A Gmail Go a Gmail új kistestvére, valamiben azonban mégis lekörözi elődjét

2020 / 10 / 22 / Perei Dóra
Az e-mailek kezelésére szánt Gmail Go lényegesen kevesebb rendszermemóriát foglal el a normál Gmailhez képest, de nem ez a legpraktikusabb előnye.

Egyre több Go alkalmazás bukkan fel a Google háza táján, és válik elérhetővé a felhasználók számára, úgy tűnik hamarosan levelezőrendszerével is ez lesz: merthogy a Google egy ideje már megkezdte az Android operációs rendszer Go-változat fejlesztését, melynek lényege, hogy még a legszerényebb hardveres környezetben is használható legyen. A Gmail Go ugyan már korábban elkészült, de eleinte csak az Android (Go edition) rendszerű mobilhasználóknak volt elérhető. Ez viszont hamarosan megváltozik. Az emailek kezelésére szánt Gmail Go app csupán töredéknyi helyet foglal el a klasszikus Gmail-hez képest:

működése lényegesen kevesebb rendszermemóriát igényel,

ami igencsak kapóra jön mindazoknak, akik 2-3 GB-os RAM kapacitású telefonnal rendelkeznek. Szintén lényeges, hogy az applikáció a hálózatot is kevésbé terheli, alacsonyabb sávszélességet igényel, mivel kisebb adatforgalmat generál, így a szűkebb adatkeretek jobban kiaknázhatók vele, mint amit eddig megszokhattunk. A Google pár napja tette elérhetővé a Gmail Go applikációt androidos eszközökre, de néhány órával később megint elérhetetlenné vált. Az esetlegesen felmerült problémákat a cég fejlesztői remélhetőleg rövidesen kiküszöbölik, és azt követően az alkalmazás nonstop elérhető marad. Aki szívesen telepítené, felveheti a Play Áruházas kívánságlistájára. Maga a Gmail Go felülete pedig így néz ki:

Funkcionalitásának sokoldalúsága ugyan elmarad a hagyományos Gmail-től, a Gmail Goból ennek ellenére egy olyan dolog sem hiányzik, ami a levelezések során korlátozná a felhasználót. Vagyis, ha valakinek valóban csak az emailek küldése és fogadása a lényeg, és nem mondjuk a sötét mód lehetősége, vagy az integrált Google Meet, akkor biztosan elégedett lesz a programmal.

A grafikus felhasználói felület sokkal letisztultabb, egyszerűbb,

de a rendszerezhetőség továbbra is rendelkezésünkre áll, így például az alkalmazás különválogatja a közösségi élettel kapcsolatos leveleket a promóciós tartalmaktól. A kisebb hardverkapacitású alapokra optimalizált alkalmazás remélhetőleg a következő hetekben ismét elérhető lesz, és végleg velünk is marad az androidos eszközök számára az okostelefonoktól kezdve a táblagépekig. Aki pedig a normál Gmail-ről vált Gora, bizonyára gyorsan kiigazodik majd ebben is, mivel a funkciók többsége ugyanott érhető el.

(Fotó: Android Community, Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Milyen távolságból nézzük a mobiltelefon kijelzőjét, hogy ne legyen baja a szemünknek?
Az okostelefonok viszonylag apró képernyőjének állandó nézegetése különféle látási problémákhoz vezethet, az enyhébb szemkifáradástól a rövidlátásig. A problémák elkerülésében az is segíthet, ha az eszközt megfelelő távolságba tartjuk magunktól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.