Az égboltnak, pontosabban a Tejútrendszer “mögötti”, extragalaktikus régiójának egy nagy része, körülbelül 20-25 %-a nehezen megfigyelhető az úgynevezett Elkerülési Zóna (ZOA), más néven Galaktikus Homályzóna (ZGO) “rossz láthatósága” miatt. A Homályzóna az a terület, amit a Tejútrendszer rendkívül sűrű, porfelhőkkel és fényes csillagokkal teli régiója kitakar, és emiatt a megfigyelések csak hiányos képet tudnak adni arról, mi is rejlik a titokzatos térségben.

“A közeli extragalaktikus univerzum nagyjából egynegyede a Tejútrendszer mögött rejtőzik, abban a tartományban, amelyet általában az Elkerülési Zónának (Zone of Avoidance, ZOA) neveznek.

Ezt az elfedett teret nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a helyi kozmosz vizsgálata során a ΛCDM modelltől vagy az általános relativitáselmélettől való lehetséges eltéréseket keressük: a térfogat 25%-ának figyelmen kívül hagyása azt a kockázatot hordozza, hogy torzulnak a nagyléptékű áramlásokra vagy sűrűségmezőkre vonatkozó következtetések. Ugyanakkor ebben a régióban a galaxisok távolságának meghatározása köztudottan nehéz, néha lehetetlen, mivel a galaxisokról készült felvételeket erősen szennyezi az előtérben található csillagok hatalmas száma.” - magyarázzák a kutatók egy márciusban megjelent tanulmányban.

A Cape Town-i Egyetem szakértői, francia, olasz és ausztrál egyetemekkel együttműködve, most egy új technikát próbáltak ki, amivel sokkal jobb betekintést kaptak a zóna rejtélyeibe, és felfedték az itt található hatalmas struktúra, a Vela-szuperhalmaz valódi méreteit, ami jócskán meghaladja az eddigi becsléseket. A technikai egy hibrid metódusra épül, aminek során kétféle mérési módszert kombináltak a galaxisok megfigyelésére: mérték a galaktikus vöröseltolódást, és a galaxisok távolságának és sebességének az értékeit is.

“Ez a hibrid, vöröseltolódásokat és sajátsebességeket ötvöző megközelítés jelentősen módosított képet ad a ZOA-ban és annak környezetében feltételezett sűrűségtöbbletekről.”

- írják a tanulmányban - “Különösen a Vela-szuperhalmaz emelkedik ki meghatározó tömegkoncentrációként, vetekedve a Shapley-koncentrációval, és meghaladva a Laniakeához, valamint a Nagy Attraktor térségéhez kapcsolt tömeget.”

A Vela-szuperhalmaz egy körülbelül 800 millió fényévre elhelyezkedő galaxishalmaz, amit az Elkerülési Zóna kitakar a teleszkópok szemei elől, ezért a látható fény hullámhosszán végzett mérések során nem, csak az infravörös vagy rádióteleszkópos megfigyelések révén lehet feltérképezni. A pozíciója miatt a valódi méreteit eddig csak sejtették a kutatók: most kiderült, hogy a vártnál is nagyobb, 300 millió fényév hosszan nyújtózik, és 30 billiárd naptömegű anyagot tartalmaz.

Ezzel a Vela megközelíti - ha hosszban nem is, de anyagsűrűségben - a közelben lévő Shapley-szuperhalmazt, és lekörözi a Tejútrendszert is magában foglaló Laniakea-szuperhalmazt. Ezek a sok ezer galaxisból összeálló gigantikus struktúrák a gravitációs hatásuk révén nagyban befolyásolják az univerzum “elrendezését”, és meghatározzák a kozmikus anyagáramlást, ami a galaxisok mozgására hatással van. A Vela-szuperhalmaz különlegessége, hogy két központi területtel, maggal is rendelkezik, és a megfigyelések szerint még nagyobb gravitációs hatással bír a környezetére, mint a nála nagyobb Laniakea-szuperhalmaz.

“Az olyan hatalmas struktúrák, mint a Vela, erőteljes gravitációs vonzást gyakorolnak a környező galaxisokra. Ez alakítja az anyag nagyléptékű mozgásait az univerzumban.”

- írja a Cape Town-i Egyetem - “A Vela-szuperhalmaz valódi kiterjedésének feltárásával a csillagászok ma már jobban megérthetik azokat a kozmikus áramlásokat, amelyek galaxisok mozgását befolyásolják több százmillió fényéves léptékben.”

(Fotó: A. M. Hollinger et al., MAI-Image-1)

Megmagyarázhatatlan dolgok történnek a “Semmiben”, az univerzum nagy ürességében Létezik egy hatalmas, üres tér a Tejútrendszer szomszédságában, ami elől “menekülnek” a galaxisok: de a semmi közepén találtak egy magányos galaxist, ami furcsán viselkedik.