A Stanford Egyetem munkatársai a fülesmedúzát állították szolgálatukba, mivel azoknak -akárcsak a többi medúzafajnak- nincs központi idegrendszere, így fájdalomreceptoraik sincsenek. Mindez pedig annyit tesz, hogy nem okoz nekik fájdalmat az elektródák beépítése, az eltávolításuk után keletkezett seb pedig egykettőre begyógyul. Az állatok mozgása közben az említett szenzorok folyamatosan monitorozzák a vizek állapotát, így többek között hőmérsékletet, oxigénszintet és különféle mikrobákat mérnek.

"Ez az egész rendkívül futurisztikus. A bionikus medúzákat az óceán különböző területeire küldhetjük a klímaváltozás vagy más természeti jelenségek megfigyelésének céljából." - mondja Nicole Xo, a tanulmány társszerzője.

John Dabiri, a Kaliforniai Technológiai Intézet gépészmérnöki professzora hozzátette, elsődleges céljuk, hogy miként lehetne a különböző izomcsoportoknak küldött jeleket úgy manipulálni, hogy az medúza irányíthatóbbá váljon, hiszen minél mélyebbre ereszkedhet az óceánban, ők annál több új információval gazdagodnak a szárazföldön.

A medúzák testének mintegy kilencvenöt százaléka víz, harangszerű testük pedig lüktető összehúzódásával és kitágulásával hajtják magukat előre, pont mint ahogy az esernyőt nyitjuk és csukjuk. A beültetett vezérlők pedig gyorsabb mozgásra ösztönzik őket. A szenzor működése -már ami a stimulálást illeti- nagyjából megegyezik a pacemaker működési elvével. Professzor Dabiri kiemelte, hogy kísérleteik alatt mindvégig szem előtt tartják az élőlények biztonságát, ugyanakkor megjegyezte, eddig egynek sem esett bántódása.

"Medúzák több mint ötszáz millió éve élnek a Földön, testfelépítésük azonban szinte semmit sem változott az idők során. Ezért felettébb érdekes kitalálni, mi teszi őket különlegessé, és mennyi mindent tanulhatunk tőlük." - mondja Ms Xu.

Hozzátette: remélik, hogy módszerük nem bolygatja meg az élővilágot, mint ahogy azt mondjuk egy tengeralattjáró tenné, így bővíthetik eddigi megfigyeléseiket.

(Fotó: NyPost)