A Fisker gyárthatja az első elektromos pápamobilt

2021 / 05 / 26 / Pőcze Balázs
A Fisker gyárthatja az első elektromos pápamobilt
A Los Angeles-i Fisker gyártja a Ferenc pápát szállító következő autót, amit az Ocean SUV-jükből alakítanak át erre a célra. Az egyházfő 2022 végén kaphatja meg a kocsit.

A pápa múlt hét végén állapodott meg a Fisker alapítóival, Henrik Fiskerrel és feleségével, Dr. Geeta Gupta-Fiskerrel - írta a TechCrunch. A dán születésű Fisker, aki korábban BMW-ket és Aston Martinokat is tervezett, az első vázlatokat már meg is mutatta Ferenc pápának. Az új pápamobilról egyelőre sokat nem lehet tudni, azon kívül, hogy a pápa egy üveg kupola mögül üdvözölheti majd a hívőket. A Fisker Oceant tavaly tavasszal mutatták be és a Tesla Model Y-jának a versenytársa. Háromszáz mérföldet képes megtenni egy töltéssel, és ha minden igaz, három másodperc alatt lesz százon. Ennél azonban sokkal fontosabbnak tűnik az alapítók és az egyházfő elkötelezettsége a környezetvédelem mellett.

"Inspiráló volt olvasni, hogy Ferenc pápa nagyon környezettudatos, és foglalkoztatja a klímaváltozása hatása a jövő generációira"

- nyilatkozta Fisker a Reuters-nek. Az Ocean-ök gyártása jövő novemberben kezdődik a Magnánál, ami egyben az Egyesült Államok legnagyobb autóalkatrész-gyártója. Ez a vállalat felelős a Sony Vision-S szedánjának platformjáért és motorjáért is.

A TechCrunch cikke szerint fél évszázada készítenek külön autókat a katolikus egyház fejének: 1965-ben VI. Pál pápa a Fordtól kapott egy autót New York-i látogatásakor, míg később a Mercedes és a Renault mellett például a Dacia is alakított ki pápampobilt. Ferenc amúgy egy Ford Focus-szal közlekedik a Vatikánban.

(Fotó: Fisker)

További cikkek a témában:

Ausztriában már az utakon a Sony autója A Vision-S prototípuson magyar cég is dolgozott.
Hidrogénautót kapott a pápa A japán katolikus egyházszervezet egy üzemanyagcellás Toyota Mirait ajándékozott Ferenc pápának.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.