A NASA finanszírozta minden idők egyik legfelkavaróbb kísérletét
2021 / 06 / 11 / Perei Dóra
A NASA finanszírozta minden idők egyik legfelkavaróbb kísérletét
Az 1960-as években a NASA-nak támadt egy ötlete, méghozzá az, hogy megtanítja a delfineket emberi módon kommunikálni. Amikor Margaret Lovatt kutatónő - pusztán az állatok szeretete miatt - csatlakozott a projekthez, valószínűleg sejtelme sem volt arról, hogy hamarosan a nap huszonnégy óráját egy Peter nevű delfinnel tölti, ahogy arról sem, hogy a kísérlet végkimenetele tragikus lesz.

A legtöbb gyerek meséken, köztük állatokról szóló történeteken nő fel. Nem volt ez másképp Margaret Lovatt-tal sem, akinek elmondása szerint a Miss Kelly című fabula volt a kedvence, egy beszélő macskával a főszerepben. A kislány persze idővel felnőtt, de a gondolat, hogy milyen nagyszerű lenne, ha az állatok valóban beszélhetnének, felnőtt korában is vele maradt. Margaret húszas évei elején a Karib-szigeteken élt (St. Thomas), 1963 karácsonyán, sógorától szerzett tudomást arról, hogy a sziget keleti csücskében működik egy titkos laboratórium, ahol a kutatók delfinekkel dolgoznak. A fiatal nő ezért elhatározta, hogy felkeresi a helyet, hogy legalább egy kis időt az állatokkal tölthessen.

Margaret elsőként azonban nem a delfinekbe, hanem Gregory Batesonba, a laboratórium igazgatójába botlott, aki akkor éppen kócosan, kigombolt pólóban cigarettázott, és elképzelni sem tudta, mi dolga itt egy fiatal nőnek. Miután amaz elárulta, hogy hallott a delfinekről, és azért jött, hogy hátha segíthet valamiben, a férfi körbevezette a laborban, az állatok medencéjéhez érve pedig megkérte Margaretet, hogy egy darabig figyelje őket, és írjon beszámolót a viselkedésükről. Bár nem volt szakképzett kutató, Margaretnek mégis sikerült meggyőznie az igazgatót, aki a jegyzetekért cserébe szabad bejárást ígért neki a laboratórium területére.

Ami a helyet illeti, három delfin élt egy számukra kialakított részen: Peter, Pamela és Sissy. Peter, az egyetlen hím, épp az ivarérés küszöbén; Sissy a legnagyobb és legharsányabb, Pamela pedig a legszégyenlősebb. Magát a helyiséget pedig úgy alakították ki, hogy kis túlzással, de lényegében az ember a delfinek közvetlen közelében tartózkodhatott. Az elgondolás doktor John Lilly neurológustól származott, aki arra tette fel életét, hogy megtanítsa az emlősöknek az emberi kommunikációt. (Akkoriban a tudóstársadalom az élőlények agyméretéhez viszonyította annak intelligenciáját, és mivel a palackorrú delfinek agya az átlagosnál nagyobb, Lilly biztosra vette, hogy terve sikeres lesz. De persze nem így történt.)

Lilly 1963-ban megnyitotta a laboratóriumot, Margaret pedig 1964-ben kezdte meg a munkát. Minekutána Bateson az állatok közötti kommunikációt tanulmányozta, Margaretre maradt a feladat, hogy megvalósítsa Lilly álmát, és angol nyelvre tanítsa a delfineket. Margaret kezdetben késő estig az állatokkal maradt, majd hazament, egy nap azonban eszébe jutott, hogy talán hamarabb szóra bírhatná a delfineket, ha a laboratóriumba költözne. Lillynek tetszett az ötlet, ezért kicsit átvariálták az épület kialakítását úgy, hogy a delfinek házon belül is úszkálhassanak. Pontosítunk: egy delfin, Margaret ugyanis Petert választotta kísérleti alanynak. A terv az volt, hogy Peter heti hat napot gondozójával, a maradék egyet pedig a delfinlányokkal tölti.

1965 nyarára a delfinárium készen állt arra, hogy használatba vegyék, így tehát Margaret beköltözött. Noha esténként gyakran bevillant neki, hogy mégis mit csinál itt, összezárva egy delfinnel, amíg mások élik világukat, soha, egyetlen pillanatra sem akarta feladni a dolgot. Helyette szorgalmasan próbálkozott, hogy olyasmikre tanítsa Petert, mint "Hello, Margaret." Ám a várva várt áttörés csak nem jött el. Ahogy fentebb már írtuk, Peter akkoriban lett ivarérett, ezért, hogy kielégíthesse szükségleteit, egyre gyakrabban le kellett engedni a másik két delfinhez. Csakhogy ez rendesen megzavarta a tanulást, és mivel Peter amúgy is szeretett gondozójával lenni,

Margaret úgy döntött, majd ő, a kezével kielégíti a delfint.

