A csillagászok az egyre jobb felbontású teleszkópoknak köszönhetően a fekete lyukak számos fajtáját megismerték az elmúlt időkben, de az objektumok egyik típusáról, a szabadon vándorló fekete lyukakról viszonylag kevés konkrét megfigyelés született eddig.

Ezek a fekete lyukak, amelyekből a feltételezések szerint számtalan létezhet az univerzumban, születésük után nem maradnak annak a csillag maradványainak a közelében, amelynek az összeomlása létrehozta őket, hanem az ekkor létrejövő hatalmas erők, a szupernóva robbanása, akkora lökést adnak nekik, hogy eltávolodnak a helyszíntől és továbbsodródnak az űrben. A megfigyelésük és így a szabad fekete lyukakról szóló teóriák igazolása is, nehézségekbe ütközik, mivel ezek a viszonylag kis méretű, sötét objektumok a teleszkópos mérések számára majdnem észlelhetetlenek: a felkutatásuk a csillagokra gyakorolt hatásuk megfigyelésén alapszik.

A gravitációs lencse hatást, vagyis azt a jelenséget, amiről a csillag fényében történő változás árulkodik, a csillaghoz közel kerülő fekete lyuknak az égitestre ható gravitációs ereje okozza: ilyenkor a teleszkópokkal a csillag pozíciójának nagyon enyhe módosulását és egyúttal a kifényesedését lehet érzékelni, mivel a fény meghajlik az arra vándorló fekete lyuk közelsége miatt. Erre utaló, tehát a szabadon mozgó fekete lyukak jelenlétét jelző megfigyelésekről már korábban is készültek jelentések, de az ESO (Európai Déli Obszervatórium) munkatársai, valamint új-zélandi, japán és lengyel kutatók most minden eddiginél pontosabban írták le egy, a Tejútrendszerben vándorló fekete lyuk mozgását.

Az OGLE (Optical Gravitational Lensing Experiment) és a MOA (Microlensing Observations in Astrophysics) programok során, 2011-ben egy, a Tejútrendszer közepében található csillag szokatlan erejű kifényesedését észlelték a csillagászok, a mérések alapján pedig arra következtettek, hogy az emögött rejlő ok egy közeli fekete lyuk gravitációs mikrolencse hatása lehet. Hogy igazolják sejtésüket, a kutatók a Hubble űrtávcsővel végeztek további vizsgálatokat az ezt követő hat év alatt, és az összegyűlt adatok arra utaltak, hogy a jelenséget nem okozhatja más (például egy barna törpe), mint a feltételezett fekete lyuk közelsége. Az objektum tömege 7,1-szerese a Nap tömegének és körülbelül 45 kilométer/másodperc sebességgel halad a számítások szerint.

Az még azonban nem világos, hogy a keletkezésének körülményei megegyeznek-e a vándorló fekete lyukak születéséről szóló elméletekkel, vagyis valóban egy szupernóva kilövellés indította-e útjára annak idején. Ha így történt, az

"megközelítőleg száz millió évvel ezelőtt következett be"

- mondta Kailash Sahu, a baltimore-i Űrteleszkóp Tudományos Intézet csillagásza - "Nem tudjuk biztosan megmondani, mert nem tudjuk, hogy pontosan honnan érkezett."

A fekete lyukak alaposabb megfigyelésére és megértésére a jövőben egyre több lehetőséget kaphatnak a kutatók, mivel sorra érkeznek majd az újonnan épített űrtávcsövek, amelyek még precízebb méréseket tesznek lehetővé. Ezek közül leghamarabb a Vera C. Rubin Obszervatórium kezdi meg működését, amire már jövő októberben sor kerülhet.

(Sahu et al., arXiv)

Így szaggat szét egy fekete lyuk egy csillagot A DESY részecskegyorsító laboratórium lenyűgöző animációt készített arról, ahogyan a fekete lyuk “megeszi” a hozzá túl közel kerülő csillagot, majd a tömege nagy részét “visszaköpi” a világűrbe.