A paradicsom Közép-Amerikából származó zöldségféle (botanikailag gyümölcs), neve az azték náhuatl szóból: „tomatl” származik, ami körülbelül dagadó gyümölcsöt jelent. Az aztékok szívesen fogyasztották, de az európai udvarokban, miután Cortez vagy Colombus bemutatta az első példányokat, elsősorban díszítő funkciót töltött be az asztalokon és kertekben. Már a középkorban igen rossz hírnévre sikerült szert tennie egy félreértés miatt, a 16. századi olasz orvos és természettudós, Pietro Andrea Mattioli nemcsak mérgezőnek, hanem egyenesen a lelkek megrontójának bélyegezte az ártatlan zöldséget. A félreértés kiindulópontja a botanikai besorolás volt, mivel a paradicsom az Ó-Testamentumban a héber „dudaim”-ként („szerelem almája”) említett, afrodiziákumnak tartott mandragóra, valamint a mérgező nadragulya és beléndek közeli rokona és a családi kapcsolat a paradicsomra is rossz fényt vetett. 

1537-ben John Gerard által írt Herballban további téves információk láttak napvilágot, Gerard szerint a zöldség egy kémiai vegyület, a tomatein tartalma miatt mérgező hatású. Az éretlen paradicsom valóban tartalmaz tomateint, azonban olyan alacsony koncentrációban, hogy senkire nem jelent veszélyt. 

De az igazi csapás csak a 18. század végén érkezett. Ekkoriban a tehetősebb családok óntányérokból étkeztek, melyek magas ólomtartalma a paradicsom savainak hatására kioldódott, számos megbetegedést okozva. A balhét megint csak az ártatlan zöldség vitte el, ekkor ragadt rá csúfneve: a „mérgező alma”, az orvosok pedig évtizedekig óva intették az embereket a fogyasztásától, immár a vakbélgyulladás és gyomorrák kialakulását is neki tulajdonítva.

Ebben a kritikus időben lépett színre hősünk, Robert Gibbon Johnson ezredes, hogy bátor tettével eloszlassa a félreértéseket és megnyissa az amerikai konyhák ajtóit a meghurcolt paradicsom előtt.

Robert Gibbon Johnson, történész és a hortikultúra szakértője, a salemi közösség elismert tagja, 1808-ban hozta haza Észak-Amerikába az első palántáit majd versenyt hirdetett, a legnagyobb zöldséget termesztőnek éves díjat felajánlva, azonban a jelentkezők elmaradtak. Így Johnson, megelégelve az alaptalan félelmeket, drasztikus módszerhez folyamodott, 1820-ban kiállt a salemi bíróság épülete elé és hozzákezdett egy kosár paradicsom elfogyasztásához. Az elhűlt tömeg rettegve várta a drámai véget, azonban Johnsonnak, meglepő módon, semmi baja nem történt. A gyanúsítottat végre felmenthették a vádak alól és a paradicsom, elnyerve a salemiek, majd egész Amerika bizalmát, megkezdhette dicsőséges útját mai népszerű gasztronómiai státusza felé. 

Hogy a per tényleg így játszódott-e le, nem tudhatjuk biztosan, de Salemben az 1980-as években rendszeresen megtartották a Robert Gibbon Johnson napot, korhű jelmezekben rekonstruálva a történetet. Egy pedig biztos, ma már amerikaiak (és más országok lakosainak) milliói fullaszthatják bátran ketchupbe az ebédjüket nap-mint nap, hálát adva a paradicsom megmentőjének.   

Ez a cikk eredetileg 2019.11.10-én jelent meg a Rakétán.

(Forrás: https://www.thevintagenews.com/2019/02/23/tomato/

https://www.historychannel.com.au/articles/belief-that-the-tomato-is-poisonous-is-disproven/ )