A ChatGPT-t is lenyomja - állítja a Google az új mesterséges intelligenciájáról

2023 / 12 / 07 / Bobák Áron
A ChatGPT-t is lenyomja - állítja a Google az új mesterséges intelligenciájáról
A Google szerdán mutatta be a Gemini névre keresztelt nagy nyelvi modelljét, amit azonnal integráltak is a Bard chatbotba.

Amióta az OpenAI tavaly novemberben bemutatta a ChatGPT nevű, mesterséges intelligenciát használó chatbotját, a konkurencia rohamléptekkel haladva igyekszik ledolgozni a tetemes hátrányát. A nagy technológiai cégek közül a Google reagált elsőként, akik idén márciusban mutatták be a saját nagy nyelvi modelljükön alapuló Bard chatbotot, majd a két, mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó részlegüket, a Google Braint és a DeepMindot összevonva gőzerővel kezdtek hozzá egy új nyelvi modell fejlesztésének. Ennek eredménye a szerdán bemutatott Gemini, amely a Google által közzétett adatok szerint a legtöbb tesztben még az OpenAI GPT-4 modelljét is könnyedén maga mögé utasítja.

Sundar Pichai és a Deepmind vezérigazgatója, Demis Hassabis az erről szóló sajtóközleményben hangsúlyozták, hogy a Geminit az alapjaitól multimodálisnak tervezték, ami azt jelenti, hogy a modell nem csak a szövegekkel, de például videókkal, képekkel, hangfelvételekkel és programkódokkal is megbirkózik. Ennek köszönhetően a Gemini a jövőben a képeket, hangokat is tudja majd értelmezni, és akár képes matematikai feladatokat is meg tud majd oldani.

Ahogy arról a The New York Times beszámolt, a Geminit a Google három változatban adja ki: a legkomplexebb, kifejezetten az összetett feladatok megoldására kifejlesztett Gemini Ultra valamikor jövőre érkezik, a Gemini Pro szerdától már elérhető a frissített Bardban, míg a Gemini Nanót a Google Pixel 8 okostelefonjában élesítették, ahol többek között olyan feladatokban vehetik hasznát a felhasználók, mint a hangfelvételek tartalmának összefoglalása vagy válaszüzenetekre tett javaslatok a Whatsappban.

Bár a Google hangsúlyozta, hogy ahogy más nyelvi modellek, úgy a Gemini sem tévedhetetlen és alkalmanként hajlamos az úgynevezett "hallucinációra" is, a Bard felhasználók számtalan területen tapasztalhatják majd az előrelépést a korábbi modellhez képes. Pichai és Hassabis elmondása szerint a chatbot pontosabb válaszokat ad a kérdésekre és valósághűbben tudja utánozni az emberi érvelést is, emellett programkódok generálásában és a szövegek tartalmának az összefoglalásában is sokat fejlődött.

Frissítés: a Gemini egyelőre csak az angol nyelvű Bradban jelent meg, és az Európai Unió területén nem használható, tehát egyelőre Magyarországon sem.

(Borítókép: Google)

Már Magyarországon is elérhető a Google chatbotja A Google az Európai Unió országaiban is elérhetővé tette a ChatGPT konkurenciájának szánt Bardot, ami már hangosan is tud válaszolni a kérdéseinkre.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.