Nemrég írtunk az Apple+ Constellation sorozatáról, aminek az ISS-en játszódó részét a Szaljut-7 ihlette. Érdekesség egyébként, de a sztori másik ihlető eleme egy rejtélyes felvétel, amelyen egy orosz kozmonauta nő haldoklása hallatszik – amelynek szintén akad valóságos alapja:

A rejtélyes felvétel, melyen egy női kozmonauta haldoklása hallatszik Egyesek szerint a szovjetek az ötvenes és hatvanas években több titkos űrprogramot is végrehajtottak akár még Gagarin útja előtt, egy rádióadásban pedig egy testvérpár állítólag a programban résztvevő, női kozmonauta kétségbeesett segélykérését is rögzítette.

Mi történt a valóságban ezen az űrállomáson, és miért nyúlnak ehhez a történethez előszeretettel vissza az alkotók? Erről szól a mostani cikkünk.

Megmagyarázhatatlan események követik a katasztrofális kísérletet az ISS fedélzetén az Apple Constellation sorozatában A Constellation nem méri szűkmarkúan az izgalmakat: az ISS például rögtön az első percekben kigyullad, és ezt követően horrorisztikus események veszik kezdetük. A háttérben pedig egy olyan kísérlet áll, ami mindent megváltoztathat.

A Szaljut-7, amely DOSZ–5–2 kódnéven is ismert egy 1982-ben felbocsátott szovjet űrállomás volt, és a Szaljut-program keretében a Szaljut-6 utódjaként került megvalósításra. Az űrállomáson összesen hat különböző személyzet teljesített szolgálatot, akik együttesen 816 napot töltöttek az űrben. A Szaljut-7 fedélzetén szolgált többek között az első francia és az első indiai űrhajós, valamint a második szovjet női űrhajós is, miközben az itt szolgáló állandó legénységek új rekordokat állítottak fel a űrben töltött idő tekintetében.

Angyalok a világűrben

A Szaljut-7 a népszerű, de többnyire vitatható tényszerűséggel rendelkező oldalakon azzal szokott szerepelni, hogy a legénység tagjai fura, arccal is rendelkező fényeket láttak az űrállomás körül.

A sztori szerint 1984 júliusában a Szaljut-7 fedélzetén tartózkodó orosz űrhajósok a küldetésük 155. napján egy rendkívüli eseményt éltek át, amikor narancssárga fény lepte el az állomást, áthatolva a falakon is. Ezt követte az állomáson kívül a legénység által leírt angyalok – szárnyas és fényudvarral rendelkező humanoid alakok – észlelése. Ezeket a jelenéseket mind az első legénység, mind (állítólag) a Szojuz T-12 egy második csapata észlelte, akik később érkeztek és szintén szemtanúi voltak a jelenségnek.

A NASA egy nagyobb anyagban foglalkozik azokkal a pszichológiai problémákkal, amelyeket az űrhajósok átélhetnek, és ebben a szovjet űrállomások, és köztük a Szaljut-7 is fontos példák. Mint ebben az anyagban írják, az űrhajósok számos pszichológiai és interperszonális problémával szembesültek az űrmissziók során és utána is, beleértve az impulzív viselkedést, a társadalmi visszahúzódást, a kulturális félreértéseket (ekkor már kísérleteztek vegyes amerikai és orosz legénységgel), a személyek közötti súrlódásokat és a küldetésirányítással szembeni harag epizódjait.

A küldetés után néhányan depresszióról, szerhasználatról, házassági problémákról és féltékenységről számoltak be. A történelmi beszámolók, például Burrough és Brian Harvey beszámolói alapján a pszichológiai és interperszonális dinamika jelentősen befolyásolta az űrmissziókat. Példa erre a Szojuz-21 1976-ban, a Szojuz T-14 1985-ben és a Szojuz TM-2 küldetés. Két Szaljut küldetést külön is kiemelnek a NASA pszichológiai anyagai: ezek szerint az 1984-es Szojuz T10-Szaljut 7 küldetés során valószínűleg hallucinációkat éltek át az űrhajósok. Az 1984-es Szojuz T10-Szaljut 7 küldetés volt tehát az, amely során állítólag az angyalokat észlelték.

