Frank Herbert hat hosszú évet töltött epikus művének, a Dűnének megírásával, amelyet elsőként egy magazinban közöltek több részben, majd 1965-ben adták ki könyv formájában. A nagy szakmai sikert elérő történet az elkövetkező évek során egyre terebélyesedett, ahogy Herbert újabb és újabb folytatásokkal bővítette a Dűne univerzumát, később pedig a belőle készült filmek, elsőként David Lynch 1984-es feldolgozása, 2021-ben pedig a Denis Villeneuve rendezte mozi hoztak még nagyobb ismertséget számára.

A tudományos-fantasztikus világban az emberiség már bőven túllépte a Föld szűkös határait és kiterjesztette hatalmát a távoli világűrre, galaktikus birodalmakat építve. A történet több ezer évet ölel fel és olyan témákat, eseményeket és helyszíneket foglal magában, amikről gyakran nagyon is valódi helyekre vagy éppen társadalmi problémákra asszociálhatunk - ilyen például már a kezdeteket leíró Butleri Dzsihád históriája is, ami az emberek félelmét illusztrálja a gondolkodó gépekkel, lényegében a mesterséges intelligenciával szemben. Herbert világában ez a félelem erőszakos véget hoz a robotok és számítógépek számára, amelyeket a "szent háború" során elpusztítanak és megszületik az új parancsolat:

tilos a humán elméhez hasonló gépeket készíteni.

A Dűne univerzuma emiatt mentes a robotoktól, de bőven tartalmaz az átlagosnál fejlettebb mentális adottságokkal rendelkező embereket, akik különféle tréningeknek és szereknek köszönhetően tettek szert különleges képességeikre. Ha a képzeletbeli világból visszatérünk a valóságba láthatjuk, hogy a mesterséges intelligencia és a humanoid robotok fejlesztése egyelőre aranykorát éli, sőt, lehet, hogy még csak ennek a kornak a hajnalánál járunk, viszont az aggályok és bizalmatlanság a mesterséges elmékkel szemben már kialakulóban van.

A Dűne uralkodó házai által benépesített bolygók esetében a kapcsolat a valósággal még közelibb, Herbert lényegében létező csillagok köré álmodta meg a fikciós planétákat. Arrakis, azaz maga a Dűne a Canopushoz, más néven Alpha Carinae-hez tartozik, ami a Hajógerinc csillagképben található és arról híres, hogy a második legfényesebb csillag az éjszakai égbolton. A főszereplő, Paul Atreides családjának, az Atreides-háznak ősi otthona, a Caladan - egy kitalált bolygó egy valódi csillag, a Delta Pavonis körül kering. A könyv írásának idejében exobolygókat (Naprendszeren kívüli, extraszoláris bolygókat) még nem nagyon ismertek a csillagászok, bár már jóval korábban is voltak exobolygók létezésére utaló jelek, de az első egyértelmű megfigyelést 1992-ben tették. Herbert ezért valós bolygókat nem tudott használni a Naprendszeren túli tájak leírására, a fantáziája egészítette ki a tényleges csillagok környezetének leírását.

Az ehhez hasonló érdekességeket és általánosságban a Dűne univerzumának tudományos hátterét Dr. Lente Gábor, a Pécsi Tudományegyetem kutatója elemzi Tudomány a Dűne univerzumában című könyvében (és blogjában is), amiben a regénybeli Dr. Liet-Kynest "idézve" mesél az univerzum furcsa, bizarr vagy egyenesen rémisztő jelenségeiről és sok minden másról, ami tudományosan kapcsolódik ezekhez a témákhoz.

"Képzeletben landoljunk hát az Atreides-családdal együtt az Arrakison és kérdezzük meg Dr. Kynestól, hogy milyen érdekes megfigyelések foglalkoztatják éppen."

- invitál Lente: ezekből a megfigyelésekből mutatunk most néhányat.

Dobozba zárt fájdalom

A fájdalom, legyen bármilyen kellemetlen érzés, valójában nagyon hasznos eleme az életnek, nélküle a túlélés lehetetlen, vagy legalábbis nagyon nehéz lenne, hiszen arra figyelmeztet minket, hogy baj van, segítségre vagy az érzést kiváltó ok megszüntetésére van szükség sürgősen.

A fájdalom az emberi lét egyik legfontosabb érzése

Lente Gábor szerint, azonban több formája is létezik és ezek különböző funkcióval bírnak. Fájdalomérzékelő receptorokból kétféle is van: a velőshüvelyes rostok és a csupasz axonok. Előbbi felelős a gyors fájdalomérzetért, amit főként intenzív mechanikai behajtás vagy magas hőmérséklet vált ki és az érzet ilyenkor a másodperc tizedrésze alatt az agyba jut. Utóbbi lassan vezeti az üzenetet és egy másodpercbe is telhet, mire a jelet az agy fogadja, ilyenkor tompa, sajgó fájdalmat él át az ember. Az agy szerepe kiemelt fontosságú a fájdalom feldolgozásában, a figyelmen, koncentráción és az előzetes várakozásokon is múlik, hogy mennyire érezzük szörnyűnek az érzést.

