A Microsoft megvásárolta a Fallout és a Doom videójáték-sorozatok kiadóját

2020 / 09 / 21 / Felkai Ádám
A Microsoft megvásárolta a Fallout és a Doom videójáték-sorozatok kiadóját
7,5 milliárdért kebelezte be a Microsoft a ZeniMax-t.

A ZeniMax leányvállalata a Bethesda továbbra is publikálni fogja a saját címeit, de a legnagyobb nevek (The Elder Scrolls, Fallout) a Microsoft tulajdonába kerültek – értesült a GamesIndustry. Mindez azzal is együtt jár, hogy nagyot ugrott a Microsoft által birtokolt stúdiók száma, az eddigi 15-ről a mostani üzletet követően már 23 fejlesztőt birtokol a redmondi óriás. Az alkalmazottak száma pedig 2300-zal nőtt meg.

Ráadásul a Microsoft lett immár a tulajdonosa rengeteg fontos, mi több történelmi videójáték-sorozatnak, mint amilyenek tehát az Elder Scrolls, a Fallout, de akár minden FPS nagypapája, a máig kiemelkedő (a legutóbbi, zseniális rész idén jelent meg) Doom, valamint az FPS-ek ükapja a Wolfenstein. A sor pedig folytatható, akár a Dishonored szériával, vagy a The Evil Within-nel. Hogy a Bethesda már várva-várt nagy dobásáról, a Starfieldről ne is beszéljünk. A Bethesda PR elnökhelyettese, Pete Hines azonban azt is hozzátette, hogy a cég ezután is ki fogja adni a saját játékait, ami talán azt jelenti, hogy a játékok egy része ellátogathat nem a Microsoft által üzemeltetett rendszerekre.

A Microsoft az utóbbi időben igencsak bevásárolt: az elmúlt pár évben több kisebb stúdiót is megvettek: Playground Games, Ninja Theory, Compulsion Games, Undead Labs, Obsidian Entertainment és inXile, tavaly pedig a Double Fine. Ezekben a csapatokban ugyan legendás fejlesztők dolgoznak, de ezek mind relatíve kisebb cégek, a Bethesda felvásárlása pedig egészen más súlycsoport.

Jason Schreier, a Bloomberg újságírója a Twitteren emlékeztetett pár érdekességre a mostani üzlettel kapcsolatban:

Az egyik legbizarrabb fejlemény, hogy a Microsoft most két olyan szoftvert is piacra fog dobni, amelyek egy ideig (ezt ideiglenes exkluzivitásnak nevezik) csak a konkurens konzolgyártó, a Sony következő generációs gépén, a PlayStation 5-ön lesznek elérhetőek. Ez a két játék a Deathloop és a Ghostwire: Tokyo, amelyeknek az exkluzivitásra vonatkozó megállapodásait a Microsoft tiszteletben fogja tartani.

Mindennél érdekesebb, hogy az Xbox vezetője, Phil Spencer megerősítette, hogy a Bethesda címei mind elérhetőek lesznek a Game Pass szolgáltatáson keresztül. Mindez ráadásul a későbbi megjelenésekre is igaz, méghozzá a forgalmazás első napjától kezdve. A Game Pass a Microsoft Neflix-szerű videójátékos előfizetési szolgáltatása. Vagyis bizonyos havidíj ellenében (a mind konzol-, mind PC-, mind felhő szolgáltatásokat nyújtó Game Pass Ultimate jelenleg havi 4000 forint körül mozog) hozzáférhetünk egy bizonyos könyvtárhoz, amelyből Xbox-ra vagy PC-re tölthetünk le játékokat. Sőt újabban akár a telefonunkon vagy egyéb okoseszközünkön is játszhatunk ezekkel a címekkel a felhőszolgáltatásnak hála.

Vagyis a következő generáció kapcsán a Sony és a Microsoft (magukról a konzolokról itt írtunk részletesebben) két igen eltérő stratégiát alkalmaz: a Sony két PlayStation 5 konzollal áll elő, ezek közül a drágább 185 000 forintba, az olcsóbb (csak digitális, lemezmeghajtó nélküli változat) pedig 150 000 forintba kerül. A Microsoft két gépe közt ennél markánsabb az árrés, hiszen amíg a drágább szintén 185 000 forint, az olcsóbb már 114 000 forintért lesz megvásárolható. Igaz, az olcsóbb Xbox hardver frontján is „butább” kissé, nem csak a lemezmeghajtó hiányzik belőle. Ugyanakkor az olcsóbb gép a Game Pass előfizetéssel nem egészen 120 000 forintért már igen markáns, next gen játékélményt kínál egy csomó címmel, amelyek közt tehát már a Bethesda játékok is ott sorakoznak majd. A Sony pedig épp mostanában jelentette be, hogy a PlayStation 5 játékokat az eddigi generációkban megszokott 20 000 forint helyett 30 000-ért lehet majd megvenni.

Amennyiben tehát bejön a Microsoft olcsó, belépő szintű árképzése, úgy nagyot arathat a következő, nagyon is közeli (a gépek novemberben jelennek meg) generációban.

(Borítókép: DII Cloud)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.