Ennyire beteg még senki sem volt az űrben

Vlagyimir Vlagyimirovics Vaszjutyin a Szojuz T-14 parancsnoka volt a Szaljut 7 űrállomáson, a Szaljut 7 EO-4 hosszú távú küldetés részeként. Összesen 64 napot, 21 órát és 52 percet töltött az űrben, és annak ellenére, hogy hat hónapos tartózkodást terveztek, Vaszjutyin küldetése idő előtt megszakadt a betegsége miatt, ami miatt mindössze két hónap után sűrgősen vissza kellett térnie a Földre. Az orvosok elől eleinte eltitkolt betegsége – gyulladáshoz és lázhoz vezető prosztatafertőzés – ugyanis végül kihatott a munkájára is.

Habár nem ez volt az egyetlen űrbéli betegség, a fenti eset kiemelkedik a súlyossága miatt, különösen tekintettel arra, hogy az állapotváltozás sürgős visszatérésre kényszerítette a legénységet a Földre. Az űrbeli egészségügyi incidensek között jellemzően kisebb problémák, mint például az űrbetegség, az izom- és csontsűrűség csökkenése, valamint a látásproblémák fordulnak elő, amelyek hosszabb tartózkodás esetén jelentkezhetnek. Ezek a problémák viszont általában kezelhetők, és nem igényelnek azonnali visszatérést.

Azonban komolyabb egészségügyi események is előfordultak. Például, 1985-ben egy másik szovjet űrhajós, German Titov panaszokat jelentett a gyomor-bél traktus problémáiról az űrben töltött idő alatt, ami jelentős kellemetlenséget okozott számára, de nem vezetett sürgős visszatéréshez végül. Manapság egyébként az űrhajósok jobban fel vannak készülve az egészségügyi kihívások kezelésére, és rendelkezésre állnak a szükséges orvosi eszközök és eljárások a kisebb problémák kezelésére.

Sőt ma már arra is van példa, hogy egy szimuláció részeként egy távirányítású robottal (MIRA) földi sebeszékkel hajtanak végre tesztbeavatkozásokat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

Teljes áramszünet a semmi közepén

A Szaljut-7 1985-ben kritikus helyzetbe került, amikor egy lépcsőzetes elektromos meghibásodás miatt elveszítette minden áramellátását és kommunikációs képességét. Ekkor sokan azt hitték, hogy az állomás menthetelenül elveszett. Az állomás végül mégis megmenekült egy merész és kockázatos mentőakció következtében, amelyet Vlagyimir Dzsanibekov és Viktor Savinykh űrhajósok végeztek.

A veszély jelentős volt, a kozmonauták akár a világűrben is rekedhettek volna, de ennek ellenére mégis úgy döntöttek, hogy a Mir űrállomás befejezése helyett egy legénységgel végrehajtott mentőakciót kísérelnek meg, ami legalább egy évvel késleltette akkor a szovjet űrkutatást. Dzsanibekov és Savinykh a kiképzésükre és az újonnan kifejlesztett kézi dokkolási eljárásra támaszkodva sikeresen rácsatlakoztak a nem reagáló Szaljut 7-re a Szojuz T-13 űrszonda segítségével.

A hideg és sötét űrállomásra való beszálláskor az űrhajósok valódi űrhorrort idéző körülményekkel néztek szembe, például –20 Celsius-fok körüli hőmérséklettel és a befagyott vízkészlettel. Figyelemre méltó ellenálló képességről és találékonyságról tettek azonban tanúbizonyságot, és fokozatosan helyreállították az állomás rendszereit működő akkumulátorokkal és a napelemek újrakalibrálásával. Mindössze 10 napon belül Dzsanibekov és Szavinyik újjáélesztették a Szaljut 7-et, ami ezt követően további hat évig működött még, amíg 1991-ben el nem égett a Föld légkörében.

Hagyaték

A Szaljut-7 remek példa arra, hogy valójában az űrhajósok is csak emberek, viszont az emberek képesek helytállni akár a legextrémebb körülmények között is.

(A Szaljut-7 3D digitális modellje, forrás: Deviantart/EagleMesh, Creative Commons Attribution-Share Alike 3.0 License)