A Google már hümmögés és fütyülés alapján is felismeri, milyen szám jár a fejünkben

2020 / 10 / 16 / Bobák Áron
A Google már hümmögés és fütyülés alapján is felismeri, milyen szám jár a fejünkben
Jordan Runtagh, a Rolling Stone újságírója egyszer egy érdekes anekdotát osztott meg az olvasóival: miután Robert Smith, a The Cure frontembere megírta a zenekar egyik legnagyobb slágerét, a Friday I'm in Love-ot, napokig nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a számot egyszerűen lopta valahonnan. Smith biztos volt benne, hogy a dallamot, ami az együttes egyik legnagyobb slágere lett, valahol már hallotta, csak egyszerűen megfeledkezett róla, és később már mint a saját ötlete jutott újra eszébe. Hogy így volt-e, valószínűleg már soha nem derül ki, de az biztos, hogy a Google legújabb szolgáltatásával Smith-nek nem lettek volna álmatlan éjszakái.

Smith egyébként ugyanazt csinálta, mint amit minden ember csinálna egy ilyen helyzetben: sorra hívogatta az ismerőseit, eldúdolta nekik a dallamot, és remélte, hogy valaki felismeri. De nem kell hozzá zeneszerzőnek lenni, hogy hasonlóan frusztráló helyzetbe keveredjünk, hiszen valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy egyszer csak megszólalt a fejében egy dallam, de az már sehogy sem akart eszébe jutni, honnan olyan ismerős - se egy refrén, se néhány szó, ami alapján a Google keresővel rá lehetne keresni. Eddig az ilyen helyzetekben nem volt más választásunk, mint hogy csalódottan útjára engedjük a gazdátlan dallamot, mostantól viszont a Google siet a segítségünkre a lelki békénk érdekében.

A keresőcég hangasszisztense ugyanis egy új funkcióval bővült, ami a Shazamtól és egyéb zenekeresőktől eltérően nem csak az eredeti szám egyik részlete alapján képes beazonosítani a zenéket, hanem az alapján is, ha eldúdoljuk, elfütyüljük vagy ellalalázzuk neki. Ez pedig egy igen erős erődemonstrációja a Google gépi intelligenciájának, ami a fordítási és hangfelismerési képességeivel már eddig is kiemelkedett a mezőnyből.

A Google szerint a dallamfelismerés iOS-en és Androidon is működik - utóbbin egyelőre húsz nyelven érhető el, amik között nincs ott a magyar. Ez nem jelent áthidalhatatlan akadályt, elvégre fütyülni az angolok is ugyanúgy fütyülnek, mint a magyarok, csupán annyi a dolgunk, hogy angolul kell megkérnünk a telefonunkat, hogy keresse meg nekünk a dallamot. Miután megnyitottuk a Google hangsegédet (ezt megtehetjük a Google alkalmazásban, a telefon nyitóképernyőjén jobbra lapozva és a fenti kis mikrofon ikonra bökve vagy a "Hey Google" hangutasítással is, ha be van állítva), mondjuk neki, hogy "find a song", ezután pedig el is kezdhetünk dúdolni.

Mi a legismertebb, viszonylag könnyen dúdolható számokkal próbáltuk ki a dallamkeresőt, ami felemás eredményt hozott: a Smoke on the Watert (Deep Purple), a We Will Rock You-t (Queen) és az All the Small Thingst (Blink-182) gond nélkül felismerte, ellenben Beethoven megoldhatatlan kihívás elé állította, Bach D-moll toccata és fúgájáról (ami minimum a top 3-ban van a valaha írt legismertebb dallamok között) pedig azt hitte, hogy egy Avicii szám. Mentségére szóljon, hogy a For a Better Dayben van zongorakíséret, ami szintén billentyűs hangszer, bár maga a szám egyáltalán nem hasonlít Bach műveire.


A Segéd a Friday I'm in Love-ot is felismerte, bár Robert Smith talán nem lenne maradéktalanul elégedett az eredménnyel.

Ha a Google Asszisztensből indítjuk el, a dallamkereső több zenét is feldob a lehetséges jelöltek között, és százalékkal jelzi, hogy mekkora a hasonlóság ahhoz képest, amit dúdoltunk, ezekre rákattintva pedig azonnal rá is kereshetünk a számra a Google keresőben.

Az újdonságról beszámoló TechCrunch felidézte, hogy nem a Google az első, aki ilyennel próbálkozik, a SoundHoundnak ugyanis már van egy hasonló elven működő alkalmazása Music Discovery néven. Az Androidra és iOS-re is elérhető appot szintén kipróbáltuk, és bár az ismert számok nagy részét szintén felismerte, azért volt, amelyik sokadszorra is kifogott rajta, és általánosságban kicsit kevésbé tűnt magabiztosnak, mint a Google megoldása.

(Borítókép: Brett Jordan/Unsplash)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
Utánunk gurul a napelem, hogy bárhol energiához jussunk
A robot elkíséri az embert a túrákra és kiválasztja a legoptimálisabb helyet és pozíciót a minél jobb energiatermeléshez.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.