper” missziót, melyre 2020 közepén fog sor kerülni. A Clipper a Jupiter körül áll pályára, de közelről tanulmányozza az Európát is átrepülések tucatjai során. A Clipper segíthet abban, hogy pontosabb helyet határozzanak meg a hold felszínén, ahol egy élet nyomait kutató, felszíni droid landolhat. Illetve némi szerencsével akár még egy tényleges kitörést is sikerülhet megfigyelni.

(Képek fentről lefelé: vízgőz kitörés, a vízgőz kitörés lehetséges helyei, illusztráció a Clipper misszióhoz, az Európa Jupiterre néző felszíne)

(Kép: NASA, forrás: space.com)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.