Szinte lehetetlen pontosan megbecsülni, vajon hányan élik mindennapjaikat folyamatos lelki terrorban, hiszen amennyire elterjedt, éppoly megfoghatatlan jelenségről beszélünk, amit nem mérhetünk sem objektív, sem empirikus eszközökkel, de még külsérelmi nyomokat sem találhatunk az elszenvedőkön, elvégre ilyen esetben kifelé minden tökéletesen harmonikusnak tűnhet. A londoni Abuse Matters Project (MAM) szervezet célja a figyelemfelhívás a lelki sanyargatásra animációs videókkal és a virtuális valóság eszközeivel, valamint elősegíteni a megértést és az empátiát az áldozatok felé, és megakadályozni a további visszaéléseket.

Az érzelmi bántalmazás és manipuláció számtalan formában, és életünk bármely kapcsolatában megjelenhet, így nemcsak párok, de rokonok, barátok és kollégák között is. A gaslighting az érzelmi bántalmazás gyakori, mégis kevésbé ismert formája, amikor az áldozat önmagáról alkotott képét, saját magába vetett hitét, valamint emlékezetének megbízhatóságát támadják. A bántalmazó fél gyakran saját maga teremti azokat a helyzeteket, amelyeket aztán áldozata ellen fordíthat. Példának okáért, elejt egy-egy sértő megjegyzést, megtesz vagy csupán megígér valamit, amit később az áldozat előtt akár nyilvánosan is szemrebbenés nélkül letagad. Teszi mindezt azért, hogy az áldozat saját hitében és emlékezetében kételkedve végül a bántalmazó fél valóságát fogadja el sajátjának, ezáltal hatalmi helyzetbe kerüljön.

Módszere az áldozat valóságérzékelésének érvénytelenítése, érzései jogosságának tagadása, a múlt meghamisítása, amíg az áldozat végül teljesen el nem veszti hitét azzal kapcsolatban, hogy emlékei valóban megtörtént eseményen alapulnak,

ahogy érzéseinek is teljes létjogosultsága van. A gaslighting jelenségét kortól, nemtől és társadalmi helyzettől mindenki megtapasztalhatja, illetve az gyakran a fizikai erőszak, családi és pénzügyi gondok előfutára, de olyan egészségügyi problémákhoz is kapcsolódhat, mint a szorongás, depresszió, öngyilkossági hajlamok. Ennek ellenére a bántalmazás ezen formáját csak most kezdik felismerni, és főként az orvosi, jogi szakmák képviselői sok esetben még mindig nem veszik elég komolyan a jelenséget.

Képernyőre vinni a történeteket

Lucy Baxter filmművész, a Queen Egyetem előadója és a MAM alapítója maga is élt érzelmileg elnyomó párkapcsolatban, problémáit pedig tovább tetézte, hogy amikor megpróbált segítséget kérni, egy érthetetlen orvosi és jogi rendszerrel kellett szembenéznie. A MAM-ot a mentális bántalmazással kapcsolatos kreatív projektek készítésére hozta létre, amelyek megpróbálják átadni, és megérteni a bántalmazottak tapasztalatait. Célja a kreatív kifejezés különféle eszközeinek feltárása, és annak felfedezése, hogy ezek miként szolgálják a megértést és az empátiát a nézőben. A kihívás részét képezi a mentális bántalmazás mint jelenség szinte teljesen rejtett természete mind az elkövető viselkedése, mind az áldozatokra gyakorolt ​​hatás szempontjából. Ahogy fentebb írtuk, itt nincsenek külsérelmi nyomok, nem folyik vér és egyetlen kék-zöld folt sem csúfítja az áldozatokat. Éppen ezért annyira veszélyes, mert

aki a külvilág felé a tisztesség és a felelősségteljesség mintaképének tűnik, arról senki sem gondolná, hogy zárt ajtók mögött pokollá teszi mások életét.

