2012-ben a NASA diszkréten felküldött egy úgynevezett Emberi Maradványokat Tartalmazó Egységet (HRCU) a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) indított egyik utánpótlás-küldetéssel. Ez az egység első pillantásra egyszerű teherszállító zsáknak tűnik, de valójában jelentős mérföldkő volt abban, hogy a korábban elképzelhetetlennek tűnő, az űrben bekövetkező halálra felkészüljenek. Eddig ugyanis ténylegesen hárman haltak meg űrben, de ők is még a szovjet űrkutatás éveiben – amint arról a lenti cikkünkben is írtunk:

Hányan haltak meg eddig a világűrben? Nem kis bátorságra van szükség ahhoz, hogy beüljünk egy toronymagas szerkezetbe, amely nagyrészt robbanóanyagból áll, hogy az egy életre teljes mértékben alkalmatlan környezetbe repítsen minket. Bár a modern technológia biztosítja egy űrhajós minden lépését, azért Murphy törvénye is be szokott ütni, ami abszolút nulla fokban és vákuumban elég kellemetlen következményekkel járhat – és járt már többször is az űrutazás történetében.

A fent említett 1971-es szovjet Szojuz-11 tragédia is vitatott abból a szempontból, hogy bizonyos definíciók szerint ez is még a Föld légkörében történt. Azonban a tervezett Hold- és Mars-küldetésekkel, valamint a jelenleg átlagosan 50 év körüli, idősödő űrhajósokkal számolva, a világűrben bekövetkező haláleset már nem csak lehetőség, hanem olyan valószínű végkifejlet, amire érdemes minden szempontból felkészülni – erről szól a Scientific American cikke.

Az HRCU tehát már erre az eseményre való felkészülése első, csendes mementúja: lényegében egy megerősített, katonai szabványok szerint készült hullazsák, amely összekapcsolható a fedélzeti hűtőrendszerrel. Beépített szagtalanítóval, nedvességelnyelő funkcióval rendelkezik, és fordított cipzárjai garantálják a holttest méltó kezelését. A HRCU lehetővé teszi a holttest ülő pozícióban történő biztonságos rögzítését és visszaszállítását is, és egyértelműen lehet rajta jelölni az elhunyt személyazonosságát és a nemzetiségét is. A tesztek szerint ez a zsák akár több mint 40 nappal is képes késleltetni a holttest bomlását. Ugyanakkor még mindig nem tudni pontosan, pontosan mi történik az emberi maradványokkal a valódi mikrogravitációban, vagy esetleg más égitestek felszínén.

A NASA azonban megtesz minden tőle telhetőt, és részletes protokollokat dolgozott ki ezekre az esetekre. Az űrhajósokat arra képzik ki, hogy szükség esetén forenzikus mintákat gyűjtsenek a helyszín dokumentálásával, fényképek készítésével, valamint vér-, szövet- és egyéb biológiai minták vételével, mielőtt lezárják a maradványokat. Ha a halál űrséta közben vagy egy idegen égitest felszínén történik, speciális leplekkel biztosítják a méltóságteljes bánásmódot, a leplek tudományos jelentőséggel is bírnak: megakadályozzák a szennyeződést.

Persze a pszichológiai szempontokról sem szabad elfeledkezni, ami a méltó búcsút jelenti: az űrhajósokat kiképezték egyszerű emlékünnepségek megtartására is. Sőt lehetőségként a NASA azzal is számol, hogy a temet a Hold regoltijában helyezik végső nyugalomra, esetleg Nap körüli pályára állítják – ilyen esetekben a maradványokat történelmi leletként katalogizálják.

Mindazonáltal jelentős jogi kérdések továbbra is nyitottak. Például ki rendelkezik joghatósággal egy holttest felett a Holdon vagy a Marson? Mi a teendő, ha esetleg bűncselekmény gyanúja merül fel? Az Artemisz-egyezmény és a Világűregyezmény csak korlátozott iránymutatást nyújtanak ezekre az esetekre.

Az űrben bekövetkező halál nem csupán technikai, hanem erkölcsi és értékrendszerünk próbatétele is lesz. A NASA csendes előkészületei egy mélyebb igazságot is tükröznek: ahogy az emberiség elhagyja a Földet, magunkkal kell vinnünk nemcsak az ambícióinkat, hanem az élet és a halál iránti tiszteletünket is.

(Kép: Pixabay/WikiImages)