A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat

2024 / 10 / 08 / Pőcze Balázs
A mesterséges intelligencia keresztapja kapta a fizikai Nobel-díjat
John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton kapták a világ legrangosabb tudományos díját, mert felfedezéseikkel közelebb vitték ahhoz a számítógépeket, hogy az emberhez hasonlóan tudjanak tanulni.

A The New York Times cikke kiemeli, hogy a díj elismeri a mesterséges intelligencia (MI) egyre nagyobb szerepét a világban, amihez nagyban hozzájárult a két tudós munkája. Kettejük közül a valóban fizikusként diplomázott, kilencvenegy éves John Hopfield a kevésbé ismert. Hopfield 1958-ban szerezte meg a PhD-ját a Cornell egyetemen, ahonnan Berkeley-n és Princetonon keresztül a Caltech-re, majd ismét a Princetonra vezetett az útja. Már 1986-ban alapított a számítástechnika és a neurális hálózatok kapcsolatával foglalkozó PhD-programot.

A Turing-díjas, ám kísérleti pszichológusként végzett Geoffrey Hintont az MI keresztapjaként szokás emlegetni,

hiszen negyven évnyi kutatómunka után két tanítványával 2012-ben létrehoztak egy "neurális hálózatot". Ez a számítógépes rendszer képes volt arra, hogy "tanuljon", azaz visszajelzésekből okulva egy idő után például felismerje a kutyákról, macskákról vagy épp autókról készült képeket. Ez elengedhetetlen lépés volt a mai generatív, tehát szöveget, képet létrehozó MI-k, mint a ChatGPT vagy a Midjourney felé vezető úton. Ahogyan azt a Wired néhány évvel ezelőtti, már-már kalandos cikke megörökíti, ádáz harc indult a technológiáért: a kínai Baidu, a Google, a Microsoft és a DeepMind vérre menő licitbe kezdett a tudósok cégéért egy konferenciának otthont adó szállodában. Hintonék választása végül a Google-re esett, ahol a férfi egészen tavaly tavaszig dolgozott - akkor, ahogyan arról a Rakétán is beszámoltunk (https://raketa.hu/a-mesterseges-intelligencia-keresztapja-komolyan-tart-az-altala-letrehozott-technologiatol), felmondott, hogy szabadon beszélhessen a technológia veszélyeiről.

A két tudós a Nobel Bizottság szerint a "fizikatudomány alapjain dolgozott", így "mutatták meg, hogy hogyan segíthetnek és terelhetnek minket a számítógépek a társadalmak előtt álló temérdek kihívással találkozva". Dr. Hinton újra kiemelte, hogy óriási hatása lehet az MI elterjedésének, hiszen míg az ipari forradalom alatt a nálunk erősebb gépekkel kellett megbarátkoznunk, most a nálunk okosabbakkal kellhet. Az MI keresztapja, aki megdöbbent a kitüntetése hallatán, hiszen épp egy "olcsó hotelben készülődött egy MR-vizsgálatra", hozzátette: "muszáj foglalkoznunk egy sor lehetséges rossz következménnyel, különösen annak a veszélyével, hogy ezek a dolgok kikerülnek az irányításunk alól".

(Fotó: Ramsey Cardy/Sportsfile for Collision via Getty Images, Atila Altuntas/Anadolu via Getty Images)

A mesterséges intelligencia "keresztapja" komolyan tart az általa létrehozott technológiától Geoffrey Hinton azért hagyta ott a Google-t, hogy felhívhassa a figyelmet az MI-k veszélyeire.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.