A tarantula – sajnos vagy sem – minden kontinensen megtalálható az Antarktikán kívül, holott a nőstények nem szívesen hagyják el az odvaikat, a kis pókok pedig maradnak annak a helynek a közelében, ahol kikeltek, a felnőtt hímek pedig legfeljebb akkor kerekednek fel, amikor nőstényt keresnek maguknak. Magyarán kifejezetten otthonülő póktípusról beszélünk, amelynek fajai azonban szinte mindenhol megtalálhatóak.

A kutatók a fenti paradoxont szerették volna helyretenni, ezért elkezdték vizsgálni a madárpókok felmenőit, és megpróbálták rekonstruálni ezen állatok családfáját is. Mindehhez az RNS-ben megtalálható molekulákra utaló nyomokat használtak fel. Sajnos azonban a tarantulákkal kapcsolatban nem áll túl sok fosszília a rendelkezésre: egy 16 millió éves mexikói fosszília, valamint egy 100 millió éves, Mianmarból származó darab a teljes készlet jelen pillanatban. Azért tehát, hogy kiegészítsék az ezekből a fosszíliákból nyerhető információt, a kutatók a négy tüdős pókokról (ide tartozik a madárpók is) is gyűjtöttek adatokat, mivel ebből a teljes alrendből már sokkal több fosszília maradt fent, mint kizárólag a tarantulák őseiről.

A kutatók ezt követően 29, a madárpókfélék családjába tartozó fajt, valamint 18, egyéb négy tüdős pókok alrendjébe tartozó faj alapján elkészítettek egy családfát, amelynek időbeliségét a fosszíliák segítségével határozták meg, így sikerült beazonosítani a különböző-tarantula „vérvonalakat”, valamint meghatározni, hogy ezeknek az állatoknak az ősei mikor rajzottak szét a világban. Az új tanulmány kapcsán két érdekesség derült ki: először is nem a pókok rajzottak ki, hanem a kontinens alattuk. Az új időrend alapján a madárpókfélék ősei a mai Amerika területén tűntek fel 120 millió évvel ezelőtt, ami akkor még a Gondwana nevű szuperkontinens része volt. Majd 112 millió évvel ezelőtt eljutottak a mai Afrika területére. Olyan 108 millió évvel ezelőtt pedig a tarantulák beköltöztek a mai India területére is. India aztán levált Madagaszkárról, és elindult Ázsia felé, és vitte magával a pókokat is. Ám még mielőtt az indiai utazásra (pontosabban az Indiával történő utazásra) sor került volna, a tarantulák két csoportra szakadtak: az egyik csoport a fákra költözött (falakó madárpókok), a másik pedig a földben található lyukakba (talajlakó madárpókok).

Ázsiában aztán mind a két csoport elterjedt, de a falakó madárpókok csak olyan 20 millió éves lemaradással követték talajlakó társaikat. Ez utóbbi felfedezés pedig rávilágít a tanulmány által megállapított másik újdonságára – tudniillik hogy erre valószínűleg azért kerülhetett sor, mert a falakó madárpókok képesek voltak betölteni egy űrt a helyi ökoszisztémában. Ez pedig azt is jelenti, hogy ez az állat sokkal hatékonyabban alkalmazkodik az új környezetéhez, mint azt korábban feltételezték róla.

(Kép: Pixabay)

További cikkek a témában:

Az embernek akár mérgező nyála is lehetne, megvan hozzá mindenünk, ami kell Kialakulhat-e valaha evolúciósan a “mérges ember” igazi méreggel a nyálában? Az új kutatások azt mutatták, hogy az embernek megvan a teljes biológiai eszköztára a méreg előállításához, mint ahogy a világon az összes hüllőnek és emlősnek is.

A közösségi médiát lázban tartja, ahogy a vadászpókok fürtökben özönlenek el egy lakást A videó igazi, el is mondjuk, hogy mi áll a hátterében, és miért nem olyan rossz a helyzet, mint látszik.

Így sző hálót egy pók a Nemzetközi Űrállomáson Már többször is felvitettek pókokat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, hogy megfigyeljék, miként szövik a hálóikat nullgravitációs környezetben. Kiderült, hogy a háló szerkezete megváltozott a várakozásoknak megfelelően, ám nem minden esetben. De miért nem?