A BMW után a Mercedes-Benz is megkezdi a humanoidok alkalmazását az autógyárakban

2024 / 03 / 16 / Bobák Zsófia
A BMW után a Mercedes-Benz is megkezdi a humanoidok alkalmazását az autógyárakban
Az autógyártás az egyik leginkább robotizált iparág: statisztikák szerint legalább egymillió robot dolgozik a különböző vállalatok gyáraiban és a számuk egyre növekszik. A két lábon járó, emberi formájú gépek alkalmazása újdonságot jelent ugyan, de úgy tűnik, több cég is bennük látja az automatizáció következő lépcsőfokát.

A Nemzetközi Robotikai Szövetség 2023-as adatai szerint az összes jelenleg dolgozó ipari robot körülbelül harmada az autóiparban tevékenykedik. Különösen Dél-Koreában, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban magas a gyárak robotsűrűsége, vagyis a humán dolgozók és a robotok száma itt közelít leginkább egymáshoz. Bár egyelőre emberből jóval többet alkalmaznak a cégek, Dél-Koreában azonban már 10 000 munkásra 2867 robot jut. A gyárakban főként a cobotok (kollaboratív robotok), robotkarok játszanak nagy szerepet, amelyek az összeszerelést, hegesztést, festést és ellenőrzést is el tudják végezni, miközben az emberek közvetlen közelében helyezkednek el.

A humanoidok, vagyis a többé-kevésbé emberi formára tervezett gépek használatának szokása még nem terjedt el az autógyártók körében, mivel ezek a robotok csak az elmúlt időkben fejlődtek annyira, hogy már bonyolultabb munkákat is rájuk lehet bízni, de az elmúlt hónapokban két neves vállalat is bejelentette, hogy megkezdi az alkalmazásukat egyes telepeiken. Januárban a BMW kötött szerződést a Figure robotikai céggel a Figure 01 munkába állásáról, március 15-én pedig a Mercedes-Benz hozta nyilvánosságra megállapodását az Apptronikkal az Apollo használatáról.

Az Apollót tavaly mutatták be a nagyközönségnek - a robot célja a cég vezérigazgatója, Jeff Cardenas szerint, hogy lehetővé tegye az emberek számára a kevesebb munkával járó életet azáltal, hogy átveszi tőlük a legunalmasabb, legkevesebb kreativitást igénylő feladatokat. A robotot később a NASA jóvoltából az űrben is használni fogják, míg a Földön a raktárakban és gyárakban való szolgálat lesz a feladata. A Mercedes-Benz a logisztika terén veti majd be: a robot alkatrészeket szállít, miközben ellenőrzi azok állapotát és minőségét.

A 172 centiméteres, 72 kilogrammos, 25 kilogramm teherbírású gép nagyjából egy felnőtt ember paramétereivel rendelkezik, így nem okoz gondot az emberi munkakörökben való alkalmazása.

A Mercedes-Benz szerint a humanoidok használatával azokat a feladatoknak a kivitelezését fogják automatizálni, amelyek alacsony képesítést igényelnek, repetitívek és fizikailag fárasztóak, de első körben még felmérik, pontosan milyen munkákban tud valóban hasznos segítséget nyújtani a robot.

(Fotó: Apptronik)


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Nyolc AI-alapú kereső megbízhatóságát tesztelték, az eredmény lesújtó
Nyolc AI-alapú kereső megbízhatóságát tesztelték, az eredmény lesújtó
Egyelőre a vártnál is megbízhatatlanabbak az AI-alapú keresők.
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.