A mesterséges intelligencia "keresztapja" komolyan tart az általa létrehozott technológiától

2023 / 05 / 03 / Pőcze Balázs
A mesterséges intelligencia
Otthagyta a Google-t Geoffrey Hinton, aki a hetvenes évek óta dolgozott azon, hogy a mesterséges intelligenciák megszülethessenek. Most a technológia veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet.

Egy hónap telt el azóta, hogy több mint ezren aláírtak egy nyílt levelet, amely szerint legalább fél évre le kellene állítani az összetett mesterséges intelligenciák (MI) trenírozását. Az aláírók közt ott volt az Apple alapítója, Steve Wozniak, és a Tesla első embere, Elon Musk is, egy fontos aláírás azonban hiányzott a levél végéről. Geoffrey Hinton, brit születésű tudós neve nem szerepelt a listán, pedig őt már 1972 óta foglalkoztatja a terület, és több mint tíz éve negyvennégymillió dollárért adta el a mai MI-k alapjait lefektető cégét a Google-nek.

Mint most kiderült, a "mesterséges intelligencia keresztapja" még drasztikusabb megoldást választott: felmondott a munkahelyén, hogy szabadon nyilatkozhasson az általa létrehozott technológia veszélyeiről.

Geoffrey Hinton és két tanítványa 2012-ben létrehoztak egy "neurális hálózatot", vagyis egy olyan számítógépes rendszert, amely képes volt arra, hogy "tanuljon", azaz visszajelzésekből okulva egy idő után például felismerje a kutyákról, macskákról vagy épp autókról készült képeket. Ez elengedhetetlen lépés volt a mai generatív, tehát szöveget, képet létrehozó MI-k, mint a ChatGPT vagy a Midjourney felé vezető úton. Ahogyan azt a Wired néhány évvel ezelőtti, már-már kalandos cikke megörökíti, ádáz harc indult a technológiáért: a kínai Baidu, a Google, a Microsoft és a DeepMind vérre menő licitbe kellett, hogy kezdjen a tudósok cégéért egy konferenciának otthont adó szállodában. Hintonék választása végül a Google-re esett, ahol a férfi egészen azóta dolgozott.

Most azonban, ahogyan azt a The New York Times újságíróinak elmesélte, otthagyta a munkahelyét. Azt ugyan nem árulja el, hogy búcsúzóul miről beszélgettek Sundar Pichai vezérigazgatóval, azt viszont igen, hogy mitől tart: szerinte "ijesztő", ha megnézzük, hogy öt éve mit tudtak az MI-rendszerek, mit tudnak ma, és ezt a változást a jövőre vetítjük. Dr. Hinton szerint első lépésként az internet meg fog telni kamu fotókkal és videókkal, és az emberek nem fogják tudni, mit hihetnek el. Ezután a monoton, később a nem csak monoton állásokat kell féltenünk az MI-ktől; néhány hete a Rakétán is írtunk arról, hogy szakértők szerint százmilliók állásai alakulhatnak át
emiatt. Végül jöhetnek a tudós szerint a "gyilkos robotok". "A szokásos kifogással vigasztalom magam: ha én nem tettem volna meg, megtette volna más" - mondja Geoffrey Hinton, aki szerint "nem igazán látszik, hogy hogyan lehetne meggátolni a rosszindulatú szereplőket, hogy visszaéljenek a technológiával".

(Borítókép: Johnny Guatto /University of Toronto/Flickr)


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Nyolc AI-alapú kereső megbízhatóságát tesztelték, az eredmény lesújtó
Nyolc AI-alapú kereső megbízhatóságát tesztelték, az eredmény lesújtó
Egyelőre a vártnál is megbízhatatlanabbak az AI-alapú keresők.
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.