Csak a tizenkilencedik század közepén sikerült katonai erővel meghódítani földjüket, de a nép igazából soha nem hódolt be. Valamennyi történet közül azonban a legérdekesebb Galvarinoé, aki a legenda szerint nem pusztán túlélte megcsonkítását, de fegyvert kovácsolt belőle, amit aztán fogvatartói ellen fordított.

Galvarino, a megtörhetetlen

Helyszínünk a lagunillasi csata kezdete, ami az araukói háború idején történt 1557. november nyolcadikán, a spanyol García Hurtado de Mendoza serege és a mapuche indiánok között a Bio-Bio folyótól délre eső területeken. A spanyolok százötven mapuche foglyot ejtettek, köztük a fiatal Galvarinot, akiket a spanyol táborba hurcoltak. Egy gyors tárgyalás után Garcia Hurtado de Mendoza kormányzó parancsba adta embereinek, hogy vágják le a foglyok jobb kezét és orrát, kivéve Galvarinoét. Neki ugyanis mindkét kezét levágatta. A spanyolok rémes cselekedete üzenet volt a mapuche törzsnek: behódolnak, vagy úgy járnak, mint társaik.

A legenda szerint Galvarinot nem tudták megfélemlíteni, és miután levágták bal kezét, ő bátran odatartotta a jobbat is,

majd kegyelemdöfést kért, amit a spanyolok megtagadtak. Ezután Galvarinot és több tucat megcsonkított indiánt elengedtek, mintegy felszólításképp Caupolicánnak, a mapuchekek hadvezérének a hódítók előtti behódolásra, már amennyiben meg akarja akadályozni a további vérontást. Galvarino azonban ellenszegült, és a harc folytatására buzdította népét.

Pedro Mariño de Lobera történész szerint Galvarino magasra tartott, megcsonkított kezekkel tért vissza a mapuchekek közé, és figyelmeztette őket, hogy rájuk is ez a sors vár, ha feladják a küzdelmet. Caupolicánnak több se kellett, ellentámadást indított, Galvarinot pedig kinevezte vezérnek. De ugyan mi haszna van egy kéz nélküli harcosnak? Nem túl sok, Galvarino ezt jól tudta. Amit viszont ezen felismerése után tett, kétségkívül legendává tette: a következő offenzíva előtt tőröket rögzített mindkét csuklójához. Arról nincs adat, hogy pontosan mekkorákat, vagy milyen éleseket, bár Leslie Ray történész szerint azok inkább lándzsák lehettek.

1557. november harmincadikán, kevesebb mint egy hónappal elfogása után, Galvarino a millarapuei csata néven elhíresült fronton állt: a terv az volt, hogy lesújtanak a spanyol táborra, és még az előtt megölik Mendozát, hogy az ráküldhetné a tüzérségét és lovas katonáit az indiánokra. Csakhogy hiba csúszott a számításukba, a mapuchekek a saját csapdájukba estek, és bár eleinte úgy tűnt, sikerül legyőzniük Mendoza lovasságát, a spanyolok végül gyorsabbak voltak, ágyútüzet nyitottak az indiánokra, a káosz pedig pillanatokon belül elszabadult. Az európaiak összesen háromezer bennszülöttet megöltek, míg a spanyolokat csak minimális veszteség érte. Ezen kívül több száz harcost elfogtak, köztük Galvarinot. Hogy Galvarino hogyan teljesített a harcban, arról szintén kevés bizonyíték árulkodik. Jeronimo de Vivar, spanyol katona, aki később Crónica (Krónika) címmel beszámolót írt az arauco háborúkról, azt írta, hogy Galvarino pengés karjaival előrelendítette harcosait, és így kiáltott:

„Egyikünk sem menekülhet meg a haláltól, de legalább az anyaországunkért halunk meg!"

A csata után már nem maradt több esély Galvarino számára, őt és embereit akasztásra ítélték. Alonso de Ercilla spanyol segédtiszt szerint a spanyolok megpróbálták saját oldalukra állítani Galvarinot, csakhogy ő azt válaszolta, hogy inkább meghal, minthogy olyan életet éljen mint a hódítók, és csak azt sajnálja, hogy az élete előbb véget ér, minthogy saját fogaival téphetné szét őket. Egyesek szerint Mendoza a kutyák elé vetette Galvarinot, mások szerint felakasztották. Megint mások úgy vélik, hogy Galvarino öngyilkos lett, mert ezzel is keresztbe akart tenni elrablóinak. Az arauco háború hosszú évei alatt a mapcuhe törzs folyamatosan ellenállt a spanyol gyarmatosításnak, Galvarino története pedig felért egy csatakiáltással a mapuchek számára, illetve megmutatta, milyen bátor és szívós nép az övék.

(Fotó: MentalFloss, Wikimedia)

További cikkek a témában:

Bizarr szexuális szokások a gladiátorok világából A nők előszeretettel kihasználták az ókori Róma 'rocksztárjait', és egészen fura dolgokat is kívántak tőlük saját örömszerzésük érdekében.

Vegetáriánusoknak építettek utópisztikus várost Kansasben, de a kísérlet szomorú véget ért Különleges közösséget terveztek létrehozni a 19. századi Egyesült Államokban a Vegetáriánus Kansas Bevándorlási Egyesület tagjai: Octagon City-ben betiltották a húsfogyasztást és mindenkinek morális elvek alapján kellett élnie az életét. Egy év elteltével azonban csak négy lakos maradt és ők is kezdtek megbetegedni.

Az amerikai indiántörténelem véres mészárlása, a "Könnyek Útja" Miután az első európai telepesek felbukkantak az amerikai kontinensen, szinte mindennapossá váltak az összecsapások a hódítók és az otthonukat védelmezni próbáló indiánok között.