A csilipaprika a hosszabb élet titka

2020 / 11 / 12 / Felkai Ádám
A csilipaprika a hosszabb élet titka
Ha csak a számokat nézzük, a csilipaprika határozottan a barátunk: fogyasztása a szívérrendszeri megbetegedések előfordulását 26 százalékkal, a rákos daganatok miatti elhalálozás esélyét 23 százalékkal, és a többi betegség okozta elhalálozást 25 százalékkal csökkenti.

A tanulmányt részletesebben az American Heart Association a héten esedékes virtuális találkozóján mutatják majd be – számol be róla a SciTechDaily.

Azt már korábbi tanulmányok is tisztázták, hogy a csili fogyasztása számos előnyös hatással bír: gyulladáscsökkentő-, antioxidáns-hatások, daganatos megbetegedések kialakulásának csökkenése, valamint vércukorszint szabályozása. Mindez a kapszaicin nevű alkaloidával hozható összefüggésbe – ettől érezzük a paprikát erősnek. A mostani egy metatanulmány, vagyis több publikáció adatainak az összevetése alapján íródott, ami ebben az esetben 4729 tudományos cikket jelent. Végső soron több mint 570 000 ember étkezésével és egészségi állapotával kapcsolatos adatok alapján íródott. Az adatok több országból – USA, Olaszország, Kína és Irán – származnak. A tudósok a mostani publikációban a csilipaprikát rendszeresen fogyasztók csoportját hasonlította össze azokkal, akik alig, vagy sosem esznek ilyen növényt. A kockázati esélyek relatív csökkenése a fentebb ismertetett esetekben ezekből került kiszámolásra.

Ebből a típusú tanulmányból azonban nem derül ki, hogy a csilipaprika, vagy az abban található vegyület pontosan milyen hatásmechanizmus útján éri el a kívánatos hatást, pusztán csak annyi olvasható ki az adatokból, hogy a kifejtett összefüggés a kockázatok csökkenése és a paprika fogyasztásának mértéke között fennáll. Hogy a pontos mennyiségeket meghatározzák, valamint, hogy kiderüljön, mely faj fogyasztása a leghasznosabb, ahhoz még további kutatásra, elsősorban randomizált vizsgálatok elvégzésre lesz szükség. A mostani, előzetes eredményeket majd ezek fogják megerősíteni.

(Címlapkép, nyitókép: Unsplash)


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.