Bármilyen üvegfelület holografikus kijelzővé válhat a Zeiss jövőbe mutató megoldásának köszönhetően

2024 / 01 / 06 / Bobák Áron
Bármilyen üvegfelület holografikus kijelzővé válhat a Zeiss jövőbe mutató megoldásának köszönhetően
Az elsősorban a kiváló minőségű objektívjeiről ismert Zeiss egy igencsak érdekes megoldással készül a jövő héten kezdődő CES elektronikai kiállításra: a német vállalat egy olyan technológiáról rántja le a leplet Las Vegasban, ami állításuk szerint legalább olyan meghatározó lesz a holografikus kijelzők területén, mint amilyen a könyvnyomtatás feltalálása volt az írott szövegek szempontjából.

A cég 2019-ben jelentette be, hogy Multifunkciós Okosüveg néven egy olyan megoldáson dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen üvegfelület egy teljesen átlátszó kijelzőként funkcionáljon. A Zeiss által kiadott közlemény szerint a technológiát az elmúlt években többek között az űriparban és orvostechnológiai területen is sikerrel alkalmazták, mostanra pedig odáig is eljutottak, hogy képesek legyenek tömeggyártásban előállítani az okosüveget. Ez nem kis fegyvertény, Roman Kleindienst, a Zeiss Microoptics alelnöke például egyszerűen csak "a holográfia Gutenberg-pillanataként" aposztrofálta a lépést, ugyanis a tömeggyártás beindítása szerinte ugyanolyan fontos mérföldkő lesz a holografikus megjelenítés szempontjából, mint amilyen a könyvnyomtatás feltalálása volt az írott szövegek elterjedésének tekintetében.

Az okosüveg lelke egy hajszálvékony polimerréteg, ami optikai mikrostruktúrákat tartalmaz, így képes vizuális tartalmakat megjeleníteni, miközben 92%-os fényáteresztő-képességének köszönhetően szinte teljesen átlátszó - írja a hírről beszámoló New Atlas. A gyártó szerint a technológia ennek köszönhetően szinte bármilyen területen használható, legyen szó autók vagy repülőgépek szélvédőjéről, a lakás ablakairól vagy egy iroda üvegfaláról. Mivel a Zeiss nem forgalmaz szórakoztatóelektronikai termékeket, a cég azt reméli, hogy az okosüveg felkelti más gyártók figyelmét, akik beépítik a termékeikbe a megoldásukat, így az széles körben is elterjedhet.

Ennek megfelelően a vállalat a CES-en is elsősorban olyan felhasználási lehetőségeket fog bemutatni, amelyek érdekesek lehetnek a leendő partnereik számára. Az okosüveg jelentős változást hozhat például az autóiparban, ahol a szélvédőbe építve interaktív head-up displayként láthatja el a sofőrt hasznos információkkal, az oldalsó vagy a hátsó ablakokba beépítve pedig akár videót is lehet rajta nézni, különböző feliratokat lehet a segítségével megjeleníteni, vagy akár arra is alkalmas, hogy kiváltsa a hátsó féklámpát.

A speciális üveg egyik legérdekesebb funkciója, hogy a fény útjának módosításával a panelbe egy komplett kamera is beépíthető úgy, hogy az szinte teljesen észrevehetetlen legyen, így az ezzel a megoldással ellátott felületek a felhasználó mozdulatait vagy akár a szemmozgását is képesek érzékelni. Ennek a megoldásnak a Zeiss szerint számos területen vehetjük hasznát, például virtuális kapcsolókra cserélhetjük a fizikai kapcsolókat az autóban vagy a lakásban, de például a videochatelésben is új dimenziókat nyithat. A technológia a kamera mellett más szenzorokkal is kiegészíthető, így arra is alkalmas, hogy például a levegőminőséget monitorozza vagy valós idejű adatokkal szolgáljon az UV-sugárzás mértékéről, emellett mivel a fény az üveg segítségével irányítható is, így a gyártó szerint akár arra is alkalmas lehet, hogy beépített napelemek segítségével energiát termeljen.

(Fotó: Zeiss)


Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Hogy fog kinézni a világ tíz év múlva, mikor a fizikai és virtuális valóság teljesen egybeolvad és a transzmédia eluralkodik?
Hogy fog kinézni a világ tíz év múlva, mikor a fizikai és virtuális valóság teljesen egybeolvad és a transzmédia eluralkodik?
A Sony bemutatta koncepcióját a világról, ahol a tartalomgyártók speciális XR-szemüvegekben gyűlnek össze és kreálnak képzeletbeli világokat, amelyben a transzmédia történetmesélés teljesen ki tud bontakozni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.