A Lenovo bemutatta az elmúlt évek legfurább laptopját

2025 / 03 / 06 / Bobák Áron
A Lenovo bemutatta az elmúlt évek legfurább laptopját
A hajlítható kijelzők elterjedésével egyre nehezebb olyan megoldást kitalálni, ami teljesen egyedi lenne, de a Lenovónak mégiscsak sikerült. A kínai gyártó egy olyan laptop prototípusával érkezett a barcelonai Mobil Világkiállításra (MWC), amelynek a képernyője félbehajtható, így egy mozdulattal megduplázhatjuk a kijelző méretét.

Hogy ezzel a meglehetősen rendhagyó ötlettel éppen a Lenovo állt elő, az egyáltalán nem meglepő, hiszen a gyártó előszeretettel kísérletezik rendhagyó megoldásokkal: a tavalyi MWC-n például egy olyan laptopról rántottak le a leplet, amelynek a kijelzője teljesen átlátszó, emellett az elmúlt években több olyan notebookot is bemutattak, amelyek gyakorlatilag egy nagy, félbehajtható kijelzőből állnak. A most leleplezett ThinkBook Flip koncepciója leginkább a ThinkBook Plus Gen 6-ra emlékeztet, egy jelentős különbséggel: amíg az utóbbi, hamarosan már kereskedelmi forgalomban is kapható gép kigördíthető kijelzővel rendelkezik, addig a Flip kijelzője hajlik.

Ennek megvannak a maga előnyei, hiszen a kijelzőt mozgató motorok elhagyásával a laptop elméletben valamivel olcsóbb lehet, mint a ThinkBook Plus Gen 6, miközben szélesebb körű funkcionalitással rendelkezik: a panel felső, 12,9 colos képátlójú részét teljesen behajtva a laptop táblagépként is használható, ha pedig sátoralakba hajtjuk, akkor képernyőtükrözéssel megoszthatjuk rajta, amit a másik kijelzőn csinálunk, így megkönnyítve a prezentációt.

A ThinkBook Flip legérdekesebb funkciója természetesen az, hogy a 13,1 colos kijelzőt teljesen kinyitva egy 18,1 colos képátlójú, 2000x2664 pixeles felbontású, hosszúkás monitort kapunk. Ez valószínűleg jelentősen megkönnyíti a munkát, hiszen a hatalmas kijelzőn sokkal kényelmesebben férnek el egymás mellett a megnyitott dokumentumok és programok, emellett olvasásra is kényelmesebben használható, mivel jóval kevesebbet kell görgetünk.

A Lenovo a rendhagyó kijelző mellett egy másik érdekes megoldást is beépített a laptopba, amit Smart ForcePad névre kereszteltek. Ez a hagyományos touchpadek funkcionalitását bővíti ki azzal, hogy különböző ikonokat is meg tud jeleníteni annak megfelelően, hogy éppen mit csinálunk a laptopon, így egyaránt használható számbillentyűzetként vagy például a médialejátszóhoz tartozó gyorsbillentyűk megjelenítésére is.

Bár a ThinkBook Flip egyelőre hangsúlyozottan csak koncepció, nem lenne meglepő, ha a gördíthető kijelzős ThinkBookhoz hasonlóan előbb-utóbb ez is boltokba kerülne. A specifikációja alapján ez akár holnap is megtörténhetne, hiszen a gépben a legújabb Intel Core Ultra 7 processzort találjuk 32GB LPDDR5X memória társaságában, emellett PCIe SSD tároló, Thunderbolt csatlakozó és ujjlenyomat-olvasó is került a laptopba. A Flip nem csak hardveres szempontból tűnik forgalmazásra kész terméknek, hiszen a hajlítható kijelző ellenére a gép alig több mint 16 milliméter vastag, a tömege pedig 1,4 kilogramm, vagyis hordozhatóságban sem marad el a hagyományos laptopoktól.

Fénnyel tölthető laptopot mutatott be a Lenovo A Yoga Solar PC fedelébe egy napelemet építettek be, így a laptopot bárhol tölthetjük akkor is, ha nincs a közelben konnektor.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Mindent tudsz a technológiáról? Akkor ez a kvíz meg sem fog kottyanni neked
Mindent tudsz a technológiáról? Akkor ez a kvíz meg sem fog kottyanni neked
Napjainkban a technológia olyan ütemben fejlődik, hogy néha még a szakemberek is alig tudják követni az újdonságokat. Programozási nyelvek, hardverek, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság – ember legyen a talpán, aki mindegyikben otthonosan mozog.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.