2024-ben érkezhet az Apple önvezető autója

2020 / 12 / 23 / Bobák Áron
2024-ben érkezhet az Apple önvezető autója
Évek óta keringenek róla a hírek, hogy az Apple egy teljesen saját gyártású autóval bővítené a portfólióját, és bár 2019-ben már úgy tűnt, hogy a projektet lelőtték, a Reuters információi szerint ez olyannyira nem igaz, hogy 2024-ben be is mutatják az Apple Car néven emlegetett kocsit.

Ezt persze nem kell szentírásnak venni, hiszen az elmúlt években hallhattunk már olyat is, hogy az Apple autója már 2020-ra kész lesz, aztán amikor tavaly 190 embert szélnek eresztettek, úgy tűnt, hogy beszántották a projektet, a mostani hírrel szinte egy időben pedig egy olyan pletyka is útnak indult, hogy az Apple már jövőre bemutathatja a rejtélyes autót.

Ilyen előzmények után hiba lenne bármit is tényként kezelni, pláne, hogy az Apple autófejlesztési projektjéről biztosan csak annyit lehet tudni, hogy a cég korábban valóban kísérletezett önvezető technológiával ellátott Lexusokkal, számos autóipari szakembert toboroztak össze az elmúlt években, valamint a legutóbbi iPadbe LIDAR-rendszert is raktak, ami az önvezető autók tájékozódásához elengedhetetlenül fontos.

A Reuters most névtelen bennfentes forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az autót 2024-ben mutathatják be, és néhány érdekes extra infót is megtudtak a teljes titokként kezelt Project Titanról. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy az Apple állítólag teljesen egyedi, lítium-vas-foszfát akkumulátortechnológiával kísérletezik, ami monocellás kialakítású, azaz az akkumulátor celláit egyesítik. Ennek az egyik előnye, hogy mivel jóval több aktív anyag fér el az akkumulátorban, így az autó hatótávolsága is hosszabb lehet, mindemellett pedig a felmelegedésre is kevésbé hajlamos, mint a hagyományos lítium-ion akkumulátorok.

A másik fontos információ, hogy az Apple autói megvásárolhatók lesznek, vagyis a Waymóval és más, a fejlesztésekben élen járó gyártókkal szemben nem robottaxi-szolgáltatásban gondolkodnak. Hogy ez mennyire működőképes ötlet, arról megoszlanak a vélemények. Kétségkívül az Apple mellett szól, hogy rengeteg, nagyjából 200 milliárd dollárnyi készpénzen ülnek, amiből bőven van lehetőségük építkezni, de ahogy a Reuters által megszólaltatott Trip Miller, az Apple egyik fontos részvényesének számító Gullane Capital Partners vezetője is megfogalmazta, "egy éjszaka alatt nem lehet felépíteni egy globális gyártóhálózatot".

Ez az aggodalom nem alaptalan, hiszen a már csaknem 15 éve piacon levő Tesla például a mai napig a közelébe sem került, hogy olyan gyártáskapacitással rendelkezzenek, mint a tradicionális autógyárak, részben pedig ennek tudható be az is, hogy Elon Musk vállalata az autóeladások szempontjából a mai napig veszteségesen működik, amit széndioxid-kvóták értékesítésével ellensúlyoznak. A gyártási volumen ugrásszerű növelése a Teslánál ráadásul minőségbeli problémákhoz is vezetett, ami miatt a legnagyobb amerikai minőségellenőrző cég, a Consumer Reports már nem is ajánlja a vásárlóknak a gyártó autóit.

Nem csoda, hogy az Apple-lel kapcsolatban olyan pletykák is felmerültek, hogy a telefonjaikhoz hasonlóan kiszervezik a gyártást, megint mások szerint pedig az is elképzelhető, hogy az egész projektből csak az önvezető technológiát tartják meg, és ezt fogják értékesíteni a tradicionális autógyártóknak. Ha lesz is valami az Apple Carból, akkor sem biztos, hogy tényleg 2024-ben érkezik, hiszen a Reutersnek más források úgy nyilatkoztak, hogy a koronavírus-járvány miatt a bemutató 2025-ig, vagy annál is tovább csúszhat.

További cikkek a témában:

A Toyota már jövőre bemutathatja a világ első szilárdtest-akkumulátoros autóját, amit mindössze tíz perc lesz újratölteni A Nikkei Asia szerint a szilárdtest-akkumulátorral felszerelt autó hatótávja 500 kilométer lehet, a feltöltéséhez pedig mindössze tíz percre lesz szükség.

Itt a vége: az Uber leáll az önvezető autók fejlesztésével Eladják a fejlesztést végző részleget, és ugyanez a sors vár a légitaxival kapcsolatos fejlesztéseikre is.

Néhány Teslában mától már elérhető a "teljes önvezetés" funkció Elon Musk Twitteren jelentette be, hogy elkezdik ellátni az autóikat a "full self-driving" szolgáltatás béta verziójával, ami szerinte "kvantumugrás" lesz ahhoz képest, amit a kocsik eddig tudtak.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az “új Concorde” – így emelkedett levegőbe a következő generációs szuperszonikus kereskedelmi gép
Az XB-1 a Concorde óta az első nem katonai szuperszonikus repülő, amely visszahozhatja a szuperszonikus kereskedelmi repülés korszakát. A gép most először emelkedett a magasba, amiről videó is készült.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.