A kólibaktérium oldhatja meg a műanyagszennyezés problémáját

2021 / 05 / 30 / Perei Dóra
A kólibaktérium oldhatja meg a műanyagszennyezés problémáját
Az E. coli baktériumról a többségnek általában a fertőzés jut eszébe, pedig az a normál bélflóra tagja, és fontos szerepe van a kórokozó baktériumok megtelepedésének megakadályozásában. Némi genetikai módosítást követően pedig úgy tűnik korunk egyik legpusztítóbb anyagát, a műanyagot is kiválthatja.

A Harvard Egyetem tudósai, Johns Hopkins, valamint más intézmények kutatói ugyanis kifejlesztették az úgynevezett "akvaplasztikot" a génmódosított E. coli baktériumok segítségével. A baktériumok által létrehozott fehérjealapú hidrogél víz hozzáadásával háromdimenzióssá alakítható, lehetővé téve a műanyaghoz hasonló formát.

Ám ami ennél is nagyszerűbb, hogy az eddigi kísérletek során az akvaplasztik mindössze negyvenöt nap alatt lebomlott.

Neel Joshi, a tanulmány egyik szerzője és az egyetem vegyészmérnöke a The Washington Postnak beszélt arról, hogy úgy akartak új anyagot létrehozni, ahogy a biológia teszi. A Nature Chemical Biology folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint tápanyagokban gazdag anyaggal táplálták a baktériumokat, amelyekre azok "akvagélek" létrehozásával reagáltak. Ez egy sokoldalú anyag, amely felhasználható többek között az alternatív műanyag gyártására. Joshi szerint olyan ez, mint amikor elültetünk egy magot, gondozzuk, megfelelő körülményeket biztosítunk neki, egy szép napon pedig terebélyes fává cseperedik.

A műanyagszennyezés problémájáról már a Rakétán is írtunk, manapság talán nincs is olyan szeglete a bolygónak, ahol ne lenne jelen tetemes mennyiségben, és ne okozna sok esetben visszafordíthatatlan természeti károkat. A műanyaghoz kötődő egyik legnagyobb probléma pedig az, hogy az anyag évtizedek alatt sem bomlik, előállítása pedig szintén szennyező, időigényes folyamat.

A mostani egyébként nem ez az első eset, amikor kutatók az E. coliból próbáltak műanyagot előállítani. 2008-ban a San Diego-i Genomatica vállalat munkatársai olaj vagy földgáz felhasználása nélkül manipulálták a baktériumokat a butándiol (BDO) előállítására. (A butándiolt többnyire oldószerként és építőelemként használják a műanyagokban és a rugalmas szálakban, mint amilyen a spandex.) A dél-koreai KAIST Egyetem kutatócsoportja pedig bebizonyította, hogy génmódosított E. coli baktériumokból lehetséges úgynevezett aromás poliésztereket előállítani. (Az aromás poliésztereket általában strapabíró, mégis könnyű műanyag létrehozására használják.) Mivel a műanyag iránti kereslet folyamatosan növekszik, a kutatóknak rövid időn belül tényleg elő kellene állniuk egy fenntartható alternatívával, mielőtt mindannyian belefulladunk a műanyagba.

(Fotó: Getty Images Hungary)

További cikkek a Rakétán:

Valóban véget vethetünk a túlhalászatnak és a műanyagszennyezésnek mindössze tíz év alatt? Mi a közös Kanada nyugati, a távoli trópusi japán szigetek és az apró délkelet-ázsiai partokban? Az elszórt műanyaghulladék. És akkor még nem említettük a(z) (illegális) halászatot, amely a Föld számos részén ugyancsak szennyezi a vizet. Bár a megoldás kézenfekvő, a világ vezető nagyhatalmai mostanáig nem igazán tettek számottevő lépéseket efelé.  

Tíz év után derült ki, hogy mégsem menedzseli jól az USA a műanyaghulladék kezelését Egy 2010-es tanulmány globálisan a 20. helyre sorolta az Egyesült Államokat a tekintetben, hogy milyen mértékben járulnak hozzá az óceánok műanyagszennyezéséhez. Egy fontos dologra azonban csak most derült fény, így az USA jelenleg dobogós ugyanezen a listán.

Fűrészporból és polietilénből készítenének lebomló műanyagot Az indonéz Észak-Szumátrai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy újfajta műanyagot LDPE és fűrészpor keverékéből: az első teszten kiderült, hogy ha eltemetik a földbe, az Indonéziában őshonos termeszek képesek megemészteni a keveréket.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így működik a magyar fejlesztésű üveg-, PET-palack- és aludoboz-visszaváltó guruló automata
Így működik a magyar fejlesztésű üveg-, PET-palack- és aludoboz-visszaváltó guruló automata
A nyártól már általánosan kötelező új visszagyűjtési rendszer részeként elmés azonosító-feldolgozó rendszerrel felszerelt furgonok gyűjtik be a dobozokat, palackokat a kisboltokból. Megnéztük, hogyan lapít, zúz és ad nyugtát egy ilyen autó.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.