Az idő misztikuma

A filozófus 1922-ben találkozott Albert Einsteinnel, eszmecseréjük hatására pedig nem sokkal később megírta "Tartam és egyidejűség" című művét, ami noha nem tartozik a legsikeresebb munkái közé, fontossága mégis vitathatatlan. A tartam, vagyis a la durée Bergson filozófiájának központi gondolata. Bergson elkülönítette a fizikai, térszerű és mérhető időtől (ami szerinte meghamisítja az időtapasztalatot) a tartamot, amely ezzel szemben heterogén, szubjektív, nem mérhető.

Az objektív idővel ellentétben a tartam vagy élményidő nem szétválasztható pillanatokból áll, hanem egészként jelenik meg.

A tartamot pedig nem az értelem felfogóképessége által, hanem az intuíció révén ismerhetjük meg; ez az a módszer, amely révén az igazság, vagyis a nagybetűs élet feltárulhat. Bergson közel járt az evolucionizmus elméletéhez, ugyanakkor el is tért attól, valószínűleg népszerűségét is annak köszönhette, hogy pályája során megpróbált leszámolni a mechanisztikus világképekkel, a tervet, szabályt követő fejlődés kizárólagosságával, és inkább a szabadság és a teremtés kérdése foglalkoztatta. Úgy látta, hogy az életlendület az, amely nem a természet törvényei szerint, de folyamatosan új, előreláthatatlan formákat teremt.

A la duréere jó példa az 1998-as "Z, a hangya" című film egyik jelenete, amikor is két hangya egy éppen arra járó fiú cipőtalpára ragad. Ez alatt a két perc alatt a hagynák normál időben beszélgetnek, ám az emberi lépteket lassítva mutatják. Ezen mozzanatok egyike sem rögzíthető abban az értelemben, hogy képtelenség stopperrel megmérni a cipő pontos helyzetét és a beszélgetés tartalmát. Ez a legnagyobb különbség az „objektív idő” és a "la durée" szempontjából, hogy előbbi nem releváns a jelenet leírása szempontjából, hiszen ami a nézőknek valóban számít, az a hangyák párbeszéde.

Íme a tudományos magyarázat, miért lett mindenkiből önjelölt pék a karanténban Bár a kenyér a világ legegyszerűbb, legkönnyebben elkészíthető étele, mégis sokkal több jelentést hordoz, mint hinnénk. Karanténon innen és túl.

Lelassult idő a járványhelyzetben

Bergson számára a la durée két pillanata sohasem lehet azonos. A vonat érkezése az objektív idő egy adott pillanatában mindig ugyanaz. De múltbeli érzéseink és emlékeink befolyásolják jelen időbeli tapasztalatainkat. Akik például szerencsésen átvészelték a járvány első hullámát, azok az „újdonság” érzését tapasztalhatták a korlátozások kapcsán: hiszen hirtelen minden, korábban kivitelezhetetlennek tartott tevékenységre, (kenyérsütésre, nyelvtanulásra, és a többi) jutott idő. Az ok, amiért most sokszor megküzdünk ugyanezen szellemi állapot eléréséért, azt Bergson alighanem úgy mondaná,

hogy az első karantén emléke negatív értelemben „megízesíti”, a mostanit. Emiatt valószínűleg számtalan olyan eszközt a szekrény mélyére száműzünk majd, ami a karanténra emlékeztet minket.

Bergson számára a la durée „sebessége” az emberi cselekvéshez is kapcsolódik, amelyet mindig a múlt szubjektív és sajátos emlékei befolyásolnak, és amelyet a jövő előrelátása alakít ki. Tehát nem csak az idő múlása keveredik el a jelenben. A világjárvány olyan módon torzította mind a múltról, mind a jövőről szóló elképzeléseinket, amelyeket az „objektív idő” nem képes megragadni. Ha most a múltba tekintünk, rájövünk, hogy meglehetősen nehéz felidézni például azt, hogy hány hónappal ezelőtt tomboltak az ausztrál bozóttüzek, csak annyit tudunk, hogy még ebben az évben a világjárvány előtt.

Hasonlóképpen torzulnak a jelen és a majdani közötti időszakokkal kapcsolatos érzéseink, ha a jövőbe tekintünk: mikor megyünk nyaralni? Mikor láthatjuk viszont szeretteinket? Objektív időben úgymond jelzőtáblák nélkül úgy érezzük, hogy az idő sokkal lassabban telik, mi pedig a jelenben ragadtunk. Ha biztosan tudnánk, hogy a világ három hónap múlva normalizálódik, a la durée-t is gyorsabbnak érzékelnénk. De mivel nem tudjuk, a várva várt lelki megkönnyebbülés annak ellenére is elhúzódik, hogy legbelül tudjuk, egyszer ennek is vége lesz.

Kitekintés Bergson életére

Henri Louis Bergson Párizsban született 1859. október tizennyolcadikán. Élete céljának a pozitív metafizika megalkotását tartotta, filozófiájának lényege az intuitivizmus: magyarán, ha meg akarjuk ismerni a dolgok lényegét, olyan intellektuális megérzés birtokában kell lennünk,

amellyel valamely tárgy belsejébe képzeljük magunkat, hogy megtaláljuk annak egyetlenségét és kifejezhetetlenségét.

Szerinte az élettelen anyagban a determinizmus törvényei uralkodnak, amíg az élő világ fejlődésében a meghatározatlanság, az indeterminizmus. A filozófus nemcsak, hogy nem értett egyet, de harcolt Darwin tanítása ellen; szerinte ugyanis a természetnek nem nehezebb valamit létrehozni, mint az embereknek felemelni a kezüket. Filozófiáját négy, tanulmányait két kötetben taglalja. Figyelemreméltó munkát publikált "A nevetés" címmel, amiben komolyan elemzi a komikumot, főként Moliere művészetét. Műve egymillió példányban jelent meg, ami egy elméleti munka esetén ritkaság. Munkássága erősen hatott a magyar irodalomra, főként Kosztolányira és Babitsra. Az irodalmi Nobel-díjat 1928-ban kapta "gazdag és termékeny eszméiért és az azokat kifejező kiváló művészi formakészségéért".

További cikkek a Rakétán:

Fizikusok megmérték az eddigi legrövidebb időtartamot

Időutazók a múltból: az iPhone-t nyomogató lány és más, modern technikák régi képeken

Kvantumhálózatok és az idő olvadó kristályai

(Fotó: Pixabay, Owlcation)