Nem azért, mert szexuálisan vonzódott hozzá, egyszerűen ez tűnt a könnyebbik megoldásnak. Csakhogy Margaret nagy árat fizetett a könnyelműségéért. Az 1970-es évek végét írtuk, amikor a nő egy nap megpillantotta magát a Hustler erotikus magazin címlapján, aminek előtte a létezéséről sem tudott. Margaret minden példányt felvásárolt a helyi kisboltban, de persze már késő volt, addigra az egész világot bejárta a történet a nőről, aki egy delfinnel szexelt.

A másik, talán még súlyosabb dolog, ami árnyékot vetett a kísérletre, az az LSD. Az amerikai kormány az 1960-as években kiválasztott néhány neurológust, köztük John Lillyt a szer tanulmányozására, hogy bebizonyítsák, az anyag használható mentális betegek gyógyítására. A kísérlet során az LSD-t gyakran állatokba fecskendezték, Lilly 1964 óta alkalmazta a delfineken, mert kíváncsi volt, milyen hatást vált ki belőlük a szer. Balszerencséjére viszont semmi sem történt. Margaret ellenezte az LSD beadását a delfineknek, azt pedig különösen, hogy abból Peter is kapjon. Lilly hallgatott a nőre, legalábbis egy ideig. Merthogy 1966-ra érdeklődése az LSD iránt egyre nagyobb lett, az viszont egyre kevésbé érdekelte, hogy Peter vajon megszólal-e valaha angolul.

Lilly teljesen elvakult, felfüggesztette a projektet, Margaretet és Gregory Batesont elbocsátotta, a delfineket pedig Miamiba, az ottani laboratóriumába költöztette. Az új körülmények meg sem közelítették a régi delfinárium kényelmét, az akváriumok koszosak és agyonhasználtak voltak, ráadásul napfény is csak elvétve érte. Átköltöztetésük után néhány héttel Lilly felhívta Margaretet, hogy közölje, Peter öngyilkos lett. A delfinek bizonyos esetekben, így a biztos halált érezve, addig tartják vissza lélegzetüket, míg meg nem fulladnak. Mivel tudatosan lélegeznek, rendkívül intelligensek, és képesek komplex cselekményeket megtervezni, elképzelhető, hogy

az állatok képesek az akaratos önpusztító viselkedésre.

A projekt tehát végérvényesen megbukott, azóta pedig senki sem akarta beszélni tanítani a delfineket. A történet egyetlen pozitívuma talán az, hogy az emberek rájöttek, hogy a delfinek gazdag érzelmi élettel rendelkeznek, és képesek olyan negatív érzelmeket megtapasztalni, min a depresszió és a gyász, melyeket napjainkban az öngyilkosság előjeleként ismernek el.

(Forrás: The Guardian, The Atlantic, fotó: La Voz Del Muro, Ladbible, Spiegel)

További cikkek a témában:

A Tour de France rögös kezdetén ittak, dohányoztak és időnként lincselésbe keveredtek a versenyzők A világ első Tour de France-át egy kéményseprő nyerte meg, aki másodszori győzelmét már egy kis vonatozás beiktatásával érte el. Akkoriban a versenyzők még nem vetették meg az alkohol fájdalomcsillapító hatását és néha-néha egymás megmérgezését sem.

A Die Hard főszerepét akár Viktória királynő is eljátszhatta volna Az uralkodó ellen összesen nyolc alkalommal kíséreltek meg merényletet elkövetni, ám ő minden alkalommal megőrizte lélekjelenlétét, ami nagyban hozzájárult a brit monarchia népszerűségének megerősödéséhez. Sőt előfordult, hogy szándékosan kereste a bajt.

Két tőrrel a csuklói helyén kaszabolta a spanyol hódítókat egy indián harcos Galvarinot, a mapucse indiántörzs vezérét durván megkínozták a spanyol hódítók, mégsem tudták megtörni: a legenda szerint, miután levágták bal kézfejét, odatartotta a másikat is, majd visszatért törzséhez, ahol késekkel helyettesítette kezeit, és tovább harcolt az európaiak ellen.

 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.