A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba

2022 / 09 / 30 / Bobák Áron
A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba
Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az amerikai űrügynökség magyar idő szerint kedden hajnalban egy űreszközt navigált bele a Dimorphos nevű kisbolygóba, amely a Földtől mintegy 11 millió kilométerre, a Didymos nevű aszteroida körül kering. A teszt célja az volt, hogy megállapítsák, képesek lennénk-e ezzel a módszerrel annyira befolyásolni egy felénk közeledő aszteroida pályáját, hogy az végül elkerülje a Földet.

A hajszálpontos ütközés után, amely alig 17 méterrel kerülte el a 163 méter átmérőjű aszteroida középpontját, most természetesen mindenki arra vár, hogy a részletes adatok megerősítsék a kísérlet hatásosságát. Ehhez a számítások szerint már az is elég volna, ha a Dimorphos keringési idejét - ami eddig nagyjából 11 óra és 55 perc volt - 73 másodperccel sikerülne lerövidíteni, de a NASA számításai szerint az ütközésnek ennél jóval nagyobb, mintegy tízperces differenciát kellett okoznia a korábbi állapothoz képest. A kísérlet rendkívüli voltát mi sem jelezhetné jobban, mint hogy a NASA és a világ más űrügynökségei a becsapódás idejére szinte minden létező eszközt ráállítottak a dupla aszteroidára, így kedd hajnalban az űrkutatás két nagyágyúja, a Hubble és a vadiúj James Webb űrteleszkóp is a 11 millió kilométerre levő égitesteket figyelte.

A két távcső meglehetősen különböző megfigyeléseket végzett, hiszen míg az elsősorban a látható fénytartományban működő Hubble közvetlenül az ütközés előtti és utáni pillanatokat rögzítette 45 fotón (amiből az alábbi gifen három látszik)...

...addig az infravörös tartományban üzemelő James Webb mindössze tíz fényképet készített öt óra leforgása alatt.

Ami a képeken világosan látható, hogy a becsapódás hatására nagy mennyiségű anyag lövellt ki a kisbolygóból, az aszteroidarendszer pedig az ütközést követő nyolc órában mintegy háromszor fényesebben világított, mint azt megelőzően - írja a NASA honlapja.

Ian Carnelli, az Európai Űrügynökség Hera missziójának a vezetője szerint a fotókon látottak még a kutatókat is némileg meglepetésként érték. "Nyilvánvalóan sokkal több dolog történt, mint amire számítottunk" - nyilatkozta a képekkel kapcsolatban, hozzátéve, hogy az új információk még fontosabbá teszik a 2024-re tervezett küldetést, amelynek célja, hogy közelről is megvizsgálják az aszteroidákat.

A James Webb és a Hubble által szolgáltatott fotók közel sem az elsők, amelyek a DART becsapódásáról készültek. Az űreszköz a kamerája segítségével maga is közvetítette az utolsó másodperceket, a DART-ról néhány héttel korábban lecsatlakozott olasz LICIACube mikroműhold pedig egészen közelről rögzítette a pillanatot, amikor a szonda 23 ezer km/h-s sebességgel nekirepült a Dimorphosnak. Az ütközést emellett folyamatában rögzítette a hawaii ATLAS teleszkóp és a Las Cumbres Obszervatórium dél-afrikai távcsöve is, amelyeknek a képeit már szintén közzétették.

(Borítókép: Jonathan Knowles/Getty Images)

Honnan lehet majd tudni, hogy a NASA aszteroidaeltérítő kísérlete sikerrel járt? Ma éjjel becsapódik a NASA szondája a kettős aszteroidarendszer kisebb tagjába, hogy kimozdítsa keringési pályájáról. Ha a kísérlet sikerrel jár, bizonyítja, hogy az aszteroidaeltérítő metódus működőképes bolygóvédelmi technikát jelent.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.