A Dűne történetében a fájdalom egy hangsúlyos jelenetben kerül a középpontba: Paul Atreides próbáján. Ekkor a fiút tesztnek veti alá a Bene Gesserit Látnok, hogy kiderüljön, milyen fából faragták, mennyire képes tűrni az elviselhetetlen érzést, amit a fájdalom dobozában érzékel a keze. A fájdalmat a regényben idegi stimulálással váltják ki és a valóságban is léteznek módszerek, amivel lehetséges égető érzést produkálni tüzes anyagok használata nélkül, bár ezek kicsit máshogy működnek: az amerikai hadsereg fájdalomsugara (Active Denial System) például 95 GHz frekvencián generál olyan hullámnyalábokat, amitől az ember úgy érzi, mintha lángolna a bőre.

Űrutazás profi szinten csillagbárkákkal

Hogyan lehet hatékonyan közlekedni egy olyan világban, ami jócskán eltávolodott már a Földre korlátozott életmódtól és távoli csillagrendszereket is benépesített? A valóságban gyakran az is nehézséget okoz az űrügynökségeknek és űripari cégeknek, hogy egy, az alacsony Föld körüli pályát gond nélkül elérő űreszközt fejlesszenek, a Dűne filmben viszont 10 191-ben járunk és addigra bőven volt idő megoldani a problémát. A birodalomban úgynevezett csillagbárkákkal közlekednek a lakók, ha hosszú távú utazásról van szó, ezzel jut el új lakóhelyére, az Arrakisra is a Caladanról az Atreides-család. Az űrbárkák elképesztően hatalmasak, teljes fregattok férnek el bennük és képesek a csillagközi utazásra a tér meghajlításával.

Ehhez a Holtzmann-hajtóművet használják, ami a Holtzmann-hatást aknázza ki a rendkívül gyors haladáshoz. A Holtzman-hajtómű, mondanunk sem kell, nem valóságos, Herbert fantáziájának szüleménye, a való életben a fizika törvényei szűkebb kereteket szabnak az űrbeli közeledés tekintetében.

"A fizika törvényei alapján jelenleg az emberi űrutazás minden megvalósítható formája rémesen unalmas

és éppenséggel - a holdutazások üdítő kivételével - még csak különösebben nagy távolságra sem visz." - fogalmaz Lente. A problémát többek között az űrhajók meghajtásához szükséges technológia és üzemanyag jelenti, de ha az extrémebb koncepciókat is figyelembe vesszük, akkor találhatunk érdekes ötleteket a csillagközi utazásra: ilyen a fekete lyukak mellett végzett gravitációs hintamanőverek sorozata vagy a termonukleáris fúziós meghajtás, amelyek a jelenlegi technológiai fejlettséggel közel lehetetlennek tűnnek ugyan, de a fizika törvényeit nem sértik.

Életmentő cirkoruha

Az Arrakis egy kietlen sivatagbolygó, amelyet homok borít, amíg csak a szem ellát. Ebben a rideg környezetben nehéz a túlélés, nem is lakja a bolygót túl sok élőlény, kivéve a kis sivatagi egeret, a homokférgeket, a fremeneket és még néhány strapabíró organizmust. Az emberek az életben maradáshoz sajátos eszközöket alkalmaznak, többek között az úgynevezett cirkoruhát, ami minden csepp vizet, illetve folyadékot, ami távozik a testből, megőriz és újrahasznosít. A víz szent számukra, így a pazarlás nagy vétség lenne, az uniformisok emiatt úgy vannak kialakítva, hogy az izzadságot és még a lélegzetük páráját is felfogja és újra vízzé alakítsa.

A cirkoruha filmbeli ábrázolása ugyan nem teljesen ellentmondásmentes Lente szerint, mivel a sötét, zárt, szellőzés nélküli ruházat viselése a száraz levegőjű sivatagi környezetben valójában csak fokozná a forróság okozta problémákat: a Földön a sivatagi népek tradicionálisan inkább lenge, szellőzni képes, világos viseletet hordtak vagy hordanak, ami segít a hőháztartás szabályozásában. A víz visszanyerése viszont nagyon is reális koncepció és ilyen rendszereket használnak is a (valódi) emberek - a Nemzetközi Űrállomáson saját, természetesen filterekkel szűrt és megtisztított vizeletüket, pontosabban mondva a vizeletből és izzadságból származó vizet isszák az űrhajósok a forrásokkal való takarékoskodás jegyében.

A víz és bármilyen más anyag feljuttatása az űrállomásokra nagyon költséges procedúra, Lente szerint emiatt egy képzeletbeli, Föld körül keringő luxusszállodában az üzletek kínálatának árazása igazából csak a termékek tömegétől függene és nem az anyagától vagy minőségétől: így egy üveg víz éppen annyiba kerülne, mint egy üveg jó évjáratú bor.

(Fotó: Warner Bros, De Laurentiis, Dune Awakening)