Baxter ezért úgy döntött, rövid animációs filmet készít anonim személyes vallomások alapján, és egyúttal ez lett a MAM első kreatív alkotása. A történeteknek megalkotása során a titoktartás és a védelem kulcsfontosságú, az animáció pedig lehetővé teszi a névtelenséget. A filmes szakembert emellett az áldozatok és elkövetők ábrázolása, valamint a néző érzelmi reakcióinak kérdése is foglalkoztatta, például: kiválthatja-e ugyanazt a hatást egy animált rövidfilm, mintha színészeket kért fel volna egy élőszereplős jelenethez, vagy hogy az érzelmileg manipulatív kapcsolatnak vannak olyan közös mintái, amelyeket az áldozatok és az elkövetők felismerhetnek, és ez befolyásolhatja-e saját tudatosságukat és viselkedésüket?

"Az ötperces animációs film kidolgozásának első lépése az volt, hogy találjunk valakit, aki átélte már a lelki terrort és hajlandó megosztani történetét." - mondja Baxter.

Hozzátette: érthető módon erről a témáról senki sem tud, nem is akar, vagy egyszerűen képtelen könnyen beszélni. Végül az élet mégis úgy hozta, hogy találkozott egy nővel, aki épp a közelmúltban lépett ki egy bántalmazó kapcsolatból. Ám a dolgok még ezután sem mentek gördülékenyen, Baxter ugyanis etikai dilemmába esett, és attól félt, hogy még túl friss a trauma ahhoz, hogy elvárja önkéntesétől a visszaemlékezést. Míg a harmadik akadály a megfelelő animációs stílus megtalálása volt, hiszen olyasmit kellett találnia, ami megfelel a téma komolyságának, és ne egy bugyuta rajzfilmre emlékeztessen.

"Azt akartam, hogy a videó zavart, bizonytalanságérzetet és feszültséget váltson ki a nézőkből."

Végül a Belfast székhelyű Enter Yes vállalatot választotta, mert úgy érezte, hogy animációs munkájuk számára megfelelő kreatív lélekkel bír, a csapat pedig az általa leginkább kedvelt animációs stílust alkalmazza. Nem utolsó sorban komolyan foglalkoznak a társadalmi problémákkal is, amelyek Baxter számára ugyancsak fontosak voltak a motiváció és az elkötelezettség szempontjából. Közös munkájuk gyümölcse az eddigi visszajelzések alapján elérte célját, és tökéletesen ábrázolja az áldozatok lelkivilágát. A film egyebek mellett elnyerte a The Men’s Advisory Project (egy, a családon belüli erőszak férfi áldozatainak megsegítésére alapult szervezet) elismerését is, őszi konferenciájukon pedig nagyobb közönség előtt is bemutatják majd.

A következő cél: a VR terápia

A VR szemüveg segítségével több érzékszervre ható, mesterséges és biztonságos virtuális környezetben nyílik lehetőség arra, hogy valaki kipróbálja, milyen az áldozatok helyében lenni. Bár mindenki pontosan tudja, hogy amit maga körül érzékel, az nem a valóság, mégis annak éli meg, és sok tekintetben reagál rá. Nagyban különbözik egy egyszerű háromdimenziós megjelenítéstől, hiszen az élmény teljesen körülvesz. Akár egy éber álom, amelyben pontosan tudjuk, hogy álmodunk, mégis elhisszük, hogy ami történik, az valóban lezajlik. Baxter elöljáróban annyit elárult, hogy a felhasználói élményt hangeffektekkel még valóságosabbá teszik, méghozzá

élettani és érzelmi reakcióik fokozására, megpróbálva kiváltani az érzelmeket kísérő testi érzéseket is, mint például a szégyen, a pánik és a megalázottság.

A cél egy prototípus elkészítése, amely lehetővé tenné, hogy az egészségügyi szakemberek kis időre az áldozatok és elkövetők 'bőrébe bújhassanak', ezáltal pedig kezelésük is hatékonyabb lehetne.

(Fotó: Pixabay, Needpix)