A Tegel Projekt keretében 2030 közepéig több fázisban egy teljesen új városnegyedet hoznak létre az egykori repülőtér helyén, amely Schumacher-negyed néven fog új életet kezdeni. A reptéri terminálok kereskedelmi épületekként kapnak új funkciót, de ennél is érdekesebb sors vár a kifutópályák nagyjából 46 hektáros környezetére, ahol egy ötezer lakásból álló új lakónegyedet alakítanak ki.
A projekt a megálmodói szerint az egész város számára mintaprojektként fog szolgálni arra vonatkozóan, hogyan lehet a városfejlesztést klímabarát és víztakarékos módon megoldani. Bár a tervek még kidolgozás alatt állnak, az már eldöntött tény, hogy az új negyed teljesen autómentes lesz, a tervezők helyette a gyalogos és kerékpáros közlekedést igyekeznek erősíteni széles járdákkal és bicikliutakkal, valamint gondosan megtervezett tömegközlekedési és mikromobilitási kapcsolatokkal.
Az új negyed épületeit egytől-egyig fából fogják megépíteni, így a hírről beszámoló Fast Company szerint összességében ez lesz a világ legnagyobb fából készült épületegyüttese. Constanze Döll, a projekt sajtószóvivője a lapnak elmondta, hogy ez több szempontból is előnyös választás, hiszen a fa segít megkötni a szén-dioxidot, ráadásul sokkal kevesebb olyan, a környezetet jobban terhelő anyagot kell használniuk az építkezés során, mint a beton.
A Schumacher-negyed energiaellátás szempontjából is teljesen önellátó lesz, hiszen az épületek működtetéséhez szükséges energiát helyben termelik meg napelemek és geotermikus energia segítségével, emellett a környező kereskedelmi létesítményekből származó hőt is újra fogják hasznosítani a lakások fűtésére. Az említett kereskedelmi épületek egy új startup-központ, az Urban Tech Republic alapját képezik majd, az itt kifejlesztett technológiákat pedig az új városrészben fogják tesztelni, legyen szó akár mobilitási megoldásokról, akár újrahasznosításról.
A negyedet az úgynevezett "szivacsváros" koncepció alapján tervezték meg, vagyis a cél az, hogy a nagy esőzések során a terület természetes módon képes legyen elraktározni az esővizet, ezzel megelőzve az áradásokat. Az így összegyűjtött vizet a talaj alatt kialakított tározókban raktározzák el, és többek között a zöld tetők és parkok öntözéséhez használják majd fel. Az esővíz gyűjtése fontos részét képezi a városrész egyedi mikroklímájának, amely a talajvíz párolgásának és a nagy levelű fáknak köszönhetően egyfajta természetes légkondicionálást fog biztosítani a lakóknak.
A Tegel projekt egyik igencsak egyedi ötlete, hogy Wolfgang Weisser ökológus és Thomas Hauck tájépítész vezetésével egy olyan koncepciót is kidolgoztak, amely támogatja a ritka fajok megtelepedését a környékén. A városrészben az épületeket és tereket is úgy alakítják ki, hogy azok megfelelő otthonként szolgálhassanak olyan állatok számára, mint a denevérek és a szöcskék, a tervezők pedig azt remélik, hogy a későbbiekben más állatok is új élőhelyre találhatnak majd a területen.
Mivel a Tegel repülőtér alig egy évvel ezelőtt zárt be, így a projekt is egyelőre csak tervezési fázisban van, a honlapon található információk szerint azonban a területet már megtisztították a korábbi világháborús hagyatékától, mintegy ötezer hadianyagot távolítva el a környékről. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a projekt első szakasza 2027-re valósulhat meg, a teljes, öt négyzetkilométeren elterülő új városrész pedig valamikor a 2030-as évek közepére készülhet el.
(Borítókép: Tegel Projekt GmbH)