"A radaros mérés megerősítette, hogy a jármű auromatikusan felgyorsult pontosan 150 km/h-ra" - idézi a Globalnews a kanadai országos rendőrkapitányság közleményét, ami miatt eljárást is indítottak az autó húszéves sofőrje ellen. Az eset még július 9-én történt, az ország nyugati részén található Ponoka közelében, ahol a járőrök egy a megengedett sebességnél gyorsabban hajtó Tesla Model S-t vettek üldözőbe az autópályán. A beszámolók szerint a kocsiban mindkét ülés hátra volt hajtva, az autóban utazó két ember pedig látszólag aludt, és csak a rendőrautó szirénájára ébredtek fel.
A szóban forgó, 2019-es évjáratú Tesla Model S olyan "autopilot" funkcióval van felszerelve, ami lehetővé teszi az autónak, hogy beavatkozás nélkül gyorsítson, fékezzen és képes legyen a sávban maradni, ugyanakkor a nagyjából kettes szintű önvezető funkciónak megfelelő vezetéssegítő rendszerek azt határozottan nem teszik lehetővé, hogy a sofőr menet közben aludjon. A Futurism megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban több baleset is azért következett be, mert az autopilot módban közlekedő autók sofőrjei nem figyeltek oda kellően, például ettek vagy a telefonjukon játszottak ahelyett, hogy az útra figyeltek volna.
Elon Musk júliusban egyébként azt nyilatkozta, hogy a teljesen önvezető funkció még idén bemutatkozhat az autóikban, de sokan kételkednek benne, hogy a Tesla a közeljövőben képes lenne ötös szintű önvezető funkcióval ellátni a járműveket.
(Borítókép: Raneko/Flickr